Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Az új hazai csúcsbank is hatalmas profitot termelt

2024-03-28|Frissítve: 2024-09-05

A többi hazai hitelintézethez hasonlóan az MBH Bank is gigászi nyereséggel zárta 2023-at. A teljes átfogó eredmény 345,3 milliárd forint lett. A több bank fúziójából létrejött, ilyen néven 2023 májusától működő MBH a csökkenő kamatok hatására már a lakáshiteleknél is a növekedésre számít az idén.

 

Javuló gazdasági környezetben működik a bank, az infláció a negyedik negyedévben csökkent, és az euró árfolyama is stabil volt - mondta Krizsanovich Péter, az MHB Bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese a 2023 április végén az MKB és a Takarékbank egyesüléséből létrejött nagybank tavalyi eredményeit ismertető tájékoztatón. (Egy évvel korábban az MKB-ba olvadt a Budapest Bank, így az MBH valójában a három korábbi nagybank fúziója a Magyar Bankholding égisze alatt.) 

 

Az alapkamat is csökken, az év végére 6-6,5 százalékos lehet az MNB irányadó rátája. A lakossági hitelezésben már olyan szintre mérséklődtek a kamatok, amelyek mellett be tudott indulni a növekedés nemcsak a fogyasztási, hanem a lakáshitelezési piacon is. 

 

A vállalati piacon jelenleg a saját és egyéb intézkedések hatására felár nélkül, a BUBOR szintjén vehetnek fel vállalati hitelt a cégek, ha pedig még tovább javul a kamatkörnyezet, további bővülés jöhet ezen a területen. A megtakarítási piac is stabil, növekedhet is a jövőben. A kilátások tehát kedvezőek - mondta Krizsanovich Péter. 

 

A lakossági piacon 20,6 százalékosra nőhet a csoport részesedése az idén a Fundamenta Lakáskassza szerdán lezárult felvásárlásának köszönhetően. Korábban a Duna Takarék Bankot is felvásárolta az MBH, ezeknek az akvizícióknak köszönhetően félmillió új ügyfelet szereztünk - mondta Ginzer Ildikó vezérigazgató-helyettes. Emellett elindult az MBH Befektetési Bank, amely külön egységbe szervezve szolgálja ki az ügyfeleket. 

Stabil maradt a hitelezés

 

A többi bankhoz hasonlóan az MBH Bank is rendkívül eredményes évet zárt 2023-ban, a korrigált adózás előtti eredmény 345,3 milliárd forint lett, ami 118,8 százalékkal haladta meg a 2022-est. A tőkearányos megtérülés 33,1 százalékos volt, ez a bankszektor szintjén a legmagasabb lehet. Az állományok is nőttek sok területen, és a piaci részesedést is több ágazatban növelte a bank. 

 

Az MBH Bank hitelezési tevékenysége a 2023-as egészét tekintve stabil maradt, mérsékelt emelkedés mellett. A bruttó hitelállomány 5 171 milliárd forintra nőtt, ezen belül a lakossági hitelállomány 1 741 milliárd forintot tett ki az év végén, ami 1,3 százalékos bővülés a harmadik negyedévhez képest. A vállalati hitelállomány éves szinten 5,6 százalékos növekedéssel 2 841 milliárd forintot tett ki, míg a lízing állomány 7,1 százalékos éves növekedéssel 560 milliárd forintra nőtt.

 

Az ügyfélbetét-állomány összességében csaknem 6 százalékkal nőtt az év során, így év végén 6 957 milliárd forintot ért el. A növekedés elsősorban a vállalati ügyfelek betéteinek köszönhető, ezek állománya a bázis időszakhoz képest 14,2 százalékkal, összesen 3 990 milliárd forintra bővült. A lakossági betétállomány a harmadik negyedévet 7,5 százalékkal haladta meg, így 2 648 milliárd forintra emelkedett az év végén. 

 

Tavaly a hitelportfólió minősége is javult, a nemteljesítő hitelek aránya 3,4 százalékra csökkent az időszak végére a 2022 végi 4,5 százalékos szintről.

A vállalati üzletágban megerősödött a bank vezető pozíciója

 

A vállalati üzletágban piacvezető maradt az MBH Bank - mondta Szabó Levente vezérigazgató-helyettes. A hitelezési oldalon visszafogott maradt tavaly a kereslet, a 5,7 százalékos bővülés szerinte kifejezetten jónak számít. A vállalkozások alapvetően a támogatott hiteleket keresték, a nagyvállalatok pedig az euró alapú hiteleket vettél fel. A beruházások elmaradtak, a forgóeszközhitelek volumene viszont növekedett, ezek egyik oka az infláció volt, a másik az óvatosság. 

 

Jelentős volt a kereslet a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram és a Széchenyi Kártya Program konstrukciói iránt is. Az agráriumban is azt tapasztalta a bank, hogy elhalasztották a beruházásokat. 2023 az emelkedő árak miatt volt nehéz, 2022 pedig az aszály miatt, de az idén már visszatérhet a beruházási kedv, főleg, ha megjönnek a támogatások - mondta Szabó Levente. 

 

Az MBH piacvezetőnek számít a teljes vállalati finanszírozási területen, ezen belül az agrárfinanszírozásban és a gépjármű-finanszírozásban, a Széchenyi Hitelek hitelek és a Baross Gábor hitelprogram konstrukcióinak folyósításában is.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Félmillió ügyfelet érint: az MBH Bank bekebelezi a Fundamenta-Lakáskasszát
2023-11-10

Félmillió ügyfelet érint: az MBH Bank bekebelezi a Fundamenta-Lakáskasszát

Eldőlt, hogy az MBH Bank vásárolja meg a Fundamenta-Lakáskasszát. Ezzel az éppen az idén feléledt hazai lakástakarékok piacának mindhárom szereplője valamelyik itteni nagybank érdekeltségébe kerül. 

Elolvasom
Több napos szünet jön az MBH-nál: nem csak az átállás, a csalók is okozhatnak gondot
2023-09-24

Több napos szünet jön az MBH-nál: nem csak az átállás, a csalók is okozhatnak gondot

Az MBH Bank már 2023. május óta működik, de a három tagbank informatikai beolvasztása csak most zárul le. Ezért szeptember 29-től több napos bankszünetre számíthatnak az ügyfelek, akiknek az ilyenkor aktivizálódó csalók és adathalászok támadására is figyelniük kell.

Elolvasom
Kiemelkedő eredménnyel zárta az első félévet az MBH Bank
2023-08-31

Kiemelkedő eredménnyel zárta az első félévet az MBH Bank

A Takarékbankot májusban integráló MBH Bank az első fél évet 165,5 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel és 30 százalék feletti tőkearányos megtérüléssel zárta. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

5 tipp szülőknek: így válassz bankszámlát a gyermekednek
2025-05-23

5 tipp szülőknek: így válassz bankszámlát a gyermekednek

Minden gyermek életében fontos mérföldkő az önállósodás útján az első bankszámla megnyitása, amire ma már egészen kisgyermekkortól van lehetőség. Ebben még jellemzően a szülők hozzák meg a végső döntést, ami nem egyszerű, hiszen több kedvező ajánlat is elérhető a piacon.

Elolvasom
Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom
Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!
2025-05-20

Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.

Elolvasom