Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Tipp & tanács

Gazdasági kisokos 2019-re

2019-01-22|Frissítve: 2022-09-22

Kezdjük egy kis visszatekintéssel: a tavalyi év a forint esetében a gyengülésé, a dollár esetében az erősödésé, a feltörekvő országok esetében pedig a felfordulásé volt. Ennek fényében mit hozhat 2019? Röviden: idehaza 325 forint körüli euro árfolyamot, az év második felétől emelkedő rövid távú hazai kamatokat. A külföldi piacokon pedig viharos évet: az európai színtéren több tényező fokozza a kiszámíthatatlanságot, a dollár elgyengülhet, a szinte már megszokott kínai bedőlés-veszély mellett pedig egy újabb keleti óriásgazdaság krízise jelent egyre nagyobb fenyegetést a világgazdaságra. Lássuk ezeket részletesen!

 

  1. Hazai piac

 

Aki euróba fektetne, annak hasznos információ, hogy a valuta az év nagy részét várhatóan a 320-330 forint közötti sávban tölti, de van rá esély, hogy az árfolyam újabb mélypontokat is letesztel majd az év során. A biztonságosabb hazai hozamok hívői számára lehet érdekes, hogy a jegybank minden bizonnyal a végletekig próbálja majd tartani a lehető leglazább hazai monetáris környezetet. Ennek ellenére az év második felében már a rövid távú, három hónapos és egyéves futamidejű eszközök kamatai is elindulhatnak felfelé – ha talán nem is akkora mértékben, mint amilyet a hosszú távúak esetében tapasztalhattunk tavaly.

 

  1. Európa

 

Nézzük, mi újság a vén kontinensen! Az uniós gazdaságokra minden bizonnyal jelentős hatást gyakorol majd az Európai Központi Bank monetáris politikája, amely azonban 2019-ben maga is számtalan kiszámíthatatlan tényező függvénye lehet. Az EKB már előre bejelentette a piaci lazítás kivezetését, és noha az elmúlt években a piacra öntött pénz mennyiségét nem csökkenti, vélhetően az év vége felé mégis belekezd valamiféle szigorításba. A döntéseit óriási kockázatok övezik, több okból is. Első: tavasszal az Európa Parlamenti választás átrendezheti a tagállami befolyást. Második: a brit kilépés a maga kuszaságával egyedülálló mértékű kiszámíthatatlansággal bír. Harmadik: hamarosan lejár az EKB elnökének mandátuma, ami újabb pozícióharchoz és akár ideig-óráig döntésképtelenséghez vezethet a szervezetben.

 

  1. USA és a Távol-Kelet, ahonnan a következő válság jöhet

 

Ami az újvilági piacokat illeti, idén az amerikai gazdaság lassulása várható és a FED– a piac által vártnál – kisebb mértékű kamatemelése. Mondhatjuk úgy: ezek nem hatnak támogatólag a zöldhasú 2019-re várt teljesítményére. Így aztán aki dollárba fektetne, számítson rá, hogy a valuta várhatóan gyengülni fog az év során, mivel már nem csak a dollár lesz az a deviza, ahol a mennyiségi lazítás véget ért.

 

Ami a távolabbi piaci jóslatokat illeti, akár idén is beérhet az évek óta fenyegető kínai veszély. A feneketlen hitelezéshez használt árnyékbankrendszer fejre állásáról azért is nehéz bármi pontosat előre jelezni, mert Kínából óriási mérete és befolyása ellenére csak lassan és szűrten szivárognak az információk. Hasonlóan nagyméretű piac, ám a transzparencia miatt jobban láthatók azonban a problémák a szomszédos Indiában, ahol viszont a makrogazdasági oldal feszültségei miatt alakulhat ki egy a tavaly Törökországban, vagy Venezuelában tapasztalthoz hasonló krízishelyzet.

 

Végül a kötelező disclaimer: a fentiekben leírtak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak! Mindazonáltal kívánunk sok sikert és sok hasznot idén is a befektetések piacán!

Promóció

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb hírek

Már elérhetők az adóbevallási tervezetek
2026-03-16

Már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A NAV az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. A dokumentumot az eSZJA-oldalon nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra.

Elolvasom
Itt a tavasz, jöhet a felújítás!
2026-03-14

Itt a tavasz, jöhet a felújítás!

Végre itt a jó idő, a tavasz pedig ideális időszak az otthoni felújításokra: melegebb az időjárás, könnyebb a szellőztetés, és sok munkát gyorsabban el lehet végezni. A kisebb-nagyobb korszerűsítésekre nem minden esetben érhető el támogatás, így ha nincs saját forrás, maradnak a szabad felhasználású kölcsönök, amelyek a bankok közötti versenynek köszönhetően egyre olcsóbbak.

Elolvasom
Fontos határidő közeleg: hétfőig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
2026-03-13

Fontos határidő közeleg: hétfőig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Az szja-bevallási tervezetek postázását március 16-ig kérhetik azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel. Eddig 40 ezren igényelték így, jelentős részük SMS-ben jelezte az igényt az adóhivatal felé. Összegyűjtöttük a fontosabb információkat az szja-bevallásról.

Elolvasom