pénz

Létezik magas kamat a nagybankoknál is, már rá is ugrottak a befektetők

pénz

Létezik magas kamat a nagybankoknál is, már rá is ugrottak a befektetők

Herman Bernadett
2023-04-28 Frissítve: 2023-05-19
2023-04-28 Frissítve: 2023-05-19
32501804

Bár a lekötött betétekre nulla százalék körüli kamatot adnak a nagybankok, több hitelintézet elkezdett kötvényeket kibocsátani a kisbefektetőknek, ezek kamata pedig igazán vonzó forintban, euróban és dollárban is. Rá is haraptak ezekre a kisbefektetők, néhány hónap alatt csaknem 200 milliárd forintért vásároltak belőlük.  

 

Mindenki, akinek van egy kis megtakarítása, lázasan keresi a befektetési lehetőségeket most, hogy az infláció hónapok óta 25 százalék fölött ragadt. Vannak ugyan olyan bankok, ahol 10 százalék feletti kamatot adnak a lekötött betétre, de a nagybankok ajánlatai még mindig nulla százalék körül vannak. A bankváltás, az állampapír, a kockázatosabb befektetési alapok és részvények mellett azonban megjelentek a piacon az elmúlt néhány hónapban a banki kötvények is, amelyek mérsékelt kockázat mellett kínálnak vonzó, kétszámjegyű kamatot az ügyfeleknek. 

 

A banki kötvények utoljára a 2008-2009-es válság idején voltak népszerűek, volt olyan időszak a 2010-es évek elején, hogy több lakossági megtakarítás volt ilyen hitelpapírban, mint állampapírokban. 2011 közepén az állomány megközelítette a 780 milliárd forintot. Később, a lejáratoknak és az új kibocsátások hiányának köszönhetően a háztartások kezében lévő banki kötvényállomány volt, hogy 40 milliárd forint alá süllyedt. 2020-tól 2022 őszéig pedig főleg csak amiatt emelkedett valamelyest, mert a hitelpapírok többsége devizás volt, és a forintgyengülés kedvezően hatott az árfolyamukra. 

 

Tavaly október óta viszont a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már nem csak a forintgyengülés miatt kezdett nőni az állomány, de egyre több kisbefektető vásárolt is a hitelpapírokból, miután a bankok a piacra dobták a magas kamatozású kötvényeiket. 2022 októberétől 2023 februárig csaknem 180 milliárd forintnyi friss pénzt fektettek be banki kötvényekbe, ezzel a háztartásoknál lévő állomány 246,2 milliárd forintra hízott, ami több mint a négyszerese az egy évvel korábbinak. 

 

Kétszámjegyű kamatok

 

Nem meglepő, hogy kelendő a banki kötvény az ügyfelek körében, az ajánatok ugyanis rendkívül vonzóak. Az OTP például egy évre fix 11 százalékos kamatot ad a kötvényeire, amelyeket most lehet jegyezni. Az Ersténél kétéves kötvényt kínálnak a befektetőknek, ennek a kamata az első évben 13,2 százalékos, a másodikban a 12 hónapos BUBOR (bankközi kamatláb) lesz. Hogy mennyi lesz a BUBOR a kamatfordulónál, még nem tudni, jelenleg 14,96 százalékos ez a ráta, de addig csökkenhet is. 

 

A Raiffeisen a leggálánsabb, úgynevezett fixről változó kamatozásra átváltó kamatozású kötvényeket bocsátott ki. Ezeket a 2025 októberében lejáró hitelpapírokat tavaly októberben lehetett jegyezni, és forintban évente 13,5 százalékos kamatot fizetnek a visszaváltás napjáig, ami 2024 októberében esedékes. Ha a bank nem él a visszaváltási jogával, akkor a visszaváltás napjától a kötvények változó kamatot fizetnek, ez a három havi BUBOR (ez jelenleg 16,24 százalék) plusz 0,5 százalékpont lesz. Ezt a kötvényt minimum 5 millió forintért lehet jegyezni. 

 

Ráadásul a bankok egy része nem csak forintban, de euróban és dollárban is kínál vonzó kamatú kötvényeket. Az Erste kétéves dollárkötvénye évente fix 4 százalékos, a szintén kétéves eurókötvénye fix 2,8 százalékos kamatot ígér. A Raiffeisen  egy négyéves eurókötvényt bocsátott ki tavaly ősszel 2025 novemberéig fix 4,5 százalékos éves kamattal, azt követően pedig, ha nem hívja vissza a papírt a bank, az Euriborhoz kötik majd a kamatát. A bank dollárkötvényét is tavaly október-novemberben lehetett jegyezni, ez a papír 2025 novemberéig fizet fixen évi 6,5 százalékos, majd pedig, ha nem lesz visszahívás, az SOFR bankközi kamatlábhoz igazodik a bónusza. 

 

Nincs OBA-garancia, van viszont kamatadó

 

A banki kötvényekre ellentétben a bankbetétekkel nem vonatkozik az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garanciája. 2003-ról 2015 közepéig ezekre a hitepapírokra is ugyanolyan védelem vonatkozott, mint a betétekre, a Buda-Cash és Quaestor-botrányok után azonban hoztak egy törvénymódosítást, amely ezt a védelmet eltörölte a 2015 júliusa után kibocsátott hitelpapírokra. (Aki viszont 2015 július előtt kibocsátott banki kötvény vásárol, annak az értékpapírja még OBA-védelem alatt áll.) A Befektető-védelmi Alap (Beva) garanciája vonatkozik viszont az ilyen kötvényekre is, az árfolyamveszteség ellen azonban ez a garancia nem nyújt védelmet. 

 

Az állampapírokkal szemben is van némi hátránya a banki kötvényeknek. Míg a 2019 júniusa után kibocsátott állampapírok kamatadómentes befektetések, a banki kötvények hozamából adózni kell. Ennek mértéke 15 százalék, kivéve ha a befektető tartós befektetési számlára vásárolja meg az értékpapírokat, és kivárja az adómentességhez szükséges éveket.

 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!