Elemzés

Rekordot rekordra halmoztak a nyugdíjpénztárak

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2024-02-26|Frissítve: 2024-04-17

Húsz százalék fölötti átlagos hozam, rekord összegű befizetés és kifizetés - ez a nyugdíjpénztárak 2023-as mérlege. A reálhozam megvolt, a tagság viszont egyre csak öregszik. 

 

Soha ekkora hozamot nem értek még el a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, mint 2023-ban. A hatalmas inflációt is túlszárnyalták, a befektetéseiken csaknem 340 milliárd forintot kerestek, ami nagyjából 21 százalékos hozamot jelent, ami 3-4 százalékos reálhozamnak felel meg. 

 

A tavaly a befektetéseken elért eredmény olyannyira kiemelkedő volt, hogy több mint a két és félszerese lett a korábbi, 2019-es nyugdíjpénztári rekordnak. Akkor 133,75 milliárd forint volt a befektetések együttes eredménye.

 

A gigantikus mértékű hozam mellé rekord összegű tagdíjbefizetés is társult, az 1,073 milliós tagság összesen több mint 128 milliárd forintot tett be az egyéni számláira, amihez a munkáltatók további 42,3 milliárd forinttal járultak hozzá. Előbbi 8, az utóbbi csaknem 13 százalékos növekedés 2022-höz képest. Ez mindkét esetben elmarad ugyan az inflációtól, de még így is szép eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a tagok száma az év során 19 ezer fővel csökkent, és a meglévő tagokra is jellemző, hogy a fix összegre beállított havi befizetéseken lassabban változtatnak. 

 

A kifizetések is nőttek az elmúlt évben 9,4 százalékkal, 139 milliárd forintra. Ennek részben az lehetett az oka, hogy a tagság egyre idősebb, és többen mennek nyugdíjba, részben pedig az egyéb kifizetések. A tagok egy része a 2022-es gyenge teljesítmény láttán megvonta a bizalmat a kasszáktól - ezt a 2023-as rekord teljesítményt látva elhamarkodottan tették. A másik részük lehetséges, hogy a megnövekedett megélhetési költségek miatt volt kénytelen hozzányúlni az eredetileg nyugdíjcélra félretett megtakarításához. 

 

Rohamosan öregszik a tagság

 

A rekord összegű ki- és befizetések, valamint az elképesztően magas hozam eredőjeként a kasszák portfóliója 1960 milliárd forintosra duzzadt, ez az jelenti hogy egy átlagos pénztártag számláján az év végén már több mint 1,8 millió forint volt.

 

Az idősebb tagokén persze nagyobb összeg van, mint a fiatalokén, akik közül egyre kevesebbet tudnak megszólítani és belépésre bírni a pénztárak. A 30 év alatti pénztártagok száma öt év alatt 22 ezerrel csökkent, 2022 végén már kevesebb, mint 44 ezer 16-29 éves fiatalnak volt önkéntes nyugdíjpénztári számlája. A 30-44 éves pénztártagok is egyre kevesebben vannak, 140 ezerrel csökkent ez a korcsoport öt év alatt 325 ezerre. 

 

Ennek részben persze nem csak az az oka, hogy az új tagok idősebbek, de a fiatalok is öregszenek az évek során. Jelenleg a 45-60 éves korosztály a legnépesebb a nyugdíjpénztári tagságon belül, 545 ezren vannak, 68 ezerrel többen, mint öt éve. A 60 év fölötti korosztályba is egyre több pénztártag lép be, 49 ezerrel nőtt ez a csoport öt év alatt, lassan megközelíti a 180 ezret a számuk. 

 

Természetesen minél idősebb egy pénztártag, átlagosan annál nagyobb összegű az egyenlege. A 60 év fölöttieknek 2,5 millió forint körüli megtakarítása volt 2022 végén, a 45-60 éveseknek kevesebb, mint 1,5 milliónyi. A 30-45 évesek nem egészen 900 ezer, az ennél fiatalabbak 300 ezer forint alatti átlagos egyenleggel rendelkeztek. 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége, a reálhozam is meglehet az idén
2023-11-28

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége, a reálhozam is meglehet az idén

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját visszanyerték, és még az inflációt is leelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken. 

Elolvasom
Figyelem: erről minden leendő nyugdíjasnak tudnia kell!
2024-02-16

Figyelem: erről minden leendő nyugdíjasnak tudnia kell!

Folyamatosan bombázzák a fiatal és középkorú munkavállalókat a nyugdíjcélú megtakarítási ajánlatokkal a pénzügyi cégek. A választás nem könnyű, de van néhány szabály, amelyet betartva meg lehet találni az öngondoskodás megfelelő módját. Ebben segítenek a Pénzkérdés szakértői.

Elolvasom
Ismét a lét a tét: elindult a legnagyobb magánnyugdíjpénztár kampánya
2024-02-12

Ismét a lét a tét: elindult a legnagyobb magánnyugdíjpénztár kampánya

Az idén is elindult a legnagyobb hazai magánnyugdíjpénztár, a Horizont tagdíjbefizetésre ösztönző kampánya. A tagok 70 százalékának kell fizetni ahhoz, hogy elkerülje a végelszámolást, ami az elmúlt években sikerült.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom