Utasbiztosítás nyaraláshoz

A saját nyaralást szervezzük saját biztosítással!

Utasbiztosítás nyaraláshoz

A saját nyaralást szervezzük saját biztosítással!

Bank360 tartalom
2019-07-24 Frissítve: 2022-01-18
2019-07-24 Frissítve: 2022-01-18
4235082

 

Az elmúlt években jelentősen megváltoztak az utazási szokások, és ennek következtében tavaly kilőtt az utasbiztosítási piac. Bár még csak az első negyedév adatait publikálta a Magyar Nemzeti Bank, az már látszik, hogy ez a trend az idén is folytatódni látszik. Tavaly 26 százalékkal emelkedett a biztosítók díjbevétele a 2017. évi adatokkal összehasonlítva: 10,8 milliárd forintról 13,6 milliárdra, az idén pedig az első negyedév adatai szerint 7,4 százalékkal emelkedtek a bevételek - az első negyedév rendszerint lagymatag időszak, vagyis az igazi emelkedést az év hátralévő részében lehet várni.

 

Hogy mi változott? Nem az, hogy rizikósabb utakra vállalkoznak az emberek. És nem is az, hogy hirtelen nagyobb felelősséget vállalunk. Sőt, ebben nincs nagy változás: az utasok fele továbbra is biztosítás nélkül utazik. De akkor hogyan nőhet dinamikusan a díjbevétel? 

 

Egyre többen utaznak egyéni szervezésben

 

A szervezett, csoportos üdültetés helyett egyre többen választják az egyéni szervezést, illetve a részben egyéni, részben szervezett utakat - ilyenkor maguk intézik az utazást, szállást, de a programok előre szervezetettek. Ez azt is jelenti, hogy az utasbiztosításról is maguknak kell gondoskodniuk. Ez adja a jelentős növekményt, emelkedik az egyéni ügyfelek száma.

 

Hitelkártya utasbiztosítás 

 

Sok kártyát reklámoznak azzal, hogy ahhoz utasbiztosítás is jár. Ez így van, érdemes azonban alaposan áttanulmányozni, mit is ad egy-egy ilyen kártyához kapcsolt csomag. Jellemzően ezek “mezítlábas” biztosítások, vagyis nincs benne túl sok minden, és ami a legfontosabb, csak a kártyabirtokosra érvényesek. Márpedig viszonylag ritkán utazunk egyedül. Ha családdal nyaralunk, fontos tudni, hogy a kártyához kapcsolt biztosítások nem érvényesek a gyerekekre és a hozzátartozókra. Ugyanakkor több banknál van olyan csomag, ami az egész családra kiterjed, vagyis megéri áttanulmányozni a szabályozást és adott esetben a kiterjesztett csomagot választani az alap helyett.

 

Az alapbiztosítás ideális, ha a barátokkal elugrunk Prágába egy sörös hétvégére vagy Ciprusra egy kis feltöltődésre. A biztosítás véd baleset, betegség, poggyászkár esetén egyaránt.

 

Akár a reptéri taxiban is köthető utasbiztosítás online 

 

Ha az egész családra érvényes biztosítást szeretnénk, mindenkire meg kell kötni a biztosítást a nyaralás időtartamára. Besétálhatunk egy tetszőleges biztosítóhoz is, de akár megköthetjük online is az utasbiztosítási  szerződést - utóbbi egyre inkább jellemző. Annál is inkább, mert akár az utolsó pillanatban, este pakolás közben vagy akár a reptérre menet a taxiban is meg lehet kötni a biztosítást. Persze szerencsésebb előbb végiggondolni, mit is szeretnénk, mire is van szükségünk.

 

Fontos tisztában lenni azzal, hogy mire vonatkoznak az általános utasbiztosítások és milyen kiegészítést lehet, illetve célszerű kapcsolni hozzá. Az alapcsomagok rendszerint tényleg csak az alapokra vonatkoznak: magára az utazásra, az ott tartózkodás során elszenvedett balesetekre, poggyászkárra. 

 

Leegyszerűsítve tehát ha Rómában sétálva a fejünkre esik egy virágcserép vagy az Akropoliszon kibicsaklik a bokánk vagy akár az út során balesetet szenved a városi busz, érvényes lesz a biztosításunk. Ám ha rafting túrára megyünk vagy sárkányrepülőzni támad kedvünk, az alapcsomag nagy valószínűséggel nem lesz elég, vagyis a sportbalesetünk kezelését nem biztos, hogy tartalmazza a biztosításunk.

 

Raftingbalesetre mit ajánl?

 

Ezért ha nem a klasszikus, városnézős, tengerparton fekvős nyaralást tervezzük, hanem megkerülnénk biciklivel a Garda-tavat vagy megmásznánk Norvégiában a Szószék sziklát, akkor a biztosításunkat is úgy kell megkötni, hogy a hegyen, völgyön, kerékpáron is védve legyünk. Vannak csomagok, amelyekben ezek a tételek is benne vannak, de jobban járunk, ha leellenőrizzük. Tipikusan ide tartozik télen a síelés is: a síbalesetekre kiegészítő biztosítást kell kötni.

 

Az extrém sportok esetében érdemes külön utána járni, mit is nyújt az adott biztosítás, egyáltalán meddig nyújt védelmet. Magashegyi mászásra nem könnyű - adott magasság felett nem is lehet - biztosítást kötni, de nem mindegy, hogy a vízisí, siklóernyő vagy más szórakozás milyen kategóriába tartozik.

 

Hogy lehet ezt mind átlátni?

 

Gyakorlatilag lehetetlen végigjárni az összes biztosítót, kiülni a sort és letárgyalni a feltételeket, majd a legjobbat kiválasztani és visszamenni szerződést kötni. Erre ugyanakkor már semmi szükség. Hiszen ha már a nyaralás minden perce előre leszervezhető, foglalható és fizethető online, miért lenne az utasbiztosítás más? Az utasbiztosítás kalkulátorral össze lehet hasonlítani az ajánlatokat, és egy klikkel könnyedén meg lehet kötni a szerződést a díjat pedig egyszerű bankkártyás vásárlással le lehet tudni.

 

A kalkulátor összehasonlítja az ajánlatokat

 

Az utasbiztosítás kalkulátorban pontosan be lehet állítani, milyen extrákra van szükségünk, és össze is hasonlíthatjuk az egyes ajánlatokat. 

 

Az összehasonlítás egyik legfontosabb eleme az ár, és itt jelentős különbségek is lehetnek az egyes ajánlatok között - főleg akkor, ha valami extrát is szeretnénk az alapcsomag mellé. 

 

Nemcsak azt lehet kiválasztani, hogy milyen tevékenységre, sportra adjon kiegészítést a biztosítás, akár a profi fotós felszerelésre is kérhetünk extrát. Ez azt jelenti, hogy az átlagosan kalkulált poggyászérték, amit még fedez a biztosítás akár jelentősen is megnövelhető. Vagyis nemcsak az ár a fontos, hanem az is, hogy milyen kiegészítéseket lehet még kérni.

 

A nyaralás töredéke a biztosítás

 

Egy háromtagú család egyszerű, nyolcnapos nyaralásához kapcsolódó biztosítás akár 11 ezer forint alatt is letudható, de köthetünk 26 ezer forintért is biztosítást. Akármelyiket is válasszuk, a nyaralás, kiruccanás töredékét teszi ki a biztosítás díja. Érdemesebb a szállásdíjon spórolni és nem ezen, hiszen egy külföldi kórházi ellátás több milliós összegekbe is kerülhet. 

 

Mindegyik kikalkulált ajánlatban benne vannak a klasszikus elemek: baleseti kártérítés, egészségügyi ellátás, poggyászkár, sürgősségi fogászati beavatkozás. A különbség rendszerint a limitekben van: a legolcsóbb ajánlat csak 400 eurót fizet például sürgősségi fogászati beavatkozás esetén foganként, a legdrágább biztosításban 250 ezer forint a limit. 

 

Hasonló a helyzet a baleseti halál, rokkantság esetén járó kártérítések összegével, illetve az orvosi költségekkel. 

 

Reális kockázattal érdemes számolni

 

Kérdés, mennyire tartjuk szükségesnek ezen összegek feltornászását. A biztosító például fizet légikatasztrófa esetén is, a legolcsóbb ajánlat szerint 3 milliót, a legdrágább szerint pedig 20 millió forintot. Kérdés persze, mennyire fontos ez a tétel a biztosításban.

 

Ha nem tartunk reálisan attól, hogy épp a nyaralás alatt durran be a bölcsességfogunk, felesleges 250 ezer forintos limitet szerezni a biztosításban. Hasonló a helyzet a baleseti halálra, rokkantságra vonatkozó kártérítés limitjeivel - ezek nagy eséllyel nem következnek be. Ám ha félünk, hogy a milliós kamerát, notebookot vagy kütyüt simán odaverhetjük egy sziklához, érdemes előbbre sorolni azt az ajánlatot, amelyik nagyobb limitet ad az értéktárgyak biztosítására.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!