Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Örülhetnek a Sberbank ügyfelei: megújult a netbank

2018-06-28|Frissítve: 2022-01-18


Június elején megújította netbank szolgáltatását a magyarországi Sberbank - közölte a pénzintézet a Bank360-nal. Az informatikai fejlesztési folyamat részeként a jövő évi azonnali fizetésre is felkészült a rendszer.
 

A Bank360 kalkulátora szerint a Sberbank Fair számlacsomagját az első évben kevesebb, mint 10 000 forintért használhatod. Sőt, a bank akciója során most négy hónapig még nagyobb kedvezményeket vehetsz igénybe!
 

A főbb fejlesztések:
 

  • már közvetlenül a kezdőlapról elérhető az egyenleg-lekérdezés, kivonat letöltés, számlaműveletek és sárgacsekk-befizetés.
  • teljesen reszponzívvá vált a netbank, azaz nem csak a számítógép, hanem a mobilok és tabletek kijelzőihez és felbontásához illeszkedik a megjelenés.
  • "a motorháztető alatt" már készül a bank a 2019-ben induló azonnali fizetési rendszerre, így az ügyfelek képesek lesznek azonnal pénzt utalni, akár egy telefonszám vagy emailcím segítségéve is, a pénz pedig az utalás után másodperceken belül jóváíródik a másik fél számláján.
     

A bank az elmúlt időszakban már elérhetővé tette az ügyfeleknek az új verziót párhuzamosan a korábbi verzióval, így a felhasználóknak volt ideje hozzászokni a megváltozott felülethez. A Sberbank további fejlesztéseket és új funkciókat is ígér.
 

Te is szeretsz mindent a neten intézni, a lehető legolcsóbban? Használd a Bank360 bankszámla-kalkulátorát és keresd meg a legjobb online számlát, akár a mobiltárcával és videós számlanyitás funkcióval!

Promóció

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb hírek

Kisebb bérek, kisebb hitelképesség: mire elég most az átlag- és mediánfizetés?
2026-04-17

Kisebb bérek, kisebb hitelképesség: mire elég most az átlag- és mediánfizetés?

2026 februárjában nettó 509 200 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.

Elolvasom
Autóvásárlás okosan: miért lehet jó döntés a személyi kölcsön?
2026-04-17

Autóvásárlás okosan: miért lehet jó döntés a személyi kölcsön?

Autóvásárláshoz logikusnak tűnhet valamilyen autóhitel választása, azonban a szabad felhasználású személyi kölcsön több szempontból is praktikusabb megoldás lehet. Rugalmasságot, gyorsaságot és nagyobb szabadságot biztosít, miközben kiszámítható törlesztést kínál. Autóvásárlás előtt ezért érdemes a személyi kölcsönöket is összehasonlítani – könnyen lehet, hogy ez a megoldás jobban illeszkedik az igényeidhez.

Elolvasom
Az inflációt meghaladja, és továbbra is kitart a személyi kölcsönök bővülése
2026-04-16

Az inflációt meghaladja, és továbbra is kitart a személyi kölcsönök bővülése

Az inflációt meghaladó mértékben emelkedik az átlagosan felvett személyi hitelek összege, de érdemes a számok mögé nézni. Ha összevetjük az elmúlt években az infláció hullámzását és a lakossági személyi kölcsönök folyósításának az alakulását, érdekes kép rajzolódik ki a szemünk előtt.

Elolvasom