Bencsik László OTP Bank

Gyorsan talpra álló lakáshitelezésre számít az ezer milliárdos profitú OTP

Bencsik László OTP Bank

Gyorsan talpra álló lakáshitelezésre számít az ezer milliárdos profitú OTP

Herman Bernadett
2024-03-08 Frissítve: 2024-03-12
2024-03-08 Frissítve: 2024-03-12
37878709

Ezer milliárd forintos profit és 100 milliárd eurós mérlegfőösszeg - régiós leánybankjaival együtt már ekkora eredményt ért el az OTP. A hazai eredmény is elérte az 500 milliárdot, az személyi kölcsönök tavaly is jól fogytak, szemben a nagyot csökkenő lakáshitelezéssel, amiben az idén már jelentős növekedést vár a legnagyobb lakossági bank.

 

Nagyon jó évet zártunk tavaly - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a csoport eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. A hitelintézet mérföldköveket ért el 2023-ban, a mérlegfőösszege meghaladta a 100 milliárd eurót, a nettó eredmény pedig több mint 1000 milliárd forint lett. A régióban piacvezető pozíciót ért el a bank, öt országban is piacvezető a nettó hitelek terén, nemzetközi szinten is meghatározó és sikeres bankcsoporttá vált. 

 

Ez a sikerfolyamat 1992-ben kezdődött, amikor Csányi Sándor elnök-vezérigazgatóként csatlakozott a csoporthoz - hangsúlyozta Bencsik. Más hitelintézeti csoport szerinte a régióból indulva nem tudott hasonló eredményt elérni, az összes régióban jelentős pénzügyi csoport Nyugat-Európából jött. 

 

Gigantikus nyereség sok egyedi tétel miatt

 

A 2023-as konszolidált adózás utáni eredmény 990 milliárd forint lett, a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 1009 milliárd forint lett. A különadók és a kamatstop csökkentették tavaly is az eredményt, az orosz-ukrán háború miatt azonban 2023-ban már nem kellett jelentős értékvesztést elszámolni. Az eredményt javította az újonnan vásárolt szlovén és üzbég leánybankok nyeresége. A nettó kamatmarzs csoport szinten nőtt, bár Magyarországon valamelyest csökkent. Ez is javította az eredményt, de még ennél is nagyobb mértékben a hitelkockázati költségek csökkenése. 

 

Az OTP csoport mérlegfőösszege 2016 óta csaknem a háromszorosára hízott, a külföldi cégek részesedése a nyereségből azóta elérte a 64 százalékot. A magyarországi alaptevékenységnek (OTP Core) természetesen továbbra is hangsúlyos szerepe van a bankcsoportban. 

 

A magyarországi tevékenység a leányoktól kapott osztalékok nélkül 313 milliárd forint nettó nyereséget ért el, osztalékokkal együtt az eredménye 501 milliárd forint lett. Magában a 313 milliárdos eredményben is vannak olyan egyedi tételek, amelyek komoly mértékben módosították a számokat. 2022-ben ezek a korrekciók mínusz 226 milliárd forintot jelentettek, tavaly viszont 10,2 milliárd forintos nyereséget hoztak. 

 

A lakáshitelezés a padlóra került, de már kezd felállni

 

A magyarországi hitelpiacon belül a lakáshitelezés visszaesett, nagyjából 50 százalékos volt a csökkenés az új lakáshitelekben. Az OTP-nél ennél kisebb mértékben, 33 százalékkal zsugorodott ezek összege, a bank piaci részesedése 37,1 százalékosra emelkedett az év végére. A lakáshitelpiac helyreállása gyors ütemben megindult, az idén 30 százalékkal is nőhet ezek folyósítása 2023-hoz képest. 

 

személyi kölcsönök folyósítása tavaly is nőtt a piac egészében, az OTP-nél 16 százalékos bővülés volt, ez a kétszerese a piaci átlagnak, ami 44,6 százalékos piaci részesedést eredményezett már az év végén. 

 

A lakossági megtakarításokból való részesedés ugyanakkor csökkent, miután a lakosság a betétekből elkezdte kivonni a pénzt, inkább állampapírokba vagy befektetési alapokba tette át a pénzét a bankbetét helyett. Novemberben és decemberben viszont fordult a kocka, ismét nőni kezdett a betétek állománya. 

 

Az OTP vállalati hiteleinek állománya kis mértékben csökkent, a piaci részesedése 19,3 százalékos lett, a támogatott konstrukciókból azonban komoly részesedést értek el. 

 

Az idei évben minden téren jobb teljesítményt vár az OTP-csoport, mint 2023-ban. A legtöbb csoporttagbank országában élénkülhet a gazdasági növekedés, ezért nőhet a kereslet a hitelek iránt. A kockázatok 2023-hoz képest várhatóan nem fognak romlani, a tőkehelyzet javul, emiatt a tőkearányos megtérülés csökkenhet. Az osztalékról a végleges döntést március 20-án hozza meg a bank igazgatóság, a most publikált pénzügyi jelentés 150 milliárd forinttal számol.

 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!