Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Eljött az igazság pillanata az OTP-nél: minden bankszámlás ügyfél érintett

2024-02-09|Frissítve: 2024-04-10

Közzétette az új bankszámlaárait az OTP Bank. A csütörtöki ígéretének megfelelően egyes tranzakciók és csomagok díja valóban csak 9,9 százalékkal emelkedik, de sok szolgáltatásnál keményen érvényesítik a 17,6 százalékos tavalyi inflációt. 

 

Ami sok, az sok - gondolhatták az OTP Bank termékfejlesztői, amikor úgy döntöttek, hogy szembemenve a hitelintézet üzletszabályzatával, mégsem emelik meg minden esetben a tavalyi átlagos infláció mértékével, vagyis 17,6 százalékkal a díjakat. 

 

A február 9-én délután megjelent friss hirdetmények szerint márciustól persze szinte minden szolgáltatás drágább lesz, és egyes díjakat valóban 17,6 százalékkal emelnek majd, de a digitális tranzakciók díjai (az elektronikus csatornán kezdeményezett eseti utalások, az elektronikus tranzakciókat tartalmazó számlacsomag elemek, valamint a nem postai számlakivonattal rendelkező számlák számlavezetési díja) az inflációnál mérsékeltebb, 9,9 százalékkal lesz csak drágább.

 

A fióki ügyintézés, és a készpénzfelvétel drága lesz

 

Rosszul járnak viszont azok az ügyfelek, akik még mindig postán kérik a bankszámlakivonatot, ők az inflációval emelt díjon kapják meg a kimutatást. Akik viszont beérik az elektronikus számlakivonattal, 10 százalék alatti emelést tapasztalnak csak. Az ígéretekhez híven az elektronikus tranzakciók díja is egy számjegyű mértékben emelkedik majd, aki viszont a bankfiókban akar átutalásokat intézni, 17,6 százalékkal magasabb díjakkal számolhat márciustól. A fióki készpénzfelvételek minimális díja szintén a tavalyi infláció mértékével növekszik. 

 

A bankkártyák kibocsátási díja és éves díja szintén az inflációval megegyező mértékben emelkedik majd a friss hirdetmény szerint. Az ATM-es készpénzfelvételnél is 17,6 százalékkal emelkednek a díjak, ha az ügyfél nem igényli a 150 ezer forintos ingyenes havi készpénzfelvételi keretetet, és nem fér abba bele. 

 

Az OTP nyilván az elektronikus ügyintézés és tranzakciók felé kívánja terelni az ügyfeleit ezzel az üzleti döntéssel. A Bank360.hu bankszámla kalkulátorának számításai alapján a hazai bankok mind így tesznek, lényegesen olcsóbban jön ki a bankolás azok számára, akik többet használják az elektronikus fizetési eszközöket, például vásárolnak a bankkártyájukkal, mint azoknak, akik készpénzben akarnak hozzájutni a fizetésükhöz. 

 

Sok minden ingyenes marad továbbra is

 

Egyes szolgáltatásoknál továbbra is marad a díjmentesség. A hitelintézet továbbra is díjmentesen biztosítja az OTP Junior számlát (számlavezetés, éves bankkártya díj, valamint Internet és mobilbanki szolgáltatás) a 24 év alattiak számára, valamint az elektronikus átutalás is díjmentes marad a fiatal ügyfelek számára havi 100 000 forintig.

 

Az online utalások esetében minden ügyfél számára továbbra is megmarad az akciós díjmentesség 20 000 forint alatti utalások esetében, havonta összesen 500 000 forint összegig, amihez csupán az ügyfeleknek igényelniük kell a megfelelő kedvezményelemet.

 

Emellett az Árfolyam+ kedvezménycsomag is díjmentes marad, aki ezt beállítja, középárfolyamon vásárolhat bankkártyával a külföldi utazásai során. A szolgáltatás igénybevételének felső limitje duplájára, 600 000 forintra emelkedik, és valamennyi devizanemre érvényes lesz.


 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Kezdődik és ez fájni fog: a csúcsinflációval emelik a számlaköltségeket a bankok
2024-01-31

Kezdődik és ez fájni fog: a csúcsinflációval emelik a számlaköltségeket a bankok

Megvan az első bank, amely közzétette a bankszámlák 2024-es árszabását. A K&H a tavalyi évhez hasonlóan az éves inflációval megegyező mértékben emeli az árakat április elsejétől, ami 2023-ban 17,6 százalék volt. Van olyan pénzintézet is, amelytől már márciusban magasabb díjakra számíthatunk, mások viszont májusig kivárhatnak az emeléssel.

Elolvasom
Megmondta az OTP, mennyiért adja a lakáshiteleit 2024-től
2023-12-18

Megmondta az OTP, mennyiért adja a lakáshiteleit 2024-től

Közzétette az OTP, hogy milyen feltételekkel nyújt lakáshiteleket 2024. január 1-től. Az új kamatok alapján továbbra is a januártól 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökkenő aktuális kamatplafon közelében lesznek a THM-jei.

Elolvasom
Itt az idő a bankszámlaköltségek csökkentésére
2024-02-07

Itt az idő a bankszámlaköltségek csökkentésére

A bankváltás fontos döntés, hiszen nem mindegy, melyik pénzintézetre bízzuk rá a pénzügyeinket. Sokan azért nem váltanak, mert félnek az ügyintézés, pedig az egyszerűsített bankváltást már elintézi helyette az új pénzintézete.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom