Hír

Megduplázta tavalyi nyereségét az Erste, az idén fellendülhet a hitelezés

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Tavaly 115 milliárd forintos rekord eredményt ért el az Erste Bank Hungary. A hitelezés visszaesett, de az idén már látszanak a fellendülés jelei, a CSOK Plusz keresett, és a piaci kamatok is elfogadható szintre csökkentek. 

 

Rekord eredményt ért el az Erste Bank 2023-ban - mondta Jelsity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója. A működési bevétel 39 százalékkal nőtt, a működési költségek 7 százalékkal emelkedtek. A működési eredmény így a 2022-es másfélszeresére emelkedett, az adózás utáni eredmény pedig megközelítette a 115 milliárd forintot, ami több mint a kétszerese a 2022-es évinek. 

 

Az emelkedés hátterében a díj- és jutalékbevételek közel 12 százalékos növekedése mellett a támogatott hitelek átértékelődése áll, amely a kamatok jelentős változása miatt 2022-ben csökkentette (-21 milliárd), míg 2023-ban jelentősen növelte (+43 milliárd) a működési bevételeket.

 

Betétből értékpapírba került a megtakarítás

 

Az ügyfélhitelek állománya mindössze 1,3 százalékkal csökkent, a betéteké viszont csaknem 10 százalékkal. Ezt a pénzt nem vitték el a csoporttól az ügyfelek, hanem értékpapírokba fektették be. A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – tavaly év végére 5516 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos növekedést jelent egy év alatt. 

 

A megtakarításokon belül a befektetések aránya 70 százalékra nőtt a 2022. végi 63 százalékról. Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon tavaly a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott, 2023 végére 22 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A privátbanki üzletág tavaly év végén már ezermilliárd forintos vagyont kezelt.

 

A lakáshitelpiac összeroskadt 2023-ban

 

A hitelállomány 1 százalékkal csökkent, az új kihelyezések volumene 41 százalékkal esett vissza. A legerőteljesebben a jelzáloghitelezés esett vissza - mondta Harmati László vezérigazgató-helyettes. 

 

A hiteleken belül a teljes lakossági hitelállomány 7 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések értéke azonban 26 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban a jelzáloghitelek és a babaváró hitel iránti kereslet visszaesése miatt. Az új lakáshitelek folyósítása 46 százalékkal esett vissza a 2022-es eredményhez képest, míg a babaváró hitel iránt 30 százalékkal csökkent a kereslet. 

 

Ezzel szemben a személyi kölcsönöknél 4 százalékkal nőtt az új folyósítás, míg a kisvállalkozók esetében 23 százalékkal ugrott meg a kihelyezés az egy évvel korábbihoz képest.

 

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 8 százalékkal csökkent egy év alatt, december végén 1132 milliárd forint volt. A kis- és középvállalkozásoknál a vállalati hitelek és kötvények állománya 2 százalékkal gyarapodott, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 5 százalékkal csökkent, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 18 százalékkal zsugorodott 2022 végéhez képest. Az egy évvel korábbinál jóval magasabb kamatok miatt a cégek megfontoltabban nyúltak külső forráshoz. Tavaly az új kötvények és hitelek volumene 51 százalékkal maradt el a 2022-es teljesítménytől.

 

Idén jöhet a fordulat a hitelezésben

 

Az idei év fordulatot hozhat a piacon az Erste szerint. A CSOK Plusz megmozgatta a piacot, a 6,5 százalékos lakáshitelkamatok is már vonzóak az ügyfelek számára, a kamatszint elérte azt a lélektani határt, amely mellett szívesen vesznek fel hitelt a magyarok. 

 

A lakáshiteleken belül januárban-februárban már 30 százalékot tett ki a CSOK Plusz, és úgy tűnik, hogy az első negyedévben, ami jellemzően nem szokott erős lenni a lakossági hitelpiacon, most erőteljes fellendülés várható. 

 

Harmati László beszámolt arról is, hogy megugrott a csalási kísérletek száma az Ersténél is, de sikerült az ügyfeleket összesen 11,8 milliárd forintnyi csalástól megvédeni, közel 28 ezer csalási kísérletet akadályozott meg a bank.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Újabb kamatplafont kér a vállalati hitelekre a kormány, az Erste máris csatlakozott
2024-01-29

Újabb kamatplafont kér a vállalati hitelekre a kormány, az Erste máris csatlakozott

Általános kamatplafon bevezetését kéri a Nemzetgazdasági Minisztérium a bankoktól a vállalati hitelekre, amelyeket ez alapján februártól kamatfelár nélkül, a BUBOR referenciakamat szintjén adnának a pénzintézetek futamidő első hat hónapjában.

Elolvasom
Háziállatokra kínál biztosítást a bankügyfeleinek az Erste
2023-12-13

Háziállatokra kínál biztosítást a bankügyfeleinek az Erste

A házi kedvencként tartott kutyára, macskára sokan "embernyi" összeget költenek, gyógykezelésüknél pedig a határ gyakran a csillagos ég. Ezekre a kiadásokra lehet biztosítást kötni, és már az Erste is kínál ilyet a bankügyfeleinek.

Elolvasom
Államtalanítják a magyar Erste Bankot 87 milliárdért
2023-11-10

Államtalanítják a magyar Erste Bankot 87 milliárdért

Jókora nyereséggel száll ki az állam a magyar Erste Bankból, amelyben 2016-szerzett kisebbségi részesedést. A pénzintézetben így megszűnik az állami befolyás, de még nem lesz kizárólag az Erste-csoport tulajdona.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Wekerle Plusz vs Otthon Start: így változtak a korábbi lakástulajdonra vonatkozó szabályok
2026-10-31

Wekerle Plusz vs Otthon Start: így változtak a korábbi lakástulajdonra vonatkozó szabályok

Alaposan átalakultak a korábbi és meglévő ingatlantulajdonra vonatkozó feltételek az Otthon Start Program helyébe lépő Wekerle Plusz bevezetésével. Az új program több szempontból szigorúbb az elődjénél, hiszen már nemcsak az elmúlt 10 év lakástulajdonát vizsgálják, hanem az igénylő teljes korábbi tulajdonosi múltját. A pontosan 50%-os tulajdoni hányad is kizáró ok lehet, házaspárok esetén pedig mindkét fél korábbi ingatlanjait figyelembe veszik. Bizonyos esetekben ugyanakkor kedvezőbbé váltak a feltételek, a kisebb értékű lakásoknál például 15 millióról 30 millió forintra emelkedett a kivételi értékhatár. Megnéztük, milyen ingatlantulajdon mellett lehet jogosult valaki a Wekerle Pluszra, és kik azok, akik az Otthon Startot még felvehették volna, az új támogatott hitelből viszont már kiszorulhatnak.

Elolvasom
Szigorúbb és enyhébb feltételeket is hozott a Wekerle Plusz, ezek a legnagyobb különbségek
2026-10-30

Szigorúbb és enyhébb feltételeket is hozott a Wekerle Plusz, ezek a legnagyobb különbségek

Múlt héten jelentették be az Otthon Start Programot felváltó Wekerle Plusz indulását, amelynek részletes feltételei a héten már a Magyar Közlönyben is megjelentek. A két konstrukció sok szempontból hasonlít egymásra, hiszen a maximális hitelösszeg, a futamidő és az ingatlanokra vonatkozó értékhatárok változatlanok maradtak. Vannak azonban fontos különbségek is a két program között, ezeket gyűjtöttük össze ebben a cikkben.

Elolvasom
Már készülnek a bankok: itt adhatod be először a Wekerle lakáshitel igénylést
2026-10-29

Már készülnek a bankok: itt adhatod be először a Wekerle lakáshitel igénylést

Az Otthon Start Program egyik napról a másikra történő kivezetése, illetve a Wekerle Plusz lakáshitel elindítása nemcsak a lakosságot, hanem a bankokat is felkészületlenül érte. Több hitelintézet azonban máris jelezte, hogy mikortól tudják fogadni a Wekerle Plusz lakáshitel iránt érdeklődőket, ebben a cikkben összefoglaltuk a fontosabb információkat.

Elolvasom