Januártól már létezik lakáshitel 10 százalékos önerővel is fiatalok számára. Egyelőre azonban kevesen használják ki a lehetőséget. Eddig a 40 év alattiak nagyjából ötöde vett fel minimális vagy közel minimális önerővel lakáshitelt, amihez más esetben dupla annyi.
38738515
Kölcsönt felvenni nem ördögtől való és nem is szükséges rossz. Ha jól döntünk, még profitálhatunk is a bankok értünk folyó versenyéből. Ezeket a szabályokat betartva lehetünk nyertese egy hitelnek.
38683486
A lakáshitelezés a földbe állt tavaly, az állomány kizárólag az államilag támogatott hitelek miatt bővült, de csak minimális mértékben. Hitelkiváltás gyakorlatilag nem volt.
38578969
Lakásfelújításra 3 millió forintos kölcsönt 8 éves futamidővel most 40-57 ezres törlesztővel vehetünk fel. Ehhez képest az új támogatás kamatmentes hitelére havi 31 ezret fizethetünk. Az egymilliós önerőhöz felvehetünk piaci hitelt. Kiszámoltuk a variációkat.
38395597
Egyre-másra csökkentik a kamatokat a bankok a személyi kölcsönöknél. Egy ötmilliós hitelt már 13 százalék alatti THM-mel is igényelhetünk, legalább nettó 450 ezres jövedelemmel pedig találunk 12 százalék alattit is. Mutatjuk a legkedvezőbb ajánlatokat.
38286652
Több pénzintézet is jelentős kamatcsökkentést hajtott végre a személyi kölcsönöknél, a jelzáloghitelek kamataihoz azonban nem nyúltak a bankok a hónap elején, amire évek óta nem volt példa. Személyi kölcsönt már 10 százalékhoz közelítő kamattal is adnak.
38210356
Soha nem ért még el akkora eredményt a CIB Bank, mint tavaly. 2024-re visszafogottak a várakozásai, de a lakossági hitelezés fellendülhet. A CIB főleg a fiatalok megnyerésével szeretne növelni az ügyfélkörét.
38087755
Április elején megszűnik a kamatstop a kis- és középvállalkozások hiteleire, de a kormány szerint ettől nem nő a törlesztésük, mert addigra már a kamatstopos szintre süllyednek a referenciakamatok. A szakminisztérium hitelkiváltásra is ösztönzi a cégeket.
37989577
Jó hír a használt autó vásárlását tervezőknek, hogy az elmúlt egy évben már kissé mérséklődtek az árak a piacon a Covid-járványt követő hegymenet után. Megnéztük, hogy aki most vásárol autót, ehhez mekkora havi törlesztéssel vehet fel 1,5 és 5 milliós hitelt.
37878748
Rekorderedménnyel, 1451 milliárdos profittal zárta 2023-at a magyar bankszektor. A hitelezés csak szerény mértékben bővült, a betétállomány pedig csökkent. A fiókbezárások folytatódtak, mégis jók lettek a számok.
37792438
Tavaly 115 milliárd forintos rekord eredményt ért el az Erste Bank Hungary. A hitelezés visszaesett, de az idén már látszanak a fellendülés jelei, a CSOK Plusz keresett, és a piaci kamatok is elfogadható szintre csökkentek.
37788301
Csökkennek a hitelkamatok, de nem mindenhol és nem feltétlenül azoknál a kölcsönöknél, ahol azt sokan várnák. A kamatplafonos lakáshiteleknél alig van változás, a jobb személyi kölcsönök viszont egyre közelebb kerülnek a néhány évvel ezelőtti ajánlatokhoz.
37770499
A több millió forintos hitel felvétele előtt a bankok ajánlatait percek alatt egyszerűen összehasonlíthatjuk akár a mobilunkon is, és ezzel sokat spórolhatunk magunknak. Megmutatjuk, hogyan.
37742533
Fellendülést várnak az idén a banki szakértők a lakáshitelpiacon. A szerződéses összeg meg is duplázódhat, a kamatok tovább csökkenhetnek. A CSOK Pluszt a legtöbben egy gyerekre merik csak igényelni.
37653448
Az alapkamat 9 százalékosra csökkent a jegybank februári kamatdöntő ülésén. Az infláció gyorsan mérséklődik, ezért indokolt volt a korábbinál nagyobb kamatvágás. Az elkövetkező hónapokban várhatóan folytatja a csökkentést a jegybank, aminek hatására a hitelkamatok is egyre lejjebb ereszkedhetnek, már az önkéntes kamatplafonok és kötelező kamatstopok nélkül is.
37605100
Rekordösszeget tettek félre tavaly azok, akiknek volt miből. Mások a magas kamatok mellett is kénytelenek voltak magukat adósságba verni, és ezért a hitelek is csúcsot döntöttek. Ezek voltak a slágerbefektetések.
37483492
A januári újabb kamatplafon bevezetése óta egymást előzgetik a bankok a legolcsóbb lakáshitelekért folyó verseny élmezőnyében. Most a korábbi első vette vissza a helyét egy lendületes kamatvágással. Utoljára 2022 májusában láthattunk ekkora THM-eket.
37424725
Míg az ország vagyonosabbik és kisebb fele minden korábbinál több pénzt tett félre, sokan csak hitelből tudják csak fizetni a napi kiadásait is. 
37221526
Egyre kevesebb lakossági adós szerepel a banki feketelistán. Ha a nem fizetők tartozása eléri a minimálbér összegét, három hónap múlva felkerülnek a negatív KHR-be. Márpedig az idén nagy a kockázat, hiszen tavaly magas kamat mellett sokan vettek fel hitelt napi kiadásokra.
37126264
Már átlagos jövedelemmel hozzájuthatunk 7 százalék alatti THM-es lakáshitelhez. 15 millió forintos, 20 éves futamidejű kölcsön havi törlesztésében pár ezer forint bankonként a különbség, még akkor is, ha 300 ezer vagy 600 ezer forint nettó jövedelemmel igényeljük.
37126252
Ma már csábítóan könnyen és gyorsan lehet hitelt felvenni egy váratlan kiadásra vagy kisebb összegű beszerzésre, azonban minden kölcsönfelvételt érdemes alaposan megfontolni. A Pénzkérdés új adásában ezekről a fogyasztási hitelekről lesz szó.
37089349
A bankok többsége a januári kamatplafonos csökkentés után február elején változatlanul hagyta a lakáshitelei árát, ketten azonban még vágtak annyit, hogy a legolcsóbbak közé kerüljenek. A személyi kölcsönöknél egyre gyakoribbak a 15 százaléknál kedvezőbb ajánlatok.
37089352
Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, az akkori 120-125 ezres törlesztőrészletét 80-90 ezer forintra mérsékelheti. Összességében 8-10 millió forinttal csökkenhet a teljes visszafizetendő összeg. 
37002595
Januártól már 7 százalék körüli THM-mel vehetünk fel 10 millió forintos lakáshitelt átlagbérrel, míg egy éve még 10 százalék körül járt a teljes hiteldíj mutató. Három évvel ezelőtt azonban 4 százalékos THM-re is lehetett kölcsönt kapni, aminek 12-14 ezerrel kisebb volt a törlesztője.
36921433
A minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos emelésével nőtt az igényelhető személyi kölcsönök összege is. Most 100-200 ezer forinttal több hitelt kaphatunk azonos futamidővel, mint tavaly. Mutatjuk a bankok ajánlatait 2,7, 3,5 és 3,6 milliós kölcsönök felvételére.
36775576
Ha valaki biztosra akar menni az állami napelemes pályázat akár ötmillió forintos támogatásának megszerzésében, akkor sietnie kell. Január 15-én 10 órától indul ugyanis a jelentkezők előregisztrációja, és a pénzt érkezési sorrendben kaphatja meg maximum 15 160 pályázó.
36775552
Közzétették a bankok, hogy a kamatplafon bevezetése után október 9-től milyen feltételekkel adnak lakáshitelt és Kamatplafont alkalmaznak a bankok 2023. október 9-től a lakossági lakáshitelekre és a vállalati forgóeszközhitelekre. A lakáshitelek maximális THM-je ez alapján 8,5 százalék, 2024. január 1-től pedig már csak 7,3 százalék.
35069371
Felpörgették a forgalmat az év végén a bankokban a családtámogatási lehetőségüket 2024-től már elvesztő igénylők. Közülük aki még tehette, gyorsan felvette a szigorodás előtt a babaváró hitelt és a megszűnő városi CSOK-ot, aminek a helyére 2024-tól a CSOK Plusz lépett.
36690382
A nyugdíjas éveinkben is szükségünk lehet nagyobb összegű kölcsönre, amit a nyugdíjunk mellett ingatlanfedezetre igényelhetünk. Összegyűjtöttük, hogy hány éves korig, mekkora jövedelemre és milyen egyéb feltételekkel hiteleznek a bankok.
36649024
A tavaly januári csúcsok óta hatalmas mértékben csökkent az összes olyan mutató, amely meghatározza Magyarországon a banki hitelek kamatát. Ha folytatódik ez a folyamat, akkor érdemes lesz elgondolkozni a drágán felvett kölcsönök hitelkiváltásán.
36615640
A januártól élő új kamatplafonnal kínált lakáshitelek törlesztőrészlete több tízezer forinttal kisebb, mint a kamatplafon előttieké. Az járt jól, aki kivárt, a kölcsönt három hónapja felvevők viszont verhetik a fejüket a falba. Egyre több adósnak lehet vonzó megoldás a hitelkiváltás. 
36511702
Online kalkulálható és igényelhető a piaci kamatozású lakáshitellel kombinált CSOK Plusz Lakáshitellel rukkolt elő januártól a Gránit Bank, amely a kedvezményes kölcsönt is 3 százalék alatti kamattal kínálja.
36504361
2024. január 1-től alaposan megváltoznak a hitelek feltételei. A lakáshitelek olcsóbbak lesznek, a fiatalok kisebb önrésszel is felvehetnek jelzálogkölcsönt. Szigorodik a babaváró, de megnő az összege, és elindul az akár 50 millió forintos kedvezményes hitelt is adó CSOK Plusz.
36463684
Nem kell 2024-re várni, hogy megtudjuk, az új kamatplafonnal mennyiért kínálják a lakáshiteleket. A bankok már most közzétették az ajánlataikat. Ezek alapján mindenki 7 százalék alá megy a kamatokkal, de azok között már csak néhány tizedszázalékos különbségek lesznek.
36463672
Kivárás és csökkenő kereslet jellemezte az év nagy részét az ingatlanpiacon. Az utolsó hónapokban élénkült a forgalom, a CSOK-ból jövőre kiszoruló vevők is megjelentek. A 2024-ben CSOK Pluszt igénylők közül többen már idén előszerződéssel biztosították be a vásárlásukat.
36463639
A háztartások hitelportfóliói alapvetően jó minőségűek, de a megélhetésre felvett kölcsönökkel egyre több a probléma, és úgy tűnik, a babaváró támogatás törlesztése is egyre több családnak okoz gondot. 
36439864
A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 14 százalékot nőtt egy év alatt, októberben 375 ezer forint volt. Megnéztük, hogy átlagbérrel mennyi személyi kölcsönt tudtunk felvenni egy évvel ezelőtt, és mennyit most.
36439834
Közzétette az OTP, hogy milyen feltételekkel nyújt lakáshiteleket 2024. január 1-től. Az új kamatok alapján továbbra is a januártól 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökkenő aktuális kamatplafon közelében lesznek a THM-jei.
36363565
Nem kell megvárni az ügyfeleknek 2024-et, megvan az első bank, amelyik már most a januári 7,3 százalékos kamatplafon alá vitte a lakáshitelét. A példája ragadós lehet. Kérdés, hogy a jövő év elejétől is lesz-e még 1 százalékkal a kamatplafon alatt kínált jelzálogkölcsön. 
36361639
Módosította a jegybank a hitelfedezeti arányokról szóló rendeletet, ami alapján januártól az első lakásukat vásárló fiataloknak elég lesz a lakáshitelükhöz 10 százalék önrészt felmutatni, ha ehhez a bankjuk is hozzájárul.
36361642
Több ponton módosulnak a 2024-es falusi CSOK-ra vonatkozó szabályok a kormany.hu oldalán csütörtök éjjel közzétett jogszabálytervezet alapján. A jelenleg ismert feltételeket még júliusban hirdette ki rendeletével a kormány. Azóta azonban több alkalommal is hozzányúltak a sima CSOK 2023-as és 2024-es szabályaihoz, amelyekkel most összefésülik az emelt összegű, 2024-es falusi CSOK-ot is. Emellett néhány újdonság is szerepel a tervezetben. Összefoglaljuk a változásokat.
36358066
A jelenleg legolcsóbb lakáshiteleknél is kisebb lesz a jelzáloghitelek havi törlesztőrészlete a kamatplafon ma bejelentett jelentős januári csökkentésének eredményeképpen. 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitelnél januártól már 25 ezer forinttal is alacsonyabb lehet a havi törlesztés, mint a kamatplafon bevezetése előtt.
36277762
Az eddigi 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökken a lakáshitelek maximális THM-je 2024. januárjától. A vállalati forgóeszközhiteleké 9,9 százalékra. 2024 áprilisától megszűnik a kamatplafon és a kkv-hitelek kamatstopja is.
36277588
Tízmillió forint a tét azoknak a gyermekvállalást tervezőknek, akik az év végével elvesztik a jogosultságukat a babaváró hitelre. A bankoknál megkezdődött a hajrá, van, ahol már csak napok maradtak az igénylésre, ezért nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a jelentkezést. 
36246031
Az ünnepek előtt jól gondoljuk át, hogy mire költünk. Ha nincs megtakarításunk, de van fix jövedelmünk, jól jöhet egy kis összegű kölcsön. Mutatjuk, hogy mennyiért folyósítanak 400, 500 ezer és 1 millió forintos személyi kölcsönt minimálbéreseknek és magasabb jövedelműeknek.
36213679
Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát. 
36155542
Kamatstop, THM-plafon, önkéntes kamatplafon: az utóbbi időben rendszeresen találkozhatunk ezekkel az egymáshoz hasonló kifejezésekkel. Valamilyen formában mindegyik hatással van a lakossági hitelek kamatára, így nem nehéz ezeket összekeverni. Különbség azonban van köztük, nem is kevés, ezért most rendet vágtunk közöttük, megmagyarázzuk, melyik mire vonatkozik.
36080479
A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni, mindössze a sikeres szerződéskötésért cserébe.
35461708
Pontosították a CSOK Plusz szerdán bejelentett szabályait. Ezek szerint a CSOK Plusz jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi CSOK-ot. Ráadásul jövőre megmarad az illetékmentesség és az adóvisszatérítés lehetősége is, ami újabb milliókat jelent
35356027
A 2024-től élő CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum. Utóbbit viszont később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor. 
35331367
Megkönnyítené az első lakásukat vásárló fiatalok számára az otthonhoz jutást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azzal, hogy a jelenlegi minimum 20 százalékról 10 százalékra csökkentené náluk a kötelező minimális önerőt. A hitelkiváltással kapcsolatos költségeket is visszavágná a jegybank - derül ki a friss Makroprudenciális jelentésből. 
35259442
A babaváró hitel a jelenlegi feltételekkel december 31-ig vehető fel, januártól jelentősen szűkül azoknak a köre, akik jogosultak lehetnek a támogatásra. Az igénylőknek a következő évtől hatályba lépő változások mellett a szeptembertől bevezetett változásokra is figyelniük kell. Az utolsó hónapokban igénylőknek foglaltuk most össze, hogy mely módosításokat érdemes szem előtt tartani, ha még szeretnék felvenni a 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt.
34760242
A két gyereket vállaló fiatal párok jövőre akár 30 millió, a háromgyerekesek 46 millió forint támogatást kaphatnak a kedvezményes hitellel együtt az otthonteremtésre, de már csak a falusi csok 2630 kistelepülésén. Az Ingatlannet.hu ingatlanközvetítő portál kínálatában megnéztük, hogy hol elég ez a házvásárlásra és -felújításra, és hol kell még kipótolni önerővel és piaci lakáshitellel.
34116092
Csigalassúságú az infláció csökkenése, de még ennek is keresztbe tehet, ha a kormány nem hosszabbítja meg az árstopot április végétől. Az élelmiszerek ugyanis enélkül is drágultak, miközben a szolgáltatók is sorozatban emelik az áraikat az infláció mértékével. Az alig mérséklődő infláció láttán még elég távolinak tűnik az a pillanat, amikor a jegybanknak lehetősége nyílik a kamtcsökkentésre.
32216741
Meglepően magas lett az infláció januárban, és 2023 egészére annak ellenére 18 százalék feletti lehet az átlagos pénzromlás a 2022-es 14,5 százalék után, hogy az év végére valóban egyszámjegyűre csökkenhet.
31545059
2023 januárjától nem hosszabbítja meg a kormány a törlesztési moratóriumot - jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Az intézkedést 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor vezették be, most közel három év után ér véget.
30632882
Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató.
30528323
A hó eleji kamatemelésekkel még messze nem értek véget a hiteldrágulások. A nagybankok közül most az Erste hajtott végre 1-2 százalékos kamatemelést a lakáskölcsöneinél és a szabad felhasználású jelzáloghiteleinél. A sort november végéig újabb bankok folytathatják.
30295679
Március 31-én a Magnet és Gránit Banknál is megszűnt a zöld hitelek igénylésének lehetősége. A Takarékbank még kitart, az pedig a bankfúzió után derül ki, hogy a Budapest Bank éppen zajló beolvadása után az MKB befogad-e még igényléseket zöld hitelre.
20240227
Az átlagosan számított hitelösszeg az eddigi legmagasabb összeget vette fel októberben a személyi kölcsönöknél a 2019. januárban indított mérés óta.
17254681
Bár a lakáshitel iránti érdeklődés mérséklődött az elmúlt hónapokban, a folyósítás így is rekordközeli értékben valósult meg.
17251894
Az Erste Bank 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta 2021. első félévét. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek 5,1 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése lassult tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon ugyanakkor 19 százalékkal nőtt egy év alatt.
15660796
A Bank360 elemzői májusban is megvizsgálták, milyen feltételekkel vehetünk fel jelzálog alapú lakáshitelt. Bár a jelzálogkölcsönök igénylési ideje jelentősen hosszabb a személyi kölcsönöknél, a kedvező kamatok és a hosszú futamidőből eredő szintén alacsony törlesztőrészletek miatt gyakran megéri várni rá.
14183638
Bár a 2020-as folyósítási adatokra jelentős mértékben nyomta rá a bélyegét a koronavírus-járvány, az ügyfelek kezdenek egyre nagyobb érdeklődést mutatni mind a fogyasztási hitelek, mind pedig a lakáshitelek iránt.
12420995
Hűtő, konyhai felszerelés, számítógép és alkatrész potom pénzért, autó, festmény - mindezeket töredékáron találhatjuk meg a NAV árverésein.
11517248
A hiteligénylésnél az igazolt nettó jövedelem az egyik legfontosabb szempont, ugyanis ezen múlik, hogy mekkora hitelt vehetünk fel, és hogy azt milyen kamatra kínálja a bank. Ezen a téren több eltérés is van a hitelintézetek között, a kamatkedvezményeket ugyanis nem mindig ugyanazok a körülmények befolyásolják. Cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy melyik banknál milyen feltételeket kell teljesíteni az elérhető kedvezményekért.
10578482
Életünk során számos pénzügyi döntést kell meghoznunk, amelyek befolyásolják az anyagi helyzetünket: ide tartozik egy folyószámla kiválasztása, a nagyobb volumenű vásárlások, egy esetleges hiteligénylés, illetve a biztosítások megkötése is. Ahhoz, hogy minden helyzetben a lehető legjobb döntést tudjuk meghozni, sok információra van szükség - ezeket ma már egyetlen pénzügyi kalkulátor segítségével is megtalálhatjuk. Összefoglaltuk az online hitelkalkulátorok legfontosabb előnyeit.
10460345
A Bank360.hu vizsgálata szerint szinte az összes banknál a minimálbér közelében húzzák meg a személyi kölcsön igényléséhez elvárt jövedelmet. Idén nehezebb lehet személyi hitelhez jutni, ám jövőre érkeznek a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök.
10284083
Akár százezrekben is mérhető a bankok közti különbség. A Bank360.hu kalkulátorával vizsgáltuk meg a szeptemberben elérhető ajánlatokat.
