Az egekbe szöktek az elmúlt egy-két évben a vállalkozások energiaszámlái is. A Pénzkérdés új adásában arra keressük a választ, hogyan csökkenhetők a rezsiköltségek, mik a tipikus hibák az energetikai korszerűsítésnél.
37221607
Szerda éjszaka kihirdették a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztók számára. Ezek szerint április végéig ugyanannyi lesz a tarifa, mint jelenleg.
30756527
2022 októberében a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal, az élelmiszerárak 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt 2 százalékkal nőttek, míg az élelmiszerek 4,3 százalékkal drágultak.
30269909
Már lehet regisztrálni a kis- és középvállalkozásoknak az extra energiatámogatásért. A pályázaton az év utolsó három hónap áram- és gázköltség növekményének 50 százalékát lehet megkapni.
29655224
A háztartási energiakiadások közel 55 százalékkal nőhettek augusztusban a GKI szerint. Áramra és gázra egy átlagos háztartás az áremelések után évente 281 helyett 436 ezer forintot fog költeni.
29260478
Teljesen átszabta a kormány a rezsicsökkentés keretében kedvezményes áron igénybe vehető áram- és földgáz szolgáltatásának kereteit. Ezt állami közfeladatnak minősítette, amelynek ellátására külön társaságokat jelöl ki.
28767032
Eddig is érdemes volt éjszakai, B tarifás áramot használni, de a rezsinövelés szabályai rádupláztak erre, már délben is kaszálhatunk vele. Elmagyarázzuk, mi is ez, és hogyan használhatjuk.
28612298
Pillanatok alatt reagáltak a vásárlók a rezsiköltségek növekedésére. A kényelmi, energiafaló eszközök forgalma drasztikusan visszaesett, viszont azoké megugrott, amelyekkel energiát lehet spórolni.
28611809
A gazdasági recesszió, a szárnyaló infláció, a tartósan gyenge forint határozhatja meg a befektetések alakulását az elkövetkező időszakban. A rezsinövekedés 20 százalékra repítheti az inflációt.
28530104
Augusztustól sokan sokkal drágábban kapják az áramot és a gázt az új rezsiszabályok alapján. Kiszámoltuk, mit jelent ez egy átlagos fogyasztású és annál 50 vagy 100 százalékkal többet használó háztartásnak.
28527320
Az új rezsiszabályok az átlag alatt fogyasztók számára is izzasztó számlákat hozhatnak, ha havi leolvasás alapján fizetnek. A gáznál ezt a fogyasztási jelleggörbe nevű bűvös szó ellensúlyozhatja.
28527233
Megjelentek az új rezsirárak, amelyeket augusztustól alkalmaznak. A kedvezményes mennyiség feletti áramár nagyjából a duplájára, a gázár a hétszeresére nő.
28506053
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!