• Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Ezért kell növelni az ATM-ek számát a bankoknak, de a Revolut megússza

2023-01-19|Frissítve: 2023-05-25

Kevés az egy főre jutó ATM-ek száma Magyarországon, a készpénzforgalom viszont sokkal nagyobb, mint más országokban. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai hitelintézetekkel egyeztetve hozta létre a jogszabályt, nem minden banknak kell új automatákat telepítenie, és a Revolut is kimaradt a szabályozásból. 

 

Komoly meglepetést okozott kedd esti rendeletével az MNB, amelyben újabb ATM-ek telepítését írta elő a bankoknak bizonyos bankkártyaszám fölött. A jegybank ugyanis ezidáig maximálisan támogatta a készpénzmentességet és az online banki ügyintézést, ez a jogszabály pedig ennek ellentmondani látszik, bár fogyasztóvédelmi célja nem vitatható. 

 

“A kereskedelmi bankok által üzemeltetett, készpénz ki- és befizetésre alkalmas ATM-infrastruktúra minimális darabszámának meghatározását több szakmai indok is szükségessé tette. Ezek közül kiemelkedik, hogy hazánkban az egy főre jutó ATM-ek darabszáma messze elmarad a hozzánk hasonló méretű nyugat- és közép-európai országokétól, miközben az egy ATM-re jutó készpénzforgalom értéke a legmagasabb Magyarországon az európai országokkal való összevetésben, amely érték folyamatosan növekszik” - indokolta az MNB a Bank360.hu-nak küldött válaszában. 

 

A Covid-19 járvány átmeneti időszakát leszámítva, Magyarországon az ATM-ekből felvett és azokba befizetett készpénzforgalom értéke folyamatosan emelkedik. A kereskedelmi bankok által üzemeltetett ATM-ekből felvett készpénzmennyiség összesített értéke 2022-ben 12,7 százalékkal, haladta meg az előző év adatait és összesen 8721 milliárd forintot ért el, míg ezeken a berendezéseken keresztül lebonyolított befizetések összege 2553 milliárd forintot tett ki, 28,3 százalékkal felülmúlva az előző év azonos értékét.

 

Emellett fontos érv az ATM-ek elvárt darabszámának meghatározása mellett az is, hogy a kereskedelmi bankok költségeik enyhítése céljából csökkentették a fiókjaikban működtetett pénztári funkciót is.

A Revolutnak nem kell ATM-eket telepítenie

 

Mindezeken felül az MNB lakossági kutatásai is azt támasztják alá, hogy a magyar lakosságnak jelenleg egyszerre van igénye az elektronikus fizetésekhez és a készpénzhez való hozzáférésre, azaz a fizetési módok közötti választás lehetőségének biztosítására. Az MNB 2023. január 17-én kibocsátott rendelete a készpénzhez való fair lakossági hozzáférés hosszú távú garanciáit teremti meg.

 

A jogszabály kibocsátását az érintett kereskedelmi bankokkal történt hosszas szakmai előkészítés előzte meg - hangsúlyozta az MNB. Ez alapján számos bank esetén nincs feltétlenül szükség a jelenlegi ATM-hálózat bővítésére, illetve amelyeknél bővítési igény jelentkezik, ott az legtöbb esetben ez összhangban volt a bankok által előzetesen kidolgozott, középtávú stratégiai beruházási tervekkel.

 

A Bank360.hu kérdésére válaszolva a jegybank közölte: a  jogszabály hatálya a Magyarországon működő hitelintézetekre terjed ki, amennyiben az általuk kibocsátott, készpénzfelvételi funkcióval rendelkező fizetési kártyák piaci részesedése eléri az 1 százalékot. Ezért az olyan fintech-cégeket, mint például a Revolutot, az ATM-ekre vonatkozó rendelet nem érinti, még akkor sem, ha több százezer bankkártyásuk van is az országban. 

 

A Revolut a magyar bankkártyaszáma alapján a rendeletben megfogalmazott ATM működtetési kötelezettség alá esne, így nagy könnyebbség számára, hogy más okból nem vonatkozik rá a kötelezettség, mert ellenkező esetben az szinte Revolut-gyilkos előírás lenne Magyarországon. 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Megszabják a bankoknak, hogy hol és mennyi ATM-et kell működtetniük
2023-01-18

Megszabják a bankoknak, hogy hol és mennyi ATM-et kell működtetniük

Az MNB rendeletben határozta meg, hogy a bankoknak mennyi bankjegykiadó automatát (ATM) kell üzemeltetniük. Az érintett pénzintézeteknek a bankkártyaszámuktól függően legalább 169-et, a legnagyobb bankoknak pedig tízszer ennyit. A jegybank feltételhez köti a bankfióki pénztárak bezárását is.

Elolvasom
Litván banki licensszel működik tovább a Revolut
2020-05-06

Litván banki licensszel működik tovább a Revolut

2020. április 29-től a litván Revolut Payments UAB biztosítja a Revolut közép- és kelet európai ügyfelei számla és kártya pénzügyi szolgáltatásait.

Elolvasom
Harmadára csökkentené a kormány a banki alapszámla díját
2023-01-25

Harmadára csökkentené a kormány a banki alapszámla díját

A jelenlegi 3000 forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentené a kormány a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját - derül ki a kormany.hu oldalán közzétett jogszabálytervezetből. Ezzel a módosítással az alapszámlák felