Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a késedelem. A csúcsot döntő személyi kölcsönöket is egyre nehezebben törleszti a lakosság.
2023-09-25
34832560
Jócskán meg megemelkedtek a lakásbiztosítások díjai. Ráadásul sokszor kiderül, hogy ugyanazt a biztosítást az új ügyfél tízezrekkel olcsóbban kapja, mint a régi. Ezért érdemes átnézni az ajánlatokat az évforduló előtt. Márciusban egy hónapig szabad lesz a biztosítóváltás.
2023-09-23
34832539
Több mint 400 ezer fogyatékkal élő van Magyarországon. A mozgáskorlátozottakat már elég jól kiszolgálják már a bankok, a látássérülteknek viszont gyakran tanút kell vinniük, aki felolvassa nekik a szerződéseket, a hallássérültek pedig a jeltolmáccsal mehetnek a fiókba.
2023-09-21
34812709
Az MNB központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámainak időleges másolásával telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek. Egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni - figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2023-09-19
34785337
Elindult az iskola és a szülői értekezletek is, amelyek programpontja az osztálypénz. A szülői munkaközösségben mindig kiemelt feladat az osztály pénzügyeinek kezelése, a készpénzes beszedés ma már ritka. Számlacsomagot kifejezetten erre egyelőre csak egy nagybank kínál.
2023-09-16
34713295
Rekord számú bankszámlát nyitottak a magyarok az idén, a magas infláció miatt visszaszorul a készpénzhasználat, és egyre többen fizetnek mobillal. Sajnos a csalók sem restek, sok ügyfelet átejtettek az idei második negyedévben is.
2023-09-15
34703137
November 1-től változnak a zöld hitelcélokra vonatkozó szabályok, és az energiatanúsítvány is csak öt évre szól majd. Érdemes felvenni a kamatkedvezményes zöldhitelt lakásfelújításra, akár egy tetőszigeteléssel is tetemes rezsicsökkentés érhető el.
2023-09-13
34671085
A K&H Bank adózás utáni eredménye majdnem a négyszerese lett a tavalyinak az idei első félévben, de a csoport biztosítója veszteséges maradt, miután a különadók teljesen elvitték a profitját. A bank új nagy dobása egy szuperapplikáció.
2023-09-11
34650694
Nyereségességben az OTP sehol sem volt a versenytársakhoz képest tavaly a jegybank Aranykönyve szerint, a Magyar Bankholding leányai, az Unicredit és a Raiffeisen szedték össze a magyarországi bankprofit legnagyobb hányadát.
2023-09-11
34629916
Tovább híztak a háztartások értékpapírszámlái júliusban. A lakosságnál lévő állampapír-állomány alig 20 milliárd forintra van már csak a betétek volumenétől. Az adatok alapján azonban a szocho nem tolt olyan sokat az állampapírok szekerén, mint azt remélni lehetett.
2023-09-07
34596514
Egyre tudatosabbak a magyarok, pénzügyi értelemben is – derül ki az Alfa Biztosító kutatásából. Tízből hét ember szerint a biztosítások segítik az ember felkészültségét, tízből nyolcan pedig azt gondolják: mindenki maga tehet a biztonsága érdekében és ennek jegyében tudatosan követik bevételeiket és kiadásaikat is.
2023-09-07
34596499
Az OTP Bank ügyfelei számára kedd délutántól három új wallet alkalmazás is elérhető, elindult a Google Pay, a Garmin Pay és a Xiaomi Pay szolgáltatás is. Az új elektronikus fizetési megoldások segítségével a felhasználók az erre alkalmas eszközeiken néhány kattintással regisztrálhatják bankkártyáikat, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa, betéti vagy hitelkártyáról van szó.
2023-09-06
34577116
A töredékére eshet vissza a babaváró támogatás jövőre - mondják a bankok. A lakáshitelezés is csökkenhet emiatt. Az is kiderült, hogy a gazdagok a lakásukra felvett hitelből állampapírt vettek, a szegények pedig egyre nagyobb adósságba keveredtek az idén.
2023-09-06
34566055
A K&H után az Erste Banknál is elindult a Garmin Pay és a Xiaomi Pay. Az ügyfelek mind a Mastercard, mint a Visa kártyákat regisztrálhatják a mobiltárcájukba, így mostantól a karóráikkal is fizethetnek a boltokban.
2023-09-05
34534504
Soha nem látott nyereséget értek el a magyar bankok az idén, de ennek a nagy része virtuális profit. A hitelezett ügyfelek száma csökken, és a betéteseké is - egy kisvárosnyi lakossági ügyfél szüntette meg a betétszámláját három hónap alatt. Fiókbezárások és elbocsátások is voltak a szektorban.
2023-09-04
34522723
Romló nyereségesség, csökkenő díjbevétel, a biztosításokon is spóroló ügyfelek - ezt hozta 2023 eddig a biztosítóknak. Csak az egészségbiztosításokban és utasbiztosításokban látható látványos növekedés, utóbbiban a szerződések száma már csaknem elérte a járvány előtti csúcsévét. Életbiztosítást, cascót és lakásbiztosítást viszont kevesebben kötnek, mint egy évvel ezelőtt.
2023-09-01
34506025
A csökkenő kamat csúnyán visszavetette a lakossági állampapírok iránti keresletet. A szocho bevezetése sem elég hátszél ahhoz, hogy a kisbefektetők kapkodjanak az adómentes, de már tízéves fumatidejű PMÁP után.
2023-09-01
34502251
A jövő héttől egy százalékponttal alacsonyabb kamattal forgalmazza az Államadósság Kezelő Központ az Egyéves Magyar Állampapírt és a Kincstári Takarékjegyeket. A sima diszkontkincstárjeggyel jobban járhat a lakosság.
2023-08-31
34479055
A magas kamatok ellenére a háztartások egyre nagyobb adósságot halmoznak fel, de nem lakást vesznek, hanem a fogyasztásra kell az extra pénz. A banki betétek összege drasztikusan csökken, bár vannak, akik befektetik a pénzt, és nem felélik.
2023-08-31
34478506
A Takarékbankot májusban integráló MBH Bank az első fél évet 165,5 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel és 30 százalék feletti tőkearányos megtérüléssel zárta.
2023-08-31
34478503
Most már nem kell begépelni az ügyfélszolgálat hívása után a rengeteg titkos kódot, mert egy push üzenet fogadásával kiváltható ez a folyamat. A jövőben a kimenő hívásokra is alkalmazná ezt a bank, az ügyfeleket kereső OTP-sekkel szemben ugyanis egyre bizalmatlanabbak az ügyfelek az adathalász kísérletek elszaporodása miatt.
2023-08-30
34478473
Ismét vágott az MNB. Már csak 14 százalékon áll az irányadó kamatszint, szeptemberben pedig összeérhet az alapkamattal. Azt követően az alapkamat is csökkenhet, de sok múlik az infláció alakulásán.
2023-08-29
34478407
Az egészségpénztárakon nem fog a válság, egyre többen vannak a tagok, és sokat is fizetnek. A dráguló magánorvosi szolgáltatásoknál jól jön az adóvisszatérítés, de a lakáshitel fizetésén is sokat lehet spórolni. Népszerűségüket az is mutatja, hogy fennállásuk óta először már több tagjuk van, mint az önkéntes nyugdíjpénztáraknak.
2023-08-29
34459345
Egyre több magyar bankszámlás nem jön ki a hónap végéig a fizetéséből, 250 milliárd forint a kényszerűségből felhasznált folyószámlahitelek összege. Ez ugyan kézenfekvő megoldás, ha vésztartalékra van szükség, de drága mulatság folyamatosan mínuszban tartani a folyószámlát.
2023-08-28
34446685
Hitelkártya-akciók alig vannak az iskolakezdés előtt, pedig a kártyahitel is jó eszköz lehet ilyenkor. Igazán azonban azok járnak jól vele, akik kamatmentesen tudják használni a bankok pénzét. Akik nem figyelnek a visszafizetésre, azoknak viszont sokba kerül ez a pénzforrás.
2023-08-26
34446661
Kiválóan sikerült az idei első félév a nyugdíjpénztárak számára. A portfóliók szárnyaltak, és június végére a 2022-es fekete év veszteségeit teljesen ledolgozták. Aggasztó viszont, hogy csökken a taglétszám.
2023-08-25
34445941
Többféle és nagyon különböző feltételű hitelfajtából választhatnak a családok, ha megszorulnak az iskolakezdés előtt a kiadások miatt, vagy éppen máskor van szükségük gyorsan pénzre. Megmutatjuk, mit kell mérlegelnünk előzetesen, melyik hitelnek mi az előnye és a hátránya.
2023-08-24
34377713
Rekord nyereséggel zárták az első félévet a brókercégek. Az idei év nyugisabb a tavalyinál, de az ügyfélszámlák száma gyarapodik, még a NYESZ-t is el tudják adni a befektetési vállalkozások az infláció és az adóemelés ellen védekezőknek.
2023-08-24
34410239
Egyetlen év alatt 4 ezer milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona, a rövid kötvényalapokban már 2,5-szer annyi pénz van, mint tavaly nyáron. A lakosság felfedezte ezeket a befektetéseket a magas inflációs környezetben. A legkedveltebb alapok 10 százalék körül hoztak az év eleje óta.
2023-08-21
34357280
Összekapták magukat a magyarok a pénzügyi krízisben. A pénzt nem szórják el, befektetik, a hitelt meggondolják, spórolnak, ahol tudnak. A GDP és a hitelezés ennek nem örül, de az értékpapírszámlák szépen híztak a második negyedévben is. Három hónap alatt csaknem kétezer milliárd forintot tett félre a lakosság.
2023-08-18
34318628
A forinthitel piaci alapú kamattal szinte megfizethetetlen, ezért azok a vállalkozások, amelyek nem jutnak hozzá a támogatott kölcsönökhöz, inkább devizában adósodnak el. A vállalati hitelállomány növekedése megtorpant, de néhány ágazatban még mindig rekordokat dönt.
2023-08-18
34318454
Több százezer forintos átlagkárról számolnak be a biztosítók a hétvégi viharok után. Pedig sejteni lehet, hogy a legtöbb kár nem ilyen nagy, sok lehet a néhány ezer, tízezer forintos sérülés is az ingatlanokban és ingóságokban. Sok lakásbiztosítással rendelkező tulajdonos azonban ezeket be sem jelenti, pedig az ügyintézés egyszerű, és fizetne is érte a biztosító. Érdemes lehajolni ezért a könnyű pénzért, mert visszakaphatjuk ezzel akár az éves biztosítási díjunkat is.
2023-08-16
34240589
A Magyar Lízingszövetség legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint folytatódott az előző évi növekedés a hazai lízingpiacon, a finanszírozott összeg már elérte a 429,11 milliárd forintot. Ennek ellenére sincs ok azonban az elégedettségre, mivel a szerződések száma tovább csökkent szinte minden eszköznél.
2023-08-14
34241561
Körlevélben figyelmeztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek oda a likviditásmenedzsmentre, miután havonta százmilliárdos nagyságrendben távoznak a megtakarítások a banki betétekből. Az eddig gazdasági növekedést váró jegybank ráadásul most már recessziótól is tart.
2023-08-11
34238891
A várakozásoknál jobb eredményt ért el az OTP az idei első félévben és a második negyedévben. Magyarországon nem túl fényes a helyzet, de a külföldi leányoknál egyre szebbek a számok. Az OTP az idén GDP-csökkenést vár Magyarországon.
2023-08-10
34214645
Magyarországon már a százezret is meghaladhatja a nem játék drónok száma. Hiába kötelező ezeket regisztrálni, csak a töredéküknél tették meg, és hasonló a helyzet a kötelező biztosításukkal is. Pedig ha engedély nélkül szállt fel a jármű, ezer eurókban mérik a bírságot, ha pedig még kárt is okoz, még nagyobb lehet a számla. Ha viszont megfelelő felelősségbiztosítást kötnek a drónra, és rendben vannak a vizsgák, engedélyek, a biztosító fizet a károsultaknak. Ezt még a nyaralás előtt sem késő megtenni, mert egy drónbaleset külföldön még nagyobb bajjal járhat.
2023-08-10
34214378
Javult az eredmény az Ersténél tavalyhoz képest, de hiába jók a nyereségmutatók, a hitelezés csúnyán visszaesett. Csak az olyan kkv-hitelek volumene maradt stabil, amelyeket az államilag támogatott programok segítettek. A betétállomány csökkent, a pénz értékpapírokba áramlott.
2023-08-09
34197887
Nem csak drágák a lakáshitelek és fogyasztási kölcsönök, a bankok még a feltételeken is szigorítottak. A kamatok ugyan lassan elkezdtek csökkenni, de a következő hónapokban még nehezebb lesz kölcsönhöz jutni. A pénzintézetek szerint a lakáshitelek iránt nő majd a kereslet.
2023-08-08
34117127
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény.
2023-08-07
34117115
Több százezer magyar már lépett, és megpróbálta megvédeni a megtakarítását az inflációtól, emiatt rekord mennyiségű értékpapírszámla nyílt. Sokan azonban hezitálnak, a pénzek egy része az információhiány miatt marad a cihában vagy hever a bankszámlákon kamat nélkül.
2023-08-05
34116077
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak a 2021 novemberében elért rekordokig. A legtöbb pénztártag már visszanyerte az elszenvedett bukását.
2023-08-04
34110764
Öt hónapos mélyponton jár a forint árfolyama. A márciusi amerikai és svájci bankválság óta nem volt olyan gyenge a magyar fizetőeszköz, mint az elmúlt napokban. A szakértők szerint ismét eljöhet a 400 forintos euró.
2023-08-04
34110755
A rossz lakossági hiteladósok száma folyamatosan csökken, a kilátások azonban nem rózsásak. A vállalatoknál már beütött a krízis, a hitelszerződések száma folyamatosan csökken, a mulasztásoké viszont nem változik.
2023-08-03
34110488
A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék valamilyen jobb hozammal kecsegtetőkbe. A friss banki adatok szerint a lakáshitelpiac továbbra is gyenge, a személyi kölcsönök viszont jól fogynak, és a babaváró támogatás iránt is nő a kereslet.
2023-08-02
34065548
Már az idén is elkerüli a recessziót a régió, még Magyarország is, jövőre pedig robban a gazdaság. Az Erste Csoport hitelezni akar, és sokallja a támogatásokkal kapcsolatos bürokratikus akadályokat.
2023-07-31
34044338
Budapesten esélye sem lesz egy átlagos fiatal családnak a lakáshoz jutásra, de vidéken is bajban lesz, aki saját otthont szeretne, viszont lemarad az állami támogatásokról, mert 30 éves kor fölött szülne, vagy nem falun szeretne letelepedni.
2023-07-28
34022846
Hiába vált lehetővé júliustól az ingyenes bolti készpénzfelvétel, a cash-back, mégsem érhető el szinte sehol. A bankok már engedik, a boltok viszont húzzák a szájukat, nem érdekeltek a bevezetésében. Külföldön népszerű a szolgáltatás, de ott meg is éri a boltokban és a bankoknak.
2023-07-27
34022843
A jövő héten jön az új inflációkövető lakossági állampapír, ami már tízéves futamidejű lesz. A futamidő nő, de kamatbónusz tovább csökken, már csak 14,75 százalékos lesz az induló kamat, és mindössze 25 millió forintnyit adnak el egy ügyfélnek.
2023-07-26
34022840
Az egynapos betét kamatát újabb 1 százalékponttal 15 százalékosra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) július végi kamatdöntő ülésén. Az alapkamat 13 százalékos maradt, a kamatfolyosó viszont szűkebb lett.
2023-07-25
34009001
Tíz év alatt meghétszereződött a nagy teljesítményű személyautók száma Magyarországon, az általuk okozott káresetek pedig több mint négyszeresükre ugrottak. A közutak rémei tavaly is a pótkocsis kamionok voltak, ezek okozták saját hibájukból a legnagyobb károkat. A személyautók közül a legnagyobb teljesítményűek a legveszélyesebbek, de a nagymotorosok még náluk is nagyobb rombolásra képesek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból.
2023-07-21
33968342
Tíz-tizenöt éve még valóban segítette a magyar gazdaságot a gyenge forint, mostanra viszont fordult a kocka. Olyan mértékben növeli az inflációt a magyar fizetőeszköz leértékelődése, hogy az már csökkenti a GDP-t - derül ki az MNB friss tanulmányából.
2023-07-18
33926048
Megjelent annak a jogszabálynak a tervezete, amelyben a kormány tollba mondja a bankoknak, milyen állampapír-vásárlásra buzdító levelet kell küldeniük a bankszámlás ügyfeleiknek. Az erről szóló üzenetből éppen a jelenleg legvonzóbb lakossági állampapír marad ki.
2023-07-18
33909155
Ott van már az új sarc a megtakarításokon, de a 13 százalékos szocho a jelek szerint senkit sem zavar. A kisbefektetők ugyanúgy vásárolják a befektetési alapokat, mint eddig, az állampapírok iránt pedig nem ugrott meg a kereslet.
2023-07-16
33887549
Elszaladtak a lakásárak, egy fiatalnak már tíz évig kell spórolnia csak ahhoz, hogy összerakja a lakáshitelhez szükséges önerőt. Már a saját szakértői is az MNB adósságfék-szabályainak lazítását javasolják annak érdekében, hogy a fiatalok könnyebben megvehessék az első lakásukat.
2023-07-14
33864299
Nem csak az igénylők életkorán és a felvehető összegen, de a kamattámogatás mértékén is módosított a kormány. A bankok kevesebb pénzt kapnak az államtól, és a nem teljesítők számára pedig kiszámíthatatlanná válik a visszafizetendő büntetés.
2023-07-12
33801122
Lenyomta a devizát az állampapír a lakossági befektetések rangsorában. Az infláció alaposan átrendezte a megtakarításokat, a megtakarítási képességet azonban a szerényebb jövedelmű családoknál visszavetette.
2023-07-12
33801116
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig. A nyugdíjpénzek lassan már a magas inflációval is felveszik a versenyt.
2023-07-11
33772457
Bevezetése óta először a sima lakossági betétekre is hat a szeptember végéig meghosszabbított kamatstop. Az állampapírpiaci hozamesés miatt a bankok már nem adhatnak 10,5-11 százalékos kamatot a nagy összegű betétekre, márpedig ekkorák a legjobb ajánlataik.
2023-07-03
33638651
Három hónap alatt 15 százalékkal nőtt a megcsúszott törlesztésű lakossági hitelek aránya. A személyi kölcsönök visszafizetése okozza a legnagyobb problémát, és aggasztóan sok család bankszámlája állhat több százezres mínuszban közvetlenül a fizetés megérkezése után is.
2023-07-03
33613085
Egyre többen és többször használják külföldön a bankkártyájukat, és indulnak útnak minimális készpénzzel. Ha azonban elveszik a kártya, vagy ellopják, akkor ilyenkor szorult helyzetbe kerül az utazó. A sürgősségi pótlás drága, gyakran nincs is rá lehetőség, gí mindenképpen érdemes erre is gondolni utazás előtt.
2023-07-01
33613079
Aki eurót vagy dollárt szeretne befektetni, annak a héten érdemes döntenie a megtakarításáról. A péntekig nem teljesült megbízások kamatjövedelmére ugyanis már kivetik a szochót. Bankbetét, kötvény és befektetési alap is vásárolható addig.
2023-06-28
33559817
Számos fejlesztést hajtanak végre a fizetési rendszerben a következő hónapokban. Az azonnali fizetés összeghatárát kitolják, jön az ezer forintos alapszámla és az ingyenes bolti készpénzfelvétel is.
2023-06-26
33527489
A most nyugdíjba vonuló magányugdíjpénztári tagok keserűen tapasztalják, hogy nem vagy alig kapnak reálhozamot. Két éve még milliókat vihettek haza a nyugdíjasok.
2023-06-26
33527486
Megkapták a nyugdíjpénztárak, amit régóta kértek: a rossz hozamú évek után is levonhatnak utólag működési díjat a nem fizető tagságtól. Az idei év azonban szerencsére eddig kiválóan alakul, sok portfólió már most két számjegyű pluszban áll.
2023-06-23
33510023
Szigorít a családtámogatásokon a kormány. A babaváró hitel csak 30 év alatti nőknek jár majd, a CSOK-ból csupán a falusi változat marad meg a jövőben, az viszont jobb lesz. Az új szabályok 2024-től élnek, és a babavárónál lesz egy év átmenet.
2023-06-22
33509993
Már 30 milliónál is több tranzakciót hajtottak végre a Simple rendszerein tavaly, a forgalom a másfélszeresére nőtt, és a bővülés idén is kitart, a felhasználók száma már 3 millió közelébe ért.
2023-06-21
33485498
Derűlátóan alakult az elmúlt hónapban a magyarországi helyzet és a világgazdaság is, ennek megfelelően a monetáris tanács - a várakozásoknak megfelelően - folytatta a kamatvágást. Az alapkamat továbbra is 13 százalékon maradt, ennek a csökkentése jó ideig nem is kerül napirendre, az egynapos betét kamata továbbra is 12,5 százalékos, az egynapos hitelét viszont 19,5-ről 18,5 százalékosra vágta vissza a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2023-06-20
33484700
Az alapkamat maradt, a kamatfolyosó viszont szűkebb lett, az egynapos betéti tender kamata, vagyis az irányadó ráta pedig 100 bázisponttal 16 százalékosra csökkent. Ettől a hitel- és kiemelt ügyfeleknek adott betétkamatok is lejjebb mehetnek a bankoknál.
2023-06-20
33484697
Miközben a tartósan nem fizető hitelek száma tovább csökkent, megugrott azoknak az adósoknak az aránya, akiknél már törlesztési gondok jelentkeztek 2023 első hónapjaiban. Az új kölcsönszerződések száma mélyrepülésbe került, különösen a lakáshiteleké és a babaváróé.
2023-06-19
33455093
Hitelért nem állnak sorban a magyarok, de a bankszámlák száma történelmi csúcsra ért, a devizaszámlák népszerűsége különösen megugrott. A készpénzfelvétel kétéves mélyponton, a mobiltelefonos fizetés viszont rohamosan terjed, már csaknem minden ötödik tranzakció ilyen.
2023-06-16
33428951
Rövid idő alatt többszörösére ugrott az ilyen csalások száma, a rászedett banki ügyfelek kára pedig milliárdokban mérhető. Új módszerekkel próbálkoznak a csalók, a telefonos, internetes manipulátoroknak bedőlők átlagosan több százezer forintot is bukhatnak. Az adathalászok is egyre sikeresebbek, az óvatlan károsultak pedig fájdalmas tanulópénzt fizethetnek.
2023-06-15
33428939
A hónap végétől jön az új sarc a megtakarításokra. Az utolsó hetekre a bankok és a biztosítók elkezdték az akciózást az szocho elől menekülő pénzekért. Összeszedtük a legjobb, kétszámjegyű kamatot kínáló ajánlataikat.
2023-06-14
33391172
Az MNB friss kockázati jelentése szerint csak 14 százalékkal nőtt tavaly a lakosság vagyonának az értéke, az év végére viszont 24,5 százalékosra ugrott az infláció. A háztartások legnagyobb vagyona továbbra is az ingatlan.
2023-06-12
33342395
A bankok már gőzerővel készülnek a bolti készpénzfelvételre. Ha csak rajtuk múlik, minden magyar bankkártyás felvehet majd havonta kétszer maximum 40 ezer forintot a boltok kasszáiban is ingyen. A kérdés csak az, hogy a kereskedők ezt meg fogják-e engedni.
2023-06-10
33304202
Húsz éve nem változtattak az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás térítési összegein. A csonttörésre kiutalt pénz ma már az eredeti harmadát éri, egy doboz fájdalomcsillapítóra sem elég. Az állami biztosítás súlyosabb baleset esetén pedig végképp jelképes összeget fizet.
2023-06-09
33273539
Április végére átlépte a magyar háztartások állampapírban lévő vagyona a 11 ezer milliárd forintot. Az év második felében pedig még inkább az állampapíroknak fog lejteni a pálya a megtakarítási piacon a szocho-fizetés kiterjesztése miatt.
2023-06-07
33249818
Rekordot döntött az idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor.
2023-06-07
33249047
Már 1500 bankfiók sincs Magyarországon. A nyereségadatok elsőre ugyan kiválónak tűnnek, de valójában a hitelintézetek számára ez az év nem indult jól: csökkent a számlák száma, a hitelezés lelassult, a kamatráfordítások pedig másfélszer olyan gyorsan nőnek, mint a kamatbevétel.
2023-06-06
33249023
A biztosítók nyeresége a töredékére csökkent, az ügyfelek felmondják a szerződéseket, a rossz hozamok, az emelkedő díjak az élet- és a nem életbiztosításokban is mély nyomokat hagynak. Sok új életbiztosításra ráadásul júliustól már szochót is kell fizetni.
2023-06-06
33229289
Hiába magasak a hitelkamatok, a befektetések még többet fizetnek. Ilyen helyzetben, érdemes kihasználni ezt a különbözetet, és annak is felvennie a lakáshitelt, aki egyébként készpénzért venne ingatlant. A készpénznek egyelőre jobb helye van bankbetétben vagy állampapírban.
2023-06-03
33210101
Sorra zárnak be a bankfiókok, de ha valaki személyes ügyintézést akar, akkor már van helyettük egy kényelmesebb megoldás is. A mobilbankárok már házhoz mennek, akár munkaidőn kívül is. Egyre több hitelintézetnél kérhető ez a szolgáltatás, és a bankok új kölcsöneik számottevő részét már így intézik.
2023-06-02
33183254
Minden piacán bővült a Gránit Bank, amely csaknem megduplázva 1000 milliárd fölé növelte a mérlegfőösszegét. A digitális innovációk folyamatosak, jövőre pedig jön a befektetési és privátbanki üzletág.
2023-05-31
33157349
A tavalyi gigantikus veszteség csaknem harmadát ledolgozták a nyugdíjpénztárak az első negyedév végére, azóta pedig még tovább javult a helyzet. A pénztárak működése is stabilizálódhat, a taglétszám viszont csökkent.
2023-05-31
33157220
Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – olvasható az MNB friss KGFB-indexében.
2023-05-31
33135143
Sok minden nem változik. A családi adókedvezmény, a rezsicsökkentés, a különadók és a 13. havi nyugdíj maradnak, a pedagógusok kiemelt béremelése az uniós pénzek folyósításán múlik.
2023-05-25
33050228
A magyar bankok állják a sarat, a támogatott hiteleket felvett családok azonban úsznak az adósságban, nagy kockázatot vállalnak, ha elválnak, vagy nem születnek meg a vállalt gyerekeik. A kamatstop a jegybank forgatókönyve szerint az év végéig maradhat meg.
2023-05-25
33050219
Hét hónappal a drasztikus kamatemelés után csökkenti az irányadó kamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az európai háromszorosát kitevő magyar infláció Matolcsy György szerint nem kis részben a magas államháztartási hiányok és az ársapkák eredménye.
2023-05-23
33012347
A várakozásoknak megfelelően továbbra is 13 százalékon tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Ez jó pár hónapig így is maradhat, a betéti tendernél azonban elérkezhetett a várva várt fordulat, 15 órakor a jegybankelnök bejelentheti, hogy a 18 százalékos kamatot elkezdik csökkenteni.
2023-05-23
32993939
Borzalmas állapotban vannak a magyarországi lakóingatlanok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld pénzügyi jelentése szerint. Tízből három kiadott energetikai tanúsítvány a legrosszabb három kategóriába esik, és állami támogatás sincs már semmilyen energetikai felújításra.
2023-05-22
32993033
Sok pénzt félretettek az első negyedévben azok, akik tudtak. A nagy devizázási lázat felváltotta az idén az állampapírok, befeketési alapok és banki kötvények iránti lelkesedés, még a készpénz feltétlen hívei is elkezdtek valamilyen befektetést keresni a magas inflációban. A hitelpiacon nettó törlesztővé vált a lakosság, a drága bankhitel keveseknek kell.
2023-05-19
32954000
A covid előtti ATM-számot kell a bankoknak újra elérniük - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a beérkezett adatok alapján. Akkor mintegy 400-zal több ATM működött Magyarországon, mint most. A jegybank januárban adta ki az ATM-hálózatok fejlesztéséről szóló rendeletét, a hitelintézeteknek május 10-ig kellett beszámolniuk arról, hány készpénzes automatával rendelkeznek.
2023-05-18
32928581
Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint.
2023-05-17
32926844
Rövid idő alatt többszörösére nőtt az interneten rászedett magyar bankügyfelek száma. A csalók módszerei változatosak és egyre kifinomultabbak, érdemes velük tartani a lépést, hogy ne mi legyünk a következő áldozatuk.
2023-05-15
32841401
Az év első negyedében drámaian visszaesett a vállalati hitelezés Magyarországon. Ha nem lett volna egy jó nagy devizahitel-felvétel, még nagyobb lett volna a zuhanás.
2023-05-15
32823461
Vannak mesterek, használt autót vagy ingatlant eladók, akik ragaszkodnak a készpénzhez, amelynek a felvétele egyre drágább és macerásabb. Van azonban olyan trükk, amivel több millió forint kivétele is ingyenessé tehető. Éppen a tranzakciós illetéket bevezető állam teszi lehetővé.
2023-05-12
32796014
Több mint 460 milliárd forinttal nőtt a magyarok külföldi bankokban tartott betétjeinek összege tavaly. A mélyponton lévő forintárfolyam és a kamatot nem fizető magyarországi bankok miatt választhatták sokan a határon túli pénzintézeteket. A magyarok banki megtakarításainak csaknem egynyolcada van már külföldön.
2023-05-11
32755523
Tizenhárom havi csúcson jár a forint árfolyama. Az eurót 370 forint alatt jegyzik, a dollár a dollár olcsóbb 337 forintnál. A forint az elkövetkező hetekben megőrizheti az erejét, ami jó hír a külföldi nyaralásra készülőknek.
2023-05-10
32762093
A várakozásoknál jobb első negyedéves eredményt tett közzé a legnagyobb magyar hitelintézet, az OTP Bank. Sok magyar kisbefektető is örülhet, hiszen a részvény árfolyama is emelkedett, az OTP mégsem maradéktalanul boldog: a magyarországi profitot ugyanis teljesen felemésztik a különadók, a kamatmarzs pedig változatlanul alacsony.
2023-05-10
32748968
Március végén már csak 20 milliárd forint hiányzott a 11 ezer milliárdnyi lakossági állampapírvagyonból. Tekintettel arra, hogy áprilisban is jól fogyott az inflációkövető államkötvény, a 2019-ben beharangozott tervet mostanra valószínűleg kipipálhatja a kormány.
2023-05-08
32719877
A 2008-as válságig kell visszamenni az életbiztosításoknál, hogy olyan rossz évet találjunk, mint a tavalyi. A magas infláció ellenére csak egy százalékkal nőtt a díjbevétel, és elmaradt a decemberi befizetési hajrá. A lakosság inkább állampapírba és befektetési alapba tette a pénzét.
2023-05-08
32717366
Több ezer euró lehet a bérelt autók biztosításának az önrésze. Ha történik valami az autóval a bérlés ideje alatt, mélyen a zsebébe nyúlhat az ügyfél, ha nincs önrészbiztosítása.
2023-05-06
32717339
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss rendelettervezetében meghatározza a bankoknak, hogyan kell az ügyfeleknek bemutatniuk az új lakáshitelszerződések aláírása előtt a Magyar Nemzeti Bank lakásbiztosítási kalkulátorát. Ez azokban az esetekben kötelező, amikor a jelzáloghitel mellé kötelező lakásbiztosítást is kötni az ingatlanra.
2023-05-05
32698217
Egy friss törvénymódosítási tervezet alapján több működési bevételhez juthatnának a negatív hozam miatt ínséges időket élő önkéntes nyugdíjpénztárak. A működési költségeikre a nem fizető tagok számláiról is szabadabban vonhatnak el majd pénzt.
2023-05-04
32654660
Havi nettó 550 ezer forint fölötti átlagfizetés és érdekes munka - ezt kínálják a bankok, amelyek ezerszámra keresik a munkavállalókat a kiberbűnözés elleni harcban jártas szakértőktől a fenntarthatósági kockázatokat kezelő szakembereken át a bankfióki ügyintézőkig.
2023-05-03
32572133
Az államkincstárnál már benyújtható a kérelem az idei növénybiztosítási díjtámogatásra. A 2022-es katasztrofális aszály következtében a biztosítói kárkifizetések 45 százalékkal haladták meg a díjbevételeket. A biztosítók arra számítanak, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján tovább nő az érdeklődés a konstrukció iránt.
2023-05-02
32572106
Bár a lekötött betétekre nulla százalék körüli kamatot adnak a nagybankok, több hitelintézet elkezdett kötvényeket kibocsátani a kisbefektetőknek, ezek kamata pedig igazán vonzó forintban, euróban és dollárban is. Rá is haraptak ezekre a kisbefektetők, néhány hónap alatt csaknem 200 milliárd forintért vásároltak belőlük.
2023-04-28
32501804
A dombornyomott kártya drágább, de a gyakorlatban nem sokat ér. A magasabb presztízsű arany és platina kártyák sok tízezer forintos díját is csak annak éri meg kifizetni, aki valóban ki is használja az extra szolgáltatásokat.
2023-04-25
32050352
Tele van az internet csaló webáruházakkal, amelyeknek egyetlen céljuk van: megszerezni a gyanútlan vásárlók pénzét. Ezekkel a módszerekkel azonban távol lehet tartani a bűnözőket. Az online piactereken gyakran nemcsak a vevők, hanem az eladók sincsenek biztonságban.
2023-04-21
32396174
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban. A tavalyi gigászi mínuszból az idei első negyedévben sikerült lefaragni. A magánnyugdíjpénztáraknál már minden pluszban zárt.
2023-04-20
32369552
A bankok arra számítanak, az év közepén véget ér a kamatstop - mondta Jelasity Radován, a Bankszövetség elnöke és az Erste elnök-vezérigazgatója a Bank360-nak adott interjújában. Beszélt arról is, miért alacsonyak a betétkamatok.
2023-04-18
32302535
Tudatos bankolással a töredékére csökkenthető a banki szolgáltatások ára, a készpénzhez ragaszkodó ügyfeleket viszont magas díjakkal büntetik a pénzintézetek. A korszerű, digitális szolgáltatások alapvetően nem drágák, nagyon kényelmesen bankolók csak minimálisan fizetnek többet a számlacsomagjukért, mint a filléreskedők.
2023-04-13
32216756
Havonta 500 milliárd forint körüli friss megtakarítás áramlik az idén a háztartásoktól állampapírokba, ezzel nagyon közel került az állomány ahhoz a 11 ezer milliárdos értékhez, amelyet 2019-ben kitűzött a kormány. A többi értékpapírt is veszik, mint a cukrot a magas infláció láttán.
2023-04-11
32185097
Április 11-én bocsátják ki azokat az új emlékérméket, amelyeken Petőfi Sándor és a Nemzeti dal szerepel majd. Az ezüstérme 30 ezer, a színesfém változat 7500 forintos árfolyamon kerülhet a gyűjtőkhöz.
2023-04-10
32163905
Évente 6-7 ezer forintot fizet ki egy átlagos banki ügyfél sms-ekre, sokan közülük már teljesen fölöslegesen. Több banknál ugyanis kiválthatók ezek az üzenetek push értesítésekre, amelyek ingyenesek. Csak egy okostelefon és a bank mobilapplikációja kell a szolgáltatáshoz.
2023-04-06
32134073
Sosem volt még olyan magas az átlagos lekötött betéti kamat, mint februárban - ezt mutatja a jegybanki statisztika. A valóságban a legtöbb banknál továbbra is nulla százalékos a lekötött betéti kamat, az átlagos ügyfél nem tudja olyan jól fialtatni a pénzét, ahogyan azt MNB adatai alapján elméletileg lehetne.
2023-04-05
32133899
Példátlanul sikeressé vált a lakossági állampapír. A három-négy évvel ezelőtti slágerterméket, a Magyar Állampapír Pluszt ugyan már jóformán mindenki visszaváltotta, de az inflációt követő PMÁP-ot úgy veszik, mint a cukrot.
2023-04-05
32127941
Rosszul indult és úgy is folytatódott az év a bankok számára. Padlón a lakáshitelpiac és a babaváró sem állt talpra a tavaly decemberi bumm után. A személyi hitelek még mennek, pedig a kamatuk továbbra is az egekben van.
2023-04-03
32110832
Áprilistól nagyobb sebességre kapcsolt a bankszámlák drágulása. Több pénzintézet elsejétől emelt a tavalyi átlagos inflációval, három nagybank pedig májustól fog ugyanennyivel. Már csak néhány pénzintézet nem jelentett be díjnövelést.
2023-04-03
32072291
Az MNB alelnöke szerint a közelmúlt nemzetközi bankproblémái nem ismétlődnek meg Magyarországon, mert a jegybank és a szabályozók „elvégezték a házi feladatot” és szigorú banki tőke- és egyéb előírásokat vezettek be.
2023-04-01
32072264
Több mint 107 milliárd forintos profittal zárta 2022-t a Budapest Bankkal egyesült MKB. A Sberbank ügyfeleit is az MKB vette át, és április végén a Takarékbank is beolvad a csoportba, amely MBH Bank néven folytatja.
2023-03-30
32068994
Igazi befektetőt nevel az állam a diákokból, akik most a tőle kapott hitelből tudnak nála olyan állampapírt venni, amelynek a kamatnyereségéből kijön a bérlet ára még a legdrágább nyári fesztiválokon is.
2023-03-30
32050376
Tartósan 13 százalékos alapkamattal kell számolni, és a 18 százalékos betéti tender is marad. A jegybank szerint kemény meccs lesz az infláció letörése az egyszámjegyű tartományba. A forint 380-as euróárfolyamig erősödött.
2023-03-28
32049323
Hamarosan lejár a határidő, és még mindig nincs meg a 70 százalékos tagdíjfizetési arány a Horizont Magánnyugdíjpénztárnál. 33,5 ezer pénztártag megtakarítása kerülhet ezzel veszélybe.
2023-03-27
32049074
Hamarosan jöhetnek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek. Áprilistól legalább a kezdeti költségek egy részét el kell engedniük a bankoknak az ilyen kölcsönöknél, ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt választ az ügyfél.
2023-03-27
32029703
Százmilliárdokkal támogatja az állam a cégeket a nagyon kedvezményes kamatú hitelekkel. Mindeközben a betétjeik úgy híznak, mint a kisgömböc, hiszen a bankok vastag kamatot adnak rájuk, amit végül az MNB fizet ki. Az ügyes, hitelképes cégek hatalmasat kaszálhatnak ezen a lehetőségen - a számlát pedig az adófizetők állják. Ráadásul akár kétszer is, ugyanis nemcsak a hitelek kamattámogatását fizeti a költségvetés, hanem a jegybank veszteségeit is állnia kell, ha a magas irányadó kamatnak ez lesz a következménye.
2023-03-24
32029202
Felmérte a Magyar Nemzeti Bank, mennyit kell fizetni a bankszámlák használatáért. Megdöbbentő számokat kapott: nagyon sokat fizetnek a magyarok az sms-ekért és a bankkártyáért. Ráadásul ezt sokszor fölöslegesen teszik, mert lenne olcsóbb és számukra ugyanúgy megfelelő megoldás.
2023-03-21
31983581
Hároméves az azonnali fizetési rendszer, amellyel együtt nemcsak az öt másodperces átutalást, hanem egy sor más modern és praktikus szolgáltatást is kaptak a bankszámla-tulajdonosok. Ezeket a fintech-cégeknél imádják, a bankoknál viszont alig veszik igénybe a magyarok. Pedig ha egyszer végre rájuk kapnának, naponta alkalmaznák ezeket, mint például a mobilos fizetést.
2023-03-20
31964744
Három Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is kamatot fizet a következő napokban: több mint 60 milliárd forint kerülhet így a számlákra. Ez a pénz nem kamatozik tovább, ha nem fekteti be az ügyfél, érdemes tehát rendelkezni róla.
2023-03-20
31964222
Elszálltak a piaci hitelkamatok, a lakossági hiteladósok majdnem fele azonban semmit sem érez ebből, mert vagy az állam vagy a bankok fizetik helyettük a költségeket.
2023-03-19
31957319
Egyre többen használják a mobiljukat a boltokban vásárlásra. A bankkártyák negyedét már regisztrálták valamelyik alkalmazásba, és minden ötödik vásárlásnál már telefonnal fizetnek bankkártya helyett - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.
2023-03-16
31900931
Az önkéntes nyugdíjpénztárak -6,8 százalékos hozammal zártak 2022-ben, az utolsó negyedév azonban jól sikerült, így minden ötödik alap pozitív eredménnyel zárt. Hosszú távon némi reálhozamot is elértek a nyugdíjalapok - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2023-03-14
31900526
A Sberbank volt ügyfeleinek teljeskörű betétbiztosítási kifizetése és a végelszámolói kárrendezés után a hazai bankok is száz százalékban visszakapják a rendkívüli befizetéseiket, amiket a betétbiztosító OBA tavalyi helytállása érdekében teljesített.
2023-03-14
31899140
Az OTP magyarországi alaptevékenységének profitját nagyrészt elvitték a kormányzati intézkedések, de a külföldi leányok jól teljesítettek - derül ki a vállalat 2022-es gyorsjelentéséből. Az idei évvel kapcsolatban optimista a bank.
2023-03-10
31868942
A Prémium Euró Magyar Állampapírok (PEMÁP) hamarosan elfogynak. Új inflációt követő eurós lakossági kötvény nem lesz, ehelyett egy bankközi kamatokat követő eurós lakossági papírt bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) Euró Magyar Állampapír (EMÁP) néven.
2023-03-09
31868204
Fellélegezhetnek azok a cégek, amelyek lemaradtak a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (BGH) olcsó kölcsöneiről. A kormány 300 milliárd forinttal bővíti néhány hét alatt teljesen kimerített hitelkeretet.
2023-03-09
31867451
A bankbetéteknek hátat fordító lakosság az értékpapírpiacon keresett helyet a pénzének az ijesztő inflációs adatok láttán. Az állampapír-eladások és a befektetési alapok nyertek sokat az árak emelkedésén.
2023-03-09
31847258
Az extra adóterhek és a kamatstop a tizedével vetette vissza a magyar Erste Bank profitját, de összességében véve sikeres évet zárt a bank.
2023-03-08
31846205
A bankoknak is fájt a különadók emelése, elküldtek néhány alkalmazottat, és bezártak 322 fiókot tavaly. A nyereségük csökkent, de aggódni még nem kell.
2023-03-07
31845848
A válság, az infláció és az extraprofitadó is súlyosan érintette a biztosítási szektort tavaly. A díjbevételek elmaradoztak, a nyereség kevesebb, mint a felére csökkent.
2023-03-06
31826480
A cégek már a meghirdetéskor sorban álltak az EXIM Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (BGH) hiteleiért. Az első folyósítások márciusban történhetnek meg, a program első szakaszára elkülönített 700 milliárd forintos keret nagy valószínűséggel záros határidőn belül ki is merül - mondja Berta Adrienn, az Exim üzleti vezérigazgató-helyettese.
2023-03-03
31807475
Öt év után nettó törlesztővé váltak a háztartások, a bankbetétek mennyisége pedig soha nem látott mértékben csökkent. A babaváró hitel beleállt a földbe, a lakáshitel-szerződések száma szintén mélypontra került.
2023-03-03
31807115
Tavaly év végén már 47,3 ezer forint volt egy átlagos autó kötelező felelősségbiztosítása, a kárkifizetések viszont még gyorsabban nőnek, mint a díjak - derül ki az MNB friss KGFB-indexéből.
2023-03-03
31773659
Márciustól jelentősen megemelte a bankszámlaköltségeket a legnagyobb hazai bank. A tavalyi infláció mértékével, 14,5 százalékkal drágulnak az utalások, a bankkártyák, a számlavezetés és jóformán minden díj az OTP-nél.
2023-03-02
31745108
Rekord összeget fizettek be a magyarok tavaly az egészségpénztárakba, a taglétszám is szépen emelkedett. Tízből négy forintot még mindig a patikákban költenek el az egészségkártyákról a magyarok, az egyenleg harmada pedig a magánrendeléseken fogy el.
2023-03-01
31745087
Jövőre jön a lakásbiztosítási váltási kampány, emellett szeretnék kiterjeszteni a kötelező felelősségbiztosítást az olyan elektromos mikromobilitási eszközökre is, mint például a gombamód terjedő e-rollerek.
2023-03-01
31744709
A héten 380 forint alá került az euró árfolyama, utoljára 2022 áprilisában volt ilyen erős a forint. A magyar fizetőeszköz sorsa a jegybank kezében van. Eurót korai venni a nyaralásra, addig inkább megéri fialtatni a pénzt forintban.
2023-02-28
31708997
Alig három héttel az indulás után fel kellett függeszteni a hitelkérelmek befogadását, mert kimerült az Exim Baross Gábor Újraiparosítási Forgóeszközhitel alprogramja. A többi alprogram még elérhető a vállalatok számára.
2023-02-27
31689386
A január 1-jei évfordulósok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díját március 1-ig rendezni kell, ha el akarják kerülni az autósok a büntetést. Aki nem fizet, naponta akár 1400 forintos büntetést is kaphat, a biztosítóváltás is meghiúsulhat.
2023-02-27
31689314
Az utolsó negyedévben jól hajráztak, de így is rekord mínuszban zártak a hazai nyugdíjpénztárak. A működésük is veszteségessé vált, amin tagdíjemelésekkel próbálnak segíteni. A taglétszám eközben csökken és rohamosan öregszik.
2023-02-24
31686788
Az átlagos nettó fizetéshez igazították kilenc éve a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi limitet. Ez azóta sem változott, és ma már a minimálbér sem fér bele. Az átlagfizetést a legtöbb banknál több ezer forintért lehet felvenni.
2023-02-24
31684259
Az extraprofitadót megúszták a befektetési vállalkozások, pedig ezek a cégek voltak azok, amelyeknél igazán beütött a háború után az extraprofit. A forgalom megnőtt, a spekulánsokat a tranzakciós illeték sem tartotta vissza, és maguk a brókerek is ügyesen tették meg tétjeiket a piacokon.
2023-02-22
31665125
Látványosan esett a banki feketelistán lévők száma, tavaly százezren kerültek le róla. 2023-ban azonban törlesztési moratórium vége miatt és a jelzáloghitelek kamatstopjának megszűnése esetén sokan kerülhetnek a KHR-listára.
2023-02-22
31664699
Több mint 3400 milliárd forintot tettek félre tavaly a háztartások a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, sőt még a hozamok is jól alakultak, de így is kevesebbet ért a vagyonuk, mint egy évvel korábban. Sokan nézik ölbe tett kézzel, ahogy az infláció elégeti a megtakarításukat.
2023-02-20
31628081
Az új lakásbiztosítási szerződések tizedét a minősített fogyasztóbarát termékek adták tavaly decemberben az MFO-val rendelkező biztosítók körében, amelyek így már közel 1100 milliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek. Április végétől lakáshitel felvételekor be kell mutatni az ügyfeleknek az MFO-kalkulátor alkalmazását, valamint a jövő évtől évente egyszer költségmentesen felmondhatók lesznek a lakásbiztosítási szerződések.
2023-02-20
31627475
Nem szünteti meg, csak éppen csúnyán elinflálja az állam a legtöbb adókedvezményt és támogatást. A családi pótlék összege 15 éve változatlan, de olyan kedvezmény is akad, amelyik több mint 25 éve nem emelkedett, és a negyedét sem éri már annak, mint a bevezetéskor.
2023-02-16
31596473
Elindult a legnagyobb hazai magánnyugdíjpénztár tagdíjbefizetésre ösztönző kampánya. Lassan gyűlik a pénz, a tagok 70 százalékának kell fizetni ahhoz, hogy az intézmény elkerülje a végelszámolást. A megmaradt négy magánnyugdíjpénztárnak ez folyamatos veszélyt jelent.
2023-02-16
31596464
Tavaly tavasszal volt utoljára olyan erős a forint, mint most. Az euró 380 forint alatt jár, a dollár alig 350. A szigorú MNB sokat segít a magyar valutának.
2023-02-15
31595906
Kemény éven vannak túl a lízingcégek - hangzott el a Magyar Lízingszövetség sajtótájékoztatóján. A tavalyi esztendő egész Európában kihívásokat okozott a lízingcégeknek, amelyeket bizonyos magyar sajátságok idehaza még jobban érintettek.
2023-02-14
31589477
Érdekes adatokat közölt nemrég az MNB. Kiderül belőle, mennyi megtakarításuk volt a háztartásoknak a Kádár-korszakban, mikor adósodtak el tömegesen. Más adatokkal összevetve arra is fény derül, egy jónak számító autóért alig kell kevesebbet dolgozni, mint ötven éve, a kenyér pedig sokkal drágább lett a fizetésekhez mérten.
2023-02-14
31589354
A befektetési alapok és az OTP-részvény voltak a kisbefektetők tavalyi kedvencei. Az állam csak ősszel hozott vissza valamennyit az állampapírpiacról elpártolt pénzekből. Sokan új értékpapírok után néztek, de az adózásra kevesen figyelnek.
2023-02-09
31517879
Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az ügyfelek a tavalyi átlagos inflációval megegyező drágulásra számíthatnak.
2023-02-09
31517843
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. befogadta az első, Széchenyi Kártya Program MAX+ hitelhez kapcsolódó garanciakérelmeket, és meg is kezdte a garanciavállalási nyilatkozatok kiadását.
2023-02-08
31501919
Több mint hárommilliárd forint értékben vásároltak befektetési célú aranyat 2022-ben a BÁV Zálognál. Ez az érték a 2021-es forgalom háromszorosa. A forintért aranyat vásárlók a dollárerősödés nyereségét is bezsebelhették.
2023-02-08
31458674
Csökkentek az életbiztosításokban lévő megtakarítások. A visszaesés fő oka a piacok rossz teljesítménye, de adókedvezmény nélkül nehéz is vonzóvá tenni ezeket, szemben az szja-jóváírással segített nyugdíjbiztosításokkal.
2023-02-07
31446959
A 2017-es bevezetése óta csaknem 190 ezren vettek fel minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket. Ezek hamarosan még vonzóbbá válhatnak, és a kamatok csökkenésekor a kiváltásuk is olcsóbb lesz egy kedvezőbb kölcsönre.
2023-02-06
31413380
Tovább szigorítják a bankok 2023-ban a hitelezési feltételeiket, és arra számítanak, hogy a korábbinál több kölcsön dől majd be. Főleg az autóhiteleknél lehetnek problémák.
2023-02-04
31413023
A lakásbiztosításoknál egyre nagyobb probléma az alulbiztosítottság, ami akkor okoz gondot, ha nagy kár éri az ingatlant. A szerződések fele lehet érintett, az átalakítás díjemelkedéssel járhat. Az idén enélkül is durva áremelés lesz a lakásbiztosításoknál.
2023-02-02
31380956
A kereskedelmi bankok kivétel nélkül részt akarnak venni a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban (BGH). Az alig egy hete bejelentett program még el sem indult, de már sorban állnak a cégek az olcsó hitelért.
2023-02-01
31327439
Szinte iparág épül a bankszámlás csalásokra. A bűnözők banki ügyintézőknek adják ki magukat, és telefonhívásokon, sms-eken keresztül veszik rá a megfélemlített, aggódó ügyfeleket arra, hogy adják meg azokat az adatokat, amelyek birtokában lenullázzák a bankszámlájukat.
2023-01-31
31306745
Van olyan biztosító, amelyik már tervezi a életbiztosítások garantált kamatainak emelését az MNB rendelete nyomán. Hatalmas felfutást viszont nem remélnek a szakértők a jegybank intézkedésétől.
2023-01-31
31306589
Alig egy hét alatt több mint 330 milliárd forintnyi fogyott el az inflációt követő hozamú Prémium Magyar Állampapírból (PMÁP). Már csaknem 4600 milliárd forint van ebben a befektetésben.
2023-01-31
31306583
Éppen azok buknak a pénzükből arányaiban a legtöbbet a magas infláció miatt, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a megtakarításra. A leggazdagabbak vagyona viszont tovább hízott, egyre nagyobbak a vagyoni különbségek - állapította meg a Blochamps Capital. Csak a felső 10 százalék örülhet, mindenki másnak rosszabb lett.
2023-01-30
31306562
Februártól emelkedik a Babakötvények kamata, kivéve a 2032-es sorozatét. Ha az érdeklődés akkora lesz, több rábocsátást is meghirdetett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a régebbi sorozatokból.
2023-01-27
31297220
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) néhány napja megjelent rendelete alapján szinte minden hazai nagybank kénytelen új ATM-eket telepíteni. Hamarosan az egészen kis településeken is megjelenhetnek a bankautomaták.
2023-01-26
31278884
Sorozatban kapják a felszólításokat a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjai, hogy 2023-tól magasabb minimális havi tagdíjat várnak az intézmények. Örülhetnek, ha az inflációval megússzák a tagdíjemelést.
2023-01-25
31258700
Nem változtatott a kamaton, mégis hét hónapos csúcsra küldte a jegybank a forintot. 390 körül jár az euró/forint a Magyar Nemzeti Bank döntését kommentáló hírek után.
2023-01-24
31258592
Kevés az egy főre jutó ATM-ek száma Magyarországon, a készpénzforgalom viszont sokkal nagyobb, mint más országokban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai hitelintézetekkel egyeztetve hozta létre a jogszabályt, nem minden banknak kell új automatákat telepítenie, és a Revolut is kimaradt a szabályozásból.
2023-01-19
31233182
Indul az akár 16 százalékos kamatot fizető új Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) jegyzése. Az Államadósság Kezelő Központ két új sorozatot bocsát ki 500-500 milliárd forint értékben, ezeket január 19-től lehet jegyezni.
2023-01-19
31211849
Az energiazabáló házakat vétek nem felújítani. Még magas kamatú hitelt is érdemes felvenni erre, mert behozza az így elérhető rezsimegtakarítás. Jelzáloghitelből most akár inflációkövető állampapírt is nyereséggel vásárolhatunk.
2023-01-19
31211855
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elrendelte a magyarországi Commerzbank Zrt. végelszámolását, miután visszavonta a hitelintézet tevékenységi engedélyét. A bank állományát ezt megelőzően az Erste Bank Hungary vette át.
2023-01-18
31211609
Sokan tartottak attól, hogy a földhivataloknál is elrendelt igazgatási szünet miatt fennakadások lehetnek a lakáshitelek folyósításánál az újraindulásra feltorlódott beadványok miatt, de a tapasztalatok szerint hamar széljegyezték a beérkezett iratokat.
2023-01-16
31168937
Január 16-tól lehet előjegyezni az idei emlékérme-program új pénzeit. Akinek jut a legnépszerűbb sorozatokból, és jól választ, néhány év múlva akár a névérték többszöröséért válhat meg az emlékérméitől.
2023-01-14
31133327
Alighogy közölte a KSH a friss inflációs adatokat, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) máris lezárta a régi Prémium Magyar Állampapírok értékesítését. Jövő hét csütörtöktől már az új sorozatokat jegyezhetik a befektetők.
2023-01-13
31123793
A 14,5 százalékos 2022-es átlagos infláció miatt az inflációt követő kamatozású magyar állampapírok busás kamatot fizetnek majd az idén, sőt jövőre is. A Prémium Magyar Állampapírok akár 16,2, a Babakötvény pedig 17,5 kamatozik a kamatforduló után.
2023-01-13
31123196
Nem mindegy, milyen bank kártyájával fizet, ha külföldön jár. Egy családi utazás során 10 ezer forintnál is nagyobb lehet a különbség az egyes hitelintézetek által felszámított marzsban.
2023-01-13
31123040
A jegybanktörvény év végi módosítása újabb jogosítványokat ad az MNB-nek a hitelezési feltételek szigorítására. Ha a magas kamatok miatt hosszabb futamidőt választanak az ügyfelek, a jegybank bevetheti az új fegyvert.
2023-01-12
31092542
2022-ben nem volt olyan nyugdíjpénztári alap, amelyik reálhozamot ért volna el, sőt a leendő nyugdíjasok többsége veszteséget szenvedett el. Százezrek zárhatták két számjegyű mínuszban az évet a nyugdíjpénztárak tagjai közül.
2023-01-11
31077167
Török részvényalapot kellett volna venni egy éve, vagy valamilyen árupiacit, ezekkel a 2022-es fekete évben is bankot lehetett robbantani. Szerencsére pluszban zárta a kisbefektetők kedvencei, az ingatlan- és rövid kötvényalapok is.
2023-01-10
31033469
Meglepő hír volt az év elején, hogy az OTP megszüntette a piaci alapú fogyasztóbarát lakáshitelét. A Bank360-nak azt válaszolta, vissza kíván térni ezzel a konstrukcióval. Az MNB áprilistól eleve megújítja az ilyen kölcsönök feltételeit.
2023-01-09
30997385
Rekord mennyiségű deviza van a magyaroknál, közben viszont a forint visszaerősödött a mélypontjáról. Aki az orosz-ukrán háború kitörése után vett, még most is nyerésben van, aki a forintmélyponton vásárolt, most bosszankodhat.
2023-01-07
30997037
A folytatás bizonytalansága miatt nagyot hajráztak a babaváró hitelek igénylői 2022 utolsó heteiben. Ennek az lett a következménye, hogy csúcskamaton vették fel a kölcsönt, aminek akkor van jelentősége, ha nem tudják teljesíteni a gyermekvállalást. A jövő hónaptól már csökken az év végén végül 2023-ra és 2024-re is meghosszabbított babaváró referenciakamata, és alighanem az igénylések száma is visszaeshet.
2023-01-06
30984653
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Összesen 14 témában 24 emlékérmét bocsát ki az idén a jegybank.
2023-01-04
30887381
Tízéves csúcson a lakáshitelkamatok, és ötéves mélyponton a folyósítás - ezt hozta a november a most közzétett adatok szerint. A betétkamatok ugyanakkor a 2008-as válságot idéző szintre emelkedtek
2023-01-03
30845642
A magyarok tömegénél lehetnek még megmaradt kunabankjegyek és -érmék, miközben Horvátországban januártól már euróval lehet fizetni. A kunát 2023 végéig váltják át a horvátországi bankok és posták euróra.
2023-01-03
30845222
Értékeld a Bank360-at!