Elemzés

17-ből csak egy magyarnak van rendes megtakarítása

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Egyre tudatosabbak a magyarok, pénzügyi értelemben is – derül ki az Alfa Biztosító kutatásából. Tízből hét ember szerint a biztosítások segítik az ember felkészültségét, tízből nyolcan pedig azt gondolják: mindenki maga tehet a biztonsága érdekében és ennek jegyében tudatosan követik bevételeiket és kiadásaikat is. 


 

A magyarok felkészültségét is vizsgáló kutatás adatai szerint változik az a trend, hogy bár fontosnak tartják a biztonságot, hagyományosan mégis keveset tesznek azért, hogy felkészüljenek váratlan kihívásokra. A kutatási eredményekből világosan látszik, hogy a válaszadók előtt álló legfontosabb kihívások ma döntően anyagiak. Mindössze a lakosság egyharmada érzi magát felkészültnek a vagyoni helyzete romlására - közölte a nemrég nevet váltott biztosító (korábban Aegon). 

 

A válaszadók a rendszeres megtakarításokat és a különböző biztosításokat nevezték meg a felkészülés eszközeiként, ám saját bevallásuk szerint mindkét téren jelentősek a lemaradásaik. A kutatás adatai szerint a megkérdezettek harmada nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, további 43 százalék pedig legfeljebb egy évre elegendő tartalékkal számolhat nem várt események esetén. Mindössze 6 százalék azok aránya, akik két éven át is meg tudnának élni a tartalékaikból - vagyis 17-ből egy magyarnak van komolyabb megtakarítása.

 

Mélyül a válság, félnek a jövőtől a magyarok

 

A vagyoni helyzet romlása mellett a jövő bizonytalansága az a terület, amitől leginkább tartanak a magyarok. 10-ből 9 válaszadóra igaz, hogy erősen tart az árak emelkedésétől és az inflációtól, 45 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy szorong a világban tapasztalható gyors változások miatt. Az infláció (93 százalék), a család biztonsága (73 százalék) és a munkahely elvesztése miatt (55 százalék) az Y-generáció tagjai (1984-1994 között születettek) aggódnak a legjobban.

 

A válaszokból az is kiderült, hogy miközben az állandóság és a kiszámíthatóság tradicionálisan fontos érték a kultúránkban, a felkészültség is azzá lépett elő, a világban látható gyors változások miatt. A válaszadók több mint fele csökkenő biztonságérzetről számolt be az egy évvel korábban tapasztaltakhoz képest. 58 százalék szerint leginkább a rendszeres megtakarítással készülhet fel az ember a váratlan helyzetekre, míg 32 százalék a külföldre költözésben látja megoldást. Ma mindössze a megkérdezettek kicsit több, mint egyharmada (36 százaléka) érzi magát biztonságban a világban.

 

83 százalék egyetért azzal az állítással, hogy aki jelentős megtakarítással rendelkezik, felkészültebbnek érezheti magát a váratlan helyzetekre, mint azok, akiknek nincs tartalékjuk. A Baby-boom (1940-1959 között születettek) generációban legmagasabb az aránya azoknak, akik így gondolkodnak, 89n százalék ért egyet a megállapítással. 

 

10-ből 8 válaszadó szerint a saját felkészültségéért az életben mindenki maga tehet a legtöbbet. 70 százalék úgy gondolja: a biztosítások segítenek abban, hogy legalább az életünk bizonyos területeit biztonságban tudjunk. A válaszok magas arányú pénzügyi tudatosságról árulkodnak: a lakosság 82 százaléka tudatosan figyelemmel kíséri a bevételeit és kiadásait, annak érdekében, hogy a pénzügyeit előre tudja tervezni.

 

A Z generáció ötödének nincs biztosítása

 

A lakosság több biztosítási formáról is magas arányban gondolja úgy: szükségesek ahhoz, hogy felkészülteknek érezhessük magunkat. Ezért az Ipsosnak adott válaszok alapján sokan terveznek valamilyen biztosítást kötni. A legmagasabb arányban (63 százalék) lakásbiztosítással rendelkeznek a megkérdezettek, ezt követi a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (57 százalék). 

 

Élet- és balesetbiztosítást csupán a válaszadók alig harmada kötött, egészség-, beteg- és nyugdíjbiztosítást pedig még ennél is kevesebben (16-17 százalék), de ezek a számok sem lehetnek valósak, a statisztikák szerint ugyanis jóval kevesebb embernek van ilyen biztosításuk. Vélhetően többen összemossák az egészségbiztosítást például az egészségpénztárral vagy a nyugdíjbiztosítást a nyugdíjpénztárral. Elsősorban a Z-generáció (30 év alattiak) tagjaira jellemző, hogy nem rendelkeznek semmilyen biztosítással (közöttük 23 százalék a nem biztosítottak aránya). 


 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Havi 200 nettó alatt nincs esély a megtakarításra
2023-07-12

Havi 200 nettó alatt nincs esély a megtakarításra

Lenyomta a devizát az állampapír a lakossági befektetések rangsorában. Az infláció alaposan átrendezte a megtakarításokat, a megtakarítási képességet azonban a szerényebb jövedelmű családoknál visszavetette. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom