A lakáshitelezés a földbe állt tavaly, az állomány kizárólag az államilag támogatott hitelek miatt bővült, de csak minimális mértékben. Hitelkiváltás gyakorlatilag nem volt.
38578969
Pénteken megtudhatjuk, mire és mikortól lehet igényelni az új lakásfelújítási támogatást. Nagy Márton azt is bejelentette, hogy várhatóan júliustól is fennmarad a változó kamatozású lakáshitelekre még 2022-tól bevezetett kamatstop.
38242984
A javuló gazdasági kilátások és a mérséklődő kamatok hatására idén többen dönthetnek lakásvásárlás mellett. Az MBH Index szakértői 4-8 százalékos nominális áremelkedésre számítanak az idén. A vonzóbb elhelyezkedésű, falusi CSOK-képes, illetve stabil munkaerőpiacú településeken jobban nőhet a kereslet.
37465957
A januári újabb kamatplafon bevezetése óta egymást előzgetik a bankok a legolcsóbb lakáshitelekért folyó verseny élmezőnyében. Most a korábbi első vette vissza a helyét egy lendületes kamatvágással. Utoljára 2022 májusában láthattunk ekkora THM-eket.
37424725
Már átlagos jövedelemmel hozzájuthatunk 7 százalék alatti THM-es lakáshitelhez. 15 millió forintos, 20 éves futamidejű kölcsön havi törlesztésében pár ezer forint bankonként a különbség, még akkor is, ha 300 ezer vagy 600 ezer forint nettó jövedelemmel igényeljük.
37126252
A januártól élő új kamatplafonnal kínált lakáshitelek törlesztőrészlete több tízezer forinttal kisebb, mint a kamatplafon előttieké. Az járt jól, aki kivárt, a kölcsönt három hónapja felvevők viszont verhetik a fejüket a falba. Egyre több adósnak lehet vonzó megoldás a hitelkiváltás. 
36511702
Az elmúlt években infláció felett nőttek a lakásárak, amelyek az idén ugyan megtorpantak, de az albérleti díjak tovább nőttek, így a kiadással elérhető hozam is emelkedik. Mutatjuk, mennyi a törlesztője a 18 milliós lakáshitelnek, ha ennyi hiányzik a befektetési célú lakásvásárláshoz.
35913148
Havi kétszázezer forintot is elérheti a vesztesége annak, akik jövőre a CSOK-tól és a babaváró hiteltől is elesik, és a hiányzó pénzt piaci kölcsönből kell előteremtenie a lakásvásárlásához vagy házépítéséhez.
34832338
Négy nagybank is változtatott a hitelei kamatain szeptember elsejétől. Kettő azonban a jegybanki emelés ellenére is csökkentette azokat, ami azt mutatja, hogy ilyen drágán egyre nehezebb eladni a kölcsönöket az ügyfeleknek. 
29108474
Várhatóan még tovább drágulnak az új lakáshitelek a következő hónapokban, a kamatstop miatti pajzs pedig semmilyen körülmények között sem tarthat örökké. Így aki le szeretné váltani lakáshitelét, még most is megteheti. A Bank360 bemutatja, milyen törlesztőrészletek mellett.
19458694
A lakáshitelek kamatait szinte naponta emelik a bankok, ami miatt drágulnak a hitelek, ezért érdemes a szokottnál nagyobb gyakorisággal ellenőrizni a feltételeket, ha valaki kölcsönfelvételre készül. Most 10 millió forint lakáshitel esetén vizsgáltuk meg december harmadik hetében az ajánlatokat.
17639230
Az államilag támogatott és a piaci lakáscélú jelzáloghitelek iránt is csökkent szeptemberben az érdeklődés a Bank360.hu tapasztalatai alapján, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest azonban emelkedés volt jellemző. Cikkünkben a Bank360.hu lakáshitel kalkulátor eredményeit foglaljuk össze.
16480729
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!