Úsznak a devizahitelben a magyar vállalkozások
Csúcsot döntött a vállalatoknál a devizahitelek összege, a cégek a magas forintkamatok miatt inkább így finanszírozták magukat. A vállalkozások a forintkölcsöneiket inkább visszafizették, ezek közül csak a rövid lejáratú és a folyószámlahitelek nőttek, míg a beruházásokra inkább devizás konstrukciókat vettek igénybe.
ElolvasomMár február 17-től fél százalékot faragnak a Széchenyi Hitelek kamatából
Az eddig is kedvezményesnek számító Széchényi Kártya hitelek és lízing kamatát még 0,5 százalékkal lejjebb viszik a kis- és középvállalkozások számára. Az eredetileg tervezett március 1. helyett már február 17-től.
ElolvasomMár igényelhető a csökkentett kamatú Széchenyi beruházási hitel és lízing
Az eddigi ötről 3,5 százalékra csökkent a beruházásra igénybe vehető Széchényi hitelek és lízing kamata. Az olcsóbb konstrukciókat november 5-től igényelhetik a kis- és középvállalkozások.
ElolvasomEzer milliárd forint fölé ért a hitelezés a Baross Gábor Programban
Átlépte az 1000 milliárd forintos határt a Baross Gábor Hitelprogram keretében már folyósított kedvezményes vállalati hitelek összege. A teljes keretből így szűk 200 milliárd vár kiutalásra.
ElolvasomIlyen feltételekkel kapnak Széchenyi hiteleket a vállalkozások 2024 második felében
A Széchenyi Kártya Program 2024 júliusától változatlan hitelkínálattal folytatódik. A MAX+ termékeknél a teljes futamidő alatt fix évi 5 százalék a nettó ügyleti kamat, a zöld célokra fix, évi 1,5 százalék.
ElolvasomJanuártól megduplázzák a mikrohitelt a Széchenyi Kártyára
A fix 5 százalékos kamaton nem változtatnak, de több kedvező változást is bevezetnek januártól a Széchenyi Kártya Program Max Plusz hiteleinél. A legfontosabb módosítás, hogy a mikrohitel maximális összegét 50 millióról 100 millió forintra emelik.
ElolvasomEzer milliárd felé robognak a Baross Gábor hitelek
Túllépte a 860 milliárd forintos szerződött összeget a Baross Gábor Hitelprogram. November 8-ig az 1000 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program 86 százalékára kötöttek szerződést a vállalkozások. A leszerződött összegből az EXIM 654 milliárd forintot folyósított.
ElolvasomJövőre is megmaradnak a kisvállalkozásoknak az 5 százalékos Széchenyi hitelek
Fellélegezhetnek a kisvállalkozások: biztosan megmaradnak jövőre is a fix 5 százalékos kamattal felvehető Széchényi hitelek. Ezekből az idén eddig 1700 milliárd forintot igényeltek a kkv-k. Az alacsony kamatot lehetővé tevő támogatást az állam állja, jövőre erre még 40 milliárd kell.
Elolvasom

