Legfrissebb hírek
Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot.
ElolvasomEgyre olcsóbbak a piaci lakáshitelek, de a Wekerle kamatszintje még távol van
Csökkentette a piaci lakáshitelek kamatát november elején a CIB Bank. A módosítás után akár 6,19 százalékos ügyleti kamattal is vehetnek fel lakáscélú kölcsönt az érdeklődők. Megnéztük, mely feltételek változtak, illetve azt is, hogy mennyivel drágábbak jelenleg a piaci lakáshitelek az október végén bejelentett Wekerle Plusz lakáshitelhez képest.
ElolvasomWekerle Plusz vs Otthon Start: így változtak a korábbi lakástulajdonra vonatkozó szabályok
Alaposan átalakultak a korábbi és meglévő ingatlantulajdonra vonatkozó feltételek az Otthon Start Program helyébe lépő Wekerle Plusz bevezetésével. Az új program több szempontból szigorúbb az elődjénél, hiszen már nemcsak az elmúlt 10 év lakástulajdonát vizsgálják, hanem az igénylő teljes korábbi tulajdonosi múltját.
Elolvasom