10161485
A cikkben részletesen elmondjuk, hogyan működnek a Bank360 hitel kiszámoló kalkulátorai és mire érdemes figyelni, amikor használjuk őket.
10135013
Évekkel ezelőtt még talán el sem tudtuk volna képzelni, hogy ma már egy számítógép előtt ülve, néhány kattintással képesek leszünk egy-egy hiteltermék esetében az összes elérhető banki ajánlatot megismerni.
9607505
Hitelre van szükséged? Mit teszel? Besétálsz a számlavezető bankod fiókjába és tájékoztatást kérsz? És mi van, ha nem az a bank adja a legjobb ajánlatot? Betérsz egy másik bankba? Vagy az összesbe? Vagy elkezded a weboldalukról kinyerni az infókat, hátha össze tudod vetni az ajánlatokat?
5223753
Kitűzted magad elé a következő célt, már csak a megfelelő pénzügyi termék kiválasztása van hátra? A banki hirdetések között könnyű elveszni, ezért készítettük ezt az iránytűként szolgáló cikket - így felkészülten érkezhetsz a bankba és egyszerűbben tudod kiválasztani a számodra megfelelő hitelt. Ebben a cikkben összehasonlítjuk a személyi kölcsön, a lakáshitel és a babaváró hitel jellemzőit, illetve azt is eláruljuk, hogy melyiket milyen élethelyzetben érdemes felvenni.
5028105
Nyaralás, napközis tábor, lakásfelújítás, tanszervásárlás és még sorolhatnánk - a nyári hónapok megterhelik a pénztárcánkat. Ideális esetben előre megspóroltunk egy kisebb összeget a szükséges kiadásokra, de ha nem ez a helyzet, akkor is van megoldás. Összegyűjtöttük, hogy milyen kiadásokra érdemes felkészülni a nyári szünetben, és hogy ezeket hogyan tudod jelentősen csökkenteni.
4052394
Tudjuk, hogy a tudatos és felelősségteljes pénzügyi döntésekhez, például a megfelelő kölcsön felvételéhez sok információt kell átnézned. A termékkínálat minden területen széles, így ez a folyamat mindig sok időt és energiát igényel. Ehhez szerencsére ma már nem kell körbejárni a bankokat és bekérni a különböző ajánlatokat, hiszen rendelkezésedre áll a Bank360 hitelkalkulátora, amivel teljesen ingyen akár otthon, a kanapén ülve is összehasonlíthatod a legjobb konstrukciókat, legyen szó személyi kölcsönről, lakáshitelről, adósságrendező kölcsönről, hitelkártyáról, bankszámláról, lakástakarékról vagy valamilyen nyugdíj előtakarékossági formáról.
2085371
Megszámlálhatatlan oka lehet annak, hogy hitelhez nyúlunk. Lehet szó lakásvásárlásról, egyszerű bevásárlásról, családi eseményről vagy autóvásárlásról, a paletta igen színes. Mégis kiemelkedik néhány hitelcél, amelyek miatt a leggyakrabban nyúlunk valamilyen kölcsönhöz. Ügyfeleink visszajelzése és a banki tapasztalatok alapján összegyűjtöttük, hogy melyek a leggyakoribb hitelcélok és ezeken melyik kölcsön segíthet a legtöbbet. Bármilyen hitelre is legyen szükségünk, a legkedvezőbb ajánlatok összehasonlításához érdemes egy hitelkalkulátort segítségül hívni.
1960205
Még alig jöttünk haza a nyaralásból, a szülőknek máris itt a következő jelentős anyagi teher: kezdődik az iskola, úgyhogy megint mélyen bele kell nyúlni a zsebekbe. Megnéztük, hol éri meg bevásárolni tanszerekből.
310628
A hirtelen felmerülő kiadásokat nem vagyunk képesek mindig zsebből finanszírozni. Amikor nincs vésztartalékunk és a család vagy a barátok sem tudnak kisegíteni, akkor húzhat ki a bajból egy személyi kölcsön, amelyet segít áthidalni a váratlan pénzügyi nehézségeket. Most megmutatjuk, hogyan érdemes kiválasztani legjobb személyi kölcsönöket, hogy ne kelljen az anyagiak miatt aggódnod.
307532
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!