Hír

Kiemelkedő eredménnyel zárta az első félévet az MBH Bank

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2023-08-31|Frissítve: 2024-03-28

A Takarékbankot májusban integráló MBH Bank az első fél évet 165,5 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel és 30 százalék feletti tőkearányos megtérüléssel zárta. 

 

Közzétette a 2023. első féléves pénzügyi időszakról szóló tőzsdei jelentését az MBH Bank Nyrt. A társaság az év első hat hónapját kiemelkedő eredményekkel zárta, annak ellenére, hogy a fúziós folyamat okozta többletterhelés, valamint a volatilis makrogazdasági és piaci környezet együttesen hatott a bankra.

 

Az első fél év során tovább erősödött az MBH Bank jövedelmezősége. A korrigált adózás előtti eredmény 165,5 milliárd forintot ért el, ami 60,7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A bank adózás utáni eredménye 142,1 milliárd forint, ez 50,2 százalékos növekedés éves összevetésben. A jelentősen javuló jövedelmezőség elsődlegesen a bázisidőszakhoz képest 51 százalékkal, 327,9 milliárd forintra emelkedő bevételek hatása, amelyet az erőteljesen növekvő kamatbevételek vezéreltek. Negatív eredményhatással járt az elszámolt bankadó és extraprofitadó, amelyek összesen 66,8 milliárd forintot tettek ki - a bank eredménye ezen tételek figyelembevétele mellett is jelentősen tudott javulni 2023 első 6 hónapjában.

 

Nőtt a hitelállomány, bár romlott a piac

 

 

2022 első fél évéhez képest az MBH Bank mérlegfőösszege 3 százalékkal 10 487 milliárd forintra, míg saját tőkéje 22,7 százalékos emelkedést követően 893 milliárd forintra nőtt. Rendkívül kedvezően alakult a korrigált, tőkearányos megtérülés, ami 2023 első fél évében kimagasló, 33,8 százalékos volt. 

  

A hitelezés szempontjából kedvezőtlen piaci körülmények közepette is gyarapodni tudott a vállalati és a lakossági hitelállomány a tavalyi év bázisidőszakához képest: előbbi elérte a 2 663 milliárd forintot, utóbbi pedig az 1 717 milliárd forintot.

 

A betétállomány változását ugyancsak jelentősen befolyásolták a piaci folyamatok. A vállalati betétek egy év alatt 7,3 százalékkal 3 546 milliárd forintra nőttek. A piaci tendenciákkal összhangban a lakossági betétállományok terén átrendeződés figyelhető meg: a lakosság betétek 2 512 milliárd forintot tett ki az első félév végén, amely az előző negyedévhez képest csökkenést jelent, ugyanakkor az egyéb befektetések, megtakarítások volumene hasonló mértékben növekedett az időszak során.


 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

A hétvégén eltűnik két magyar nagybank, de jön egy még nagyobb: ez vár az ügyfelekre
2023-04-27

A hétvégén eltűnik két magyar nagybank, de jön egy még nagyobb: ez vár az ügyfelekre

A hétvégén eltűnik két magyar történelmi márka és velük két nagybank, de jön helyettük egy még nagyobb. Több napig bankszünnap lesz az MKB Bank és a Takarékbank fúziója nyomán létrejövő MBH Banknál. Összefoglaltuk, mit kell tudni az ügyfeleknek a váltásról.

Elolvasom
Meglepő eredményeket közölt az MNB a bankok nyereségéről
2023-09-11

Meglepő eredményeket közölt az MNB a bankok nyereségéről

Nyereségességben az OTP sehol sem volt a versenytársakhoz képest tavaly a jegybank Aranykönyve szerint, a Magyar Bankholding leányai, az Unicredit és a Raiffeisen szedték össze a magyarországi bankprofit legnagyobb hányadát. 

Elolvasom
Nagy szünetek jönnek az egyik nagybanknál: erre érdemes felkészülni
2023-09-21

Nagy szünetek jönnek az egyik nagybanknál: erre érdemes felkészülni

Több szolgáltatás nem lesz elérhető hétvégén az MBH Banknál tervezett karbantartások miatt. Péntek estétől egészen vasárnap éjfélig lehet számítani időszakos leállásokra, néhány szolgáltatást pedig még a jövő héten is érinteni fogják a fejlesztések. Összefoglaltuk a fontos információkat a hétvégi karbantartással kapcsolatban.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Kijöttek a friss fizetési adatok: mutatjuk, mekkora hitelre elég a béred
2026-07-16

Kijöttek a friss fizetési adatok: mutatjuk, mekkora hitelre elég a béred

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adatai szerint 2026 májusában bruttó 764 100 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 535 900 forint volt ugyanezen időszakban. A keresetek bruttó mediánértéke 615 600 forint, míg a nettó mediánértéke 436 200 forint volt idén májusban. A felsorolt számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételére képesek azok, akik a legutóbbi átlag- és mediánösszegeket keresik meg havonta.

Elolvasom
Nem csak a zsebpénz miatt érdemes diákszámlát nyitni
2026-07-16

Nem csak a zsebpénz miatt érdemes diákszámlát nyitni

Sokan úgy gondolják, hogy bankszámlára csak akkor van szükség, amikor valaki munkába áll vagy egyetemre megy. Pedig már középiskolás korban is számos előnye lehet egy diákszámlának. Segít a tudatos pénzkezelés kialakításában, egyszerűbbé teszi a mindennapi vásárlásokat, és kedvezőbb feltételeket kínál, mint a hagyományos bankszámlák.

Elolvasom
Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok – ezek most a legkedvezőbb ajánlatok
2026-07-14

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok – ezek most a legkedvezőbb ajánlatok

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei évben kamatcsökkentésbe kezdett, így jogosan gondolhatnánk, hogy a betéti kamatok is csökkenésbe kezdtek. Ennek ellenére még mindig találni igen magas, akár 8%-os kamatot kínáló megtakarítási lehetőséget is, igaz, ezek jellemzően valamilyen feltétel teljesítéséhez kötöttek, ezért érdemes alaposan megvizsgálni a részleteket, mielőtt valaki lekötné a megtakarítását. A Bank360 összegyűjtötte, hogy 2026 júliusában milyen betéti lehetőségek közül választhatnak azok, akik biztonságos megtakarítási formában szeretnék elhelyezni a pénzüket.

Elolvasom