Hangutasításra is elvégzi az átutalást Kate, a K&H Bank mesterséges intelligenciára alapuló asszisztense. Az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott Kate-tel, 6,5 százaléka pedig havi szinten igénybe is veszi. 
2023-09-29
34901971
Néhány nap múlva be kell fizetni az idei gépjárműadó második részletét. Ezt most már minden korábbinál egyszerűbben megtehetjük, akár mobillal a kezünkben az utcán vagy éppen az autónkban is.
2022-09-03
29115263
A lakossági fogyasztás több, mint harmadát tették ki a kártyás fizetések, ezzel összefüggésben pedig a készpénzfelvételek száma is jelentősen visszaesett.
2021-07-14
15171745
December 15-én vált hatályossá az Európai Tanács márciusban elfogadott rendelete, amely a határokon átnyúló, nemzetközi eurós kifizetések díját egységesítette. Összefoglaltuk, miért jó ez nekünk.
2019-12-18
6422215
A tranzakciós illetékre vonatkozó szabályok a fogyasztók számára kedvező irányba változtak 2019. január 1-től – ezt tavaly június óta tudtuk. A változás azt jelenti, hogy a 20 000 forint alatti elektronikus utalásoknál a lakossági számláknál nem kell megfizetnünk a tranzakciós illetéket, illetve a 20 000 forint feletti utalások esetében a törvénymódosítás szerint a 20 000 forintos határ felett kell megfizetni a díjat.
2019-01-17
2885148
Banki átutalást nap mint nap indít az ember, főleg, amióta a technológia olyan fejlett, hogy már néhány érintés is elég a mobilunkon egy sikeres tranzakcióhoz. Hol vannak már azok az idők, amikor izgulnunk kellett azon, hogy egy héten belül megérkezzen egy ígért átutalás? Ma már egy napon belül teljesülnek a megbízások, köszönhetően a napon belüli rendszernek, és nem kell már sokat várnunk az azonnali fizetések rendszerére sem. Megmutatjuk, mi történik a háttérben, amikor indítasz egy banki átutalást.
2017-12-04
592856
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő ()
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!