Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Jótett Bank? Van ilyen is, nézd meg, mit ad!

2024-10-27|Frissítve: 2024-10-29

A bankról a pénz, hitel, kamat, számla, betét jut az eszünkbe először. Van azonban egy olyan is, ahol valami egészen mást találunk. Bank360-ként az idén mi is elmentünk a Jótett Bankba, ahol nem kapni lehet, hanem adni - nem is akármit.  

 

Vért adni jó. A Jótett Bankban éppen ezt tehetik meg bankosok, pénzügyesek, akik egyébként pénzt adnak, vesznek, kezelnek. A programot öt év hirdették meg első alkalommal, éppen a koronavírus-járvány idején. Először banki véradók hetének indult, aztán lett belőle két hét, az idén pedig már egy egész hónap, amikor a csatlakozó bankokban és pénzügyi intézményekben tudnak vért adni a dolgozók. Hosszú lenne felsorolni a csatlakozókat, nem túlzás azt mondani, hogy mostanra szinte minden bank részt vesz benne, ahogy a "bankok bankja" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is. A Jótett Bank programban az idén 20 helyszínen lesz véradás, Budapest mellett Békéscsabán és Nyíregyházán is.

 

A Magyar Bankszövetség, az MNB és a bankok vezetői is megjelentek a program idei nyitórendezvényén, ahol nemcsak beszéltek és ötéves születésnapi tortát vágtak, hanem vért is adtak az UniCredit székházában. Köztük volt az MNB alelnökei mellett Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke és az itteni Erste elnök-vezérigazgatója, aki már több mint ötvenszer adott vért.

 

Az idén a Bank360 is képviseltette magát a rendezvényen és a véradáson. Kollégánknak, Tóth Leventének bele kell húzni, ha a bankszövetség elnökének a nyomába akar érni, mert a mostani a 31. véradása volt. Éppen lejárt a véradási pihenőideje, eljött a Pelikán-napja, ami jelzi, hogy újra adhat vért a legutóbbit követően.

 

Bank360

 

A véradás nagyon demokratikus műfaj, mindenkinek a vére ugyanannyit ér, és mindenkinek szüksége lehet rá az életben. Az UniCredit székházában ugyanúgy ott állt a kollégánkkal együtt a sorban a véradásra várva Jelasity Radován mellett Virág Barnabás, az MNB alelnöke és további bankvezérek. Senki nem kivételezett velük, nem engedték őket előre, végig kellett menniük az egészségbiztonsági procedúrán, nekik is járt a csoki és az étkezési utalvány.

 

Tóth Levente mindenkit arra biztat, hogy próbálja ki a véradást, ha még nem tette. Csak elkezdeni nehéz, ha egyáltalában. Utána viszont jó érzés megkapni az sms-t arról, hogy a vérünket felhasználták. A mindennapjainkból fájóan hiányzik a szolidaritás, legalább ennyit igazán tehetünk érte. Ráadásul még át is esünk egy gyors orvosi vizsgálaton, ami időnként mindenkinek hasznos. 


Legjobb lesz, ha rögtön megnézed itt, hogy hol és mikor lesz a mostanában véradás a közeledben.

 

Magyarországon a biztonságos vérellátáshoz évente ötszázezer egység vérre van szükség, ehhez pedig mintegy félmillió önkéntes véradóra. Naponta 1600-1800 véradó közreműködése tudja a biztonságos vérkészlet fenntartását elősegíteni.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is
2025-12-05

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is

Akinek van egészségpénztári számlája, annak azért, akinek esetleg még nincs, annak azért érdemes e számla-felé fordulnia! Hiszen mindkét „tábor” jelentős összeget takaríthat meg, ha egészségpénztári egyenlegéből szerzi be az ajándékokat, ráadásul igazán hasznos cikkek között lehet válogatni!

Elolvasom
Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom