A tavalyi három és félszerese eddig a bankok nettó nyeresége. Az 1139 milliárdos szédítő szám mögött azonban sok a nagy összegű egyszeri tétel, például a korábban a háború miatt képzett tartalékok felszabadítása vagy a Sberbankból visszakapott pénz, és az osztalékok is javították a hitelintézetek eredményét - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
36148876
A Sberbank volt ügyfeleinek teljeskörű betétbiztosítási kifizetése és a végelszámolói kárrendezés után a hazai bankok is száz százalékban visszakapják a rendkívüli befizetéseiket, amiket a betétbiztosító OBA tavalyi helytállása érdekében teljesített.
31899140
Kedvező és szokatlan fordulatot vett a bedőlt magyar Sberbank ügyfeleinek kártalanítása. A betétesek nemcsak az OBA által védett és már kifizetett összeghatárig kapják meg a pénzüket, hanem a teljes betétük után.
29980892
Augusztus elsejével a Sberbank 38 ezer ügyfelének hitele átkerült az MKB-hoz. Az adósok fizetési feltételei nem változtak, egyelőre ugyanúgy és ugyanoda kell törleszteniük, mint eddig.
28684763
Megállapodást írt alá az MKB Bank Nyrt. a Sberbank Magyarország Zrt. mintegy 330 milliárd forint kitettségű hitelportfóliójának megvásárlásáról – áll az MKB Bank közleményében. A tranzakciónak köszönhetően mintegy 35 000 lakossági és 3 000 vállalati ügyféllel bővül az MKB Bank ügyfélköre.
23442814
A végelszámoló értékesíti a Sberbank hitelállományát, így a bezárt pénzintézet adósai hamarosan új banknak fizethetik tovább a kölcsönöket. 
21675013
Mit tehet az a sberbankos betétes, aki 10 munkanap alatt nem vette fel a pénzét, vagy nem élt a rendelkezés lehetőségével? A jó hír az, hogy a jogosultság nem veszett el. Megmutatjuk, mit kell tenni.
19790839
Alaposan pórul jártak azok, akiknek a sberbankos számlájára utalta az államkincstár a havi ellátmányukat közvetlenül a bank bezárásának bejelentése előtt. A járandóságukhoz csak most juthatnak hozzá.
19788070
Tíz nap alatt csaknem 147 milliárd forinthoz juthat hozzá az a több mint 65 ezer ügyfél, akinek a Sberbank becsődölése miatt kártalanítást fizet a betétbiztosítási alap. Az OBA minden földrészre küld pénzt.
19645459
A postai utalások után a Takarékbank fiókjaiban is megkezdődött a Sberbank betéteseinek kártalanítása. Az OBA azt javasolja, hogy betűrendben menjenek be az ügyfelek. Meg is adta, ki melyik nap.
19639171
Megkezdte a Sberbank betéteseinek kártalanítását az OBA. A károsultak postán, átutalással vagy a Takarékbank fiókjaiban juthatnak hozzá a pénzükhöz 100 ezer eurós összegig.
19598653
Az Erste Bank Hungary minden lehetőséget megvizsgál a további növekedésre, ebbe beletartozik cégek és portfóliók felvásárlása is. Akár a Sberbank hitelportfóliójának a megvásárlása is szóba kerülhet.
19558672
Közzétette az Országos Betétbiztosítási Alap, hogyan kaphatják meg a pénzüket a Sberbank károsultjai. 38 millió forintos betétösszegig vagy postán vagy a Takarékbankban juthatnak hozzá a vagyonukhoz.
19510681
Elkezdhetnek a pénzük után futni azok a betétesek, akiknek 38 millió forintnál nagyobb betétje ragadt a Sberbankban. Megjelent ugyanis a bírósági végzés a Sberbank végelszámolásáról, és innentől 60 napjuk van a hitelezőknek az igényük benyújtására.
19510546
A Sberbank megszűnése miatt sok ügyfélnek kell új bank után néznie. Van olyan, ahol akár 80 ezer forintot is össze lehet gyűjteni a csatlakozással. Azért is pénz kaphatunk, ha sberbankos ügyfelet viszünk a bankunkhoz.
19472278
Olyanok is befizethetnek most gyanútlanul a Sberbanknál befagyott számlaszámra sárga csekkel, akiknek erről fogalmuk sincs. A csekken nincs rajta a bank neve, de szerencsére a kód alapján azonosítani lehet.
19461364
A napi működésük folytatásához most az eddig a Sberbanknál lévő kisvállalkozóknak is sürgősen új számlát kell nyitni. Nekik speciális csomagokat kínálnak a bankok. Döntés előtt érdemes alaposan összehasonlítani az ajánlatokat, mert ezzel sokat lehet spórolni. Az ajánlatok minden elemét meg kell nézni, nem csak a számlavezetési díjat, ami sokszor nagyon csábító. A Bank360.hu segít a gyors és alapos választásban.
19455034
A hiteleket ezután is fizetnie kell a Sberbanktól kölcsönt felvevőknek. A pénzintézet végelszámolója most elárulta, mit kell tenniük, milyen számlaszámra kell fizetniük a hiteleseknek.
19392931
A sberbankos ügyfelek mindenhonnan záporozó kérdéseire 20 válaszból álló tájékoztatást adott ki az MNB. Ebben sok kérdésre valóban megtudhatják a választ a károsultak, mégha nem is mindegyikre.
19391989
Most hirtelen minden sberbankos cégnek új számlavezető után kell néznie, hogy a napi működéséhez szükséges átutalásokat elvégezhesse, a bejövő pénzeit pedig megkaphassa. Ilyenkor a kapkodás miatt könnyű rosszul választani, ezért a Bank360 áttekinti a lehetőségeket.
19337338
Sorban állnak a bankok a sberbankos ügyfelekért. A számlanyitás egyszerűen és gyorsan megoldható, akár online is. A kényszer egyben lehetőség is, ezért érdemes alaposabban szétnézni, mert ezzel is lehet spórolni. Összegyűjtöttük, milyen számlacsomagok közül választhatnak az ügyfelek.
19337521
Nem tudja folytatni a tevékenységét a magyar Sberbank. Az MNB visszavonta az engedélyét, a bankot végelszámolják, az ügyfelek a benn ragadt pénzét 100 ezer euróig kifizetik 10 napon belül. Megmutatjuk, hogy jutnak a pénzhez a betétesek, mit tegyenek a hitelesek.
19331818
Nem tudja folytatni a tevékenységét a magyar Sberbank. Az MNB visszavonta az engedélyét, a bankot végelszámolják, az ügyfelek bennragadt pénzét 100 ezer euróig fizeti ki forintban az OBA 10 napon belül.
19325308
Több hazai pénzintézet is reagált az orosz-ukrán háborús konfliktusra. A K&H felfüggesztette az orosz rubelben kezdeményezett tranzakciókat, az OTP pedig az ukrán és orosz érintettségű tranzakciók bizonytalanságára hívta fel a figyelmet.
19325089
A Magyar Nemzeti Bank a biztonságos működés fenntartása érdekében március 2-tól 30 napra ügyfelenként 7 millió forintban limitálta a magyarországi Sberbank által kifizethető betétek és más visszafizetendő források összegét.
19203346
A sberbankos betétesek azt már tudják, hogy szerdától is maximum hétmillió forintot vehetnek fel a számlájukról 30 napig, de vajon mit csináljanak azok, akiknek hitele van a magyar Sberbanknál?
19175401
Csődközelbe került a Sberbank Magyarország Zrt. osztrák anyacége és több leánybankja a nagyarányú betétkiáramlások miatt. A Magyar Nemzeti Bank kétnapos bankszünnapot rendelt el a Sberbank Magyarországnál. A hazai bank ügyfelei ebben a két napban csak kártyás tranzakciókat hajthatnak végre.
19161925
Magyarországon egy orosz kézben lévő kereskedelmi bank működik, amelynek az ügyfelei aligha most élik a legnyugodtabb pillanataikat. A Bank360.hu megnézte, van-e miért aggódniuk, és mit jelenthet számukra az Oroszország elleni szankciók pénzügyi csúcsfegyvere, a tervezett SWIFT-embargó.
19138618
A Sberbank eladja több leányvállalatát, köztük a magyarországit is.
17059666
Belegondoltál már, hogy vajon hányszor cserél gazdát egy bankjegy egy nap alatt? Vagy, hogy milyen veszélyeknek teszed ki magad, ha online ügyintézés helyett inkább a személyeset választod?
8338676
A Sberbank Magyarország felfüggeszti a jelzáloghitelezést - szúrta ki a Bank360.hu.
6933352
Az év első fele mindig a tervezgetésekről, nagy várakozásokról, újévi jóslatokról szól. A pénzügyi szektorban sincs ez másképp – itt az ideje hát, hogy megvizsgáljuk, mi várható 2020-ban a pénzpiacon. A kérdésre Horváth István, a Sberbank szakértője adja meg a választ.
6898039
Honnan ismerhető fel egy gazdasági válság? A látványos kísérőelemekről mindenképp: komor jóslatokba bocsátkozó elemzők, drámai bejelentések, tőzsdei mélyrepülés, aggodalmas képet vágó politikusok és a negyedéves adatokat árgus szemmel figyelő és értelmező szakértők. Az elemzők és vezetők hónapról hónapra egy gazdasági visszaesésre készítik a nyilvánosságot. Mit tegyen, aki túl akarja élni a következő válságot?
6103407
Leszakadt szekrényajtó, rakoncátlan sütő, csöpögő csap, jegesedő hűtő, karcos munkapult. Te mit utálsz a legjobban a konyhádban? Egyes számítások szerint életünk során nagyjából két és fél évet töltünk el itt főzéssel, ami alatt az apró szépséghibák rengeteg bosszúságot okozhatnak. Nem érdemes tehát megtanulni együtt élni velük hosszú távon. De mibe kerül felújítani a konyhát?
5392413
A PSD2 kifejezéssel minden bizonnyal találkoztál már te is, és azt is tudod, hogy a pénzügyeidet érinti. Azt viszont, hogy pontosan hogyan, és mi változott meg a 2019. szeptember 14-i életbe lépésével, valószínűleg kevesen tudnák összefoglalni. Ha te is közéjük tartozol, akkor érdemes velünk maradnod. Bár az MNB döntése alapján az új szabályozás néhány elemének bevezetését egy évvel elhalasztották, így azokra a bankoknak több ideje van felkészülni, a szabályok többsége életbe lépett, így itt az idő, hogy összefoglaljuk, amit a PSD2-ről tudni érdemes.
5109630
Koraőszi nyaralás? Egyre többen választják az későnyári, koraőszi időszakot külföldi kikapcsolódásukhoz. Enyhül a hőség, csökken a turisták száma, de még mindig minden adott ahhoz, hogy élvezzük a tengerpartot, sőt, ha ügyesek vagyunk, akár még a költségeken is faraghatunk az utószezonban. És ha már sikerült jó áron elutaznunk, arra is érdemes figyelmet szentelnünk, hogy a vakáció alatt is biztonságban tudjuk a pénzünket.
4549209
Számtalan információ kering a Babaváró kölcsönnel kapcsolatban az igénylési időszak elindultával, a bankok egyik tapasztalata azonban, hogy némely esetben lelkesen, ám kissé felkészületlenül érkeznek az igénylők a fiókokba. Bár kecsegtető, hogy a konstrukció révén a kötelező 10 napos elbírálási idő miatt gyorsan lehet nagy összeghez jutni, egy hitelügylet hosszú időre, akár évtizedekre szóló szerződést jelent a pénzintézettel. Annak érdekében, hogy minél inkább felelős döntést tudjanak hozni, a Sberbank az alábbi öt fontos dologra hívja fel a hiteligénylők figyelmét.
4308387
Természetesen ki lehet hozni egy házasságkötést gyakorlatilag ingyen is - ha nincs lagzi, esküvői ruha és csak két tanúval megyünk a városházára. De ha életünk nagy napján nem szeretnénk spórolni és kompromisszumokat kötni, akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk.
4164711
A kedvező banki konstrukcióknak és az állami támogatásnak köszönhetően kb. kétszázezer család előtt nyílik meg a lehetőség, hogy nagyobb autót vásároljon. A járműkínálat elég széles az igények kielégítéséhez, a belépő szintű gépjárművektől a felsőkategóriás autókig terjed a skála. Nem csoda, hogy még az autókereskedők is fantáziát látnak a programban.
3949191
Ma már szinte bármit kényelmesen házhoz rendelhetünk néhány kattintással, nem is csoda, hogy egyre többen shoppingolnak az online térben. Nem árt azonban résen lenni, hiszen az internetes csalók is felfigyeltek az online vásárlási láz adta lehetőségekre, így egyre többször próbálkoznak kicsalni a vásárlók pénzét valamilyen módon. Ha te is gyakran vásárolsz az interneten, olvass tovább, és tudd meg a Sberbank szakértőjétől, hogy hogyan előzheted meg, hogy áldozattá válj, és mit tehetsz, ha megtörtént a baj.
3860367
Hiteligénylésnél sok tényezőre kell odafigyelni, ami megnehezíti a legkedvezőbb kölcsön megtalálását. Egy jó döntés ilyenkor aranyat érhet, hiszen egy hitelszerződés évekre meghatározza a pénzügyi helyzeted. Szeretnénk megkönnyíteni a dolgod, ezért összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, amit hitelfelvételnél elkövethetsz.
3711117
Százezrek szabadulnak rá a magas fordulatszámon pörgő ingatlanpiacra, jobbára releváns lakásvásárlási tapasztalat nélkül. Sokuknak számtalan ismeretlen költségtétel is szembe jöhet, amivel előzetesen nem kalkuláltak. Ha az alábbiakból akár csak egy is ismeretlen, már érdemes átböngészni a posztot: értékbecslés, vagyonszerzési illeték, közjegyzői díj, hitelfolyósítási díj, ügyvédi díj, rejtett hibák.
3684465
Ha szívesen hódolsz a téli sportoknak, de idén még nem voltál síelni, akkor itt az ideje, semmiképp se csússz le a csúszásszezonról! Azonban mielőtt leporolnád a sícipőt és elindulnál meghódítani a havas hegycsúcsokat, mindenképp gondolj az utasbiztosításra, hiszen súlyos milliókba is kerülhet, ha külföldön ér sérülés. Ahhoz, hogy maximális biztonságban érezhesd magad, ezekre érdemes odafigyelned külföldi utazáskor.
3375792
Idén is befutott a Brand Finance friss globális 500-as listája, ami az egyes vállalatokat a márkaérték szempontjából rangsorolja. Tavalyhoz hasonlóan idén is az Amazon nyert, mintegy 188 milliárd dolláros értékével még el is lépett kicsit az üldözőktől. A fontosabb megállapítások, hogy egyrészt a listát az IT-szektor és bankok uralják, másrészt bár kevés az európai szereplő. De jó hír, hogy ha a márkaerősséget nézzük, az első két helyet mégis az olasz Ferrari és a magyar leányvállalattal is rendelkező orosz Sberbank foglalja el.
3083700
Kezdjük egy kis visszatekintéssel: a tavalyi év a forint esetében a gyengülésé, a dollár esetében az erősödésé, a feltörekvő országok esetében pedig a felfordulásé volt. Ennek fényében mit hozhat 2019? Röviden: idehaza 325 forint körüli euró-árfolyamot, az év második felétől emelkedő rövid távú hazai kamatokat. A külföldi piacokon pedig viharos évet: az európai színtéren több tényező fokozza a kiszámíthatatlanságot, a dollár elgyengülhet, a szinte már megszokott kínai bedőlés-veszély mellett pedig egy újabb keleti óriásgazdaság krízise jelent egyre nagyobb fenyegetést a világgazdaságra. Lássuk ezeket részletesen!
2909250
Párizs, London, Zürich – népszerű városok az egyetemisták körében, de megélhetés szempontjából a legdrágábbak között vannak a kontinensen. Pedig egyre többen döntenek úgy, hogy nem csak néhány szemesztert töltenek el egy másik országban, de a teljes képzésüket külföldön végzik. Mennyibe kerül mindez a szülőknek?
2195622
Albérlet, bútorok, tandíj, jegyzetek. Komoly kompromisszumokra kényszerülnek azok a diákok, akik idén kezdik meg tanulmányaikat a fővárosban. Az emelkedő albérletárak, egy új életre való berendezkedés egy új városban jelentős megterhelésnek teszi ki a családi kasszát a szeptemberi időszakban, az összköltség ugyanis az egymillió forintot is elérheti. Ilyenkor nő meg a kereslet igazán a személyi kölcsönök iránt is.
1972889
Június elején megújította netbank szolgáltatását a magyarországi Sberbank - közölte a pénzintézet a Bank360-nal. Az informatikai fejlesztési folyamat részeként a jövő évi azonnali fizetésre is felkészült a rendszer.
1496105
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!