Hír

Drágábban, de nagyobb értékre biztosítottuk a lakásainkat az idén

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

 

Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett az idén, de a cserébe kapott érték ennél jobban nőtt a szabad szerződésváltási váltási kampány hatására. Az 5 százalékos díjnövekedés nem túl magas az építési költségekben bekövetkezett áremelkedésekhez képest.

 

Emelkedett a lakásbiztosítások átlagos díja az idén. A fővárosi és nem budapesti szerződések átlagdíja tavaly év végéhez képest 2024 áprilisában 56 460 forintról 59 266 forintra nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felméréséből, ami 5 százalékos emelkedést jelent az év első harmadában. A biztosított négyzetméterár (biztosítási összeg) viszont ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy a márciusi lakásbiztosítási kampány hatására javult az ár-érték arány, ezen kívül csökkenhetett az alulbiztosítottság.

 

A 2024-ben első ízben lezajlott lakásbiztosítási kampány minden várakozást felülmúlt, a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, azaz nyújtott be új ajánlatot vagy módosította meglévő szerződését. Összességében 640 ezernél is többen változtattak valamit a biztosításukon. A lakásbiztosítások online közvetítése a kampány alatt több, mint hatszorosára ugrott a korábbiakhoz képest, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (MFO) szerződések aránya ezen belül 27 százalék volt, ami azt jelenti, hogy az online alkuszoknál 10 értékesített szerződésből 3 MFO. 

 

Egyre több a fogyasztóbarát lakásbiztosítás

 

Összességében az MFO-arány az új szerzésekben a korábbiakhoz képest megduplázódott, a termék átlagos éves díja 18 százalékkal kedvezőbb a többinél, 49 ezer forint. Az MNB kalkulációi szerint a kampány hatására 72 százalékról 74 százalékra nőtt, azaz 2 százalékponttal növekedett a biztosítással való teljes fedezettség.  Teljes fedezetet nyújtónak tekintjük a lakott ingatlanok esetében azokat a szerződéseket, amelyek ingó és ingatlan fedezettel is rendelkeznek (teljeskörű), valamint a csak ingóság fedezettel rendelkező biztosítási szerződéseket, mivel feltételezhetően azok társasházi biztosítással is fedezettek. A fedezettség bővülésében szerepet játszott mind a teljeskörű, mind az ingóság biztosítások számának növekedése.

 

Az MNB adatai szerint a koncentrált kampány hatására a biztosítók 85 százalékának bővült az állománya, az öt vezető piaci társaság lakott ingatlanokra vonatkozó koncentrációja pedig közel 1 százalékkal csökkent. Az április végi éves díjtömeg alapján 6 százalékkal bővült a piac, s élénkült a verseny.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Elképesztő számokat közölt az MNB a lakásbiztosítási kampányról
2024-06-11

Elképesztő számokat közölt az MNB a lakásbiztosítási kampányról

Hihetetlen mértékben nőtt a lakásbiztosítási szerződések száma az első negyedévben. A több mint 840 ezer új szerződés döntő része azonban nem új biztosítás volt, hanem a meglévő ügyfelek kaptak az egyik biztosítónál egy szép kis ajándékot.

Elolvasom
Csúnya károkat okoztak a májusi viharok, sokat fizetnek a lakásbiztosításokra
2024-06-05

Csúnya károkat okoztak a májusi viharok, sokat fizetnek a lakásbiztosításokra

Az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak lakásbiztosítási károkra. Az infláció miatt a helyreállítások drágábbak, mint korábban.

Elolvasom
Öt fontos kérdés, amire még figyelniük kell a lakásbiztosítást váltóknak
2024-05-15

Öt fontos kérdés, amire még figyelniük kell a lakásbiztosítást váltóknak

Nem dőlhet hátra az a csaknem ötszázezer ügyfél, aki leváltotta márciusban a lakásbiztosítását. Nem biztos ugyanis, hogy mindenkinek érvényes a felmondása, aki véletlenül két biztosítónál is kötött így szerződést, az pedig mindkét cégnek fizethet.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom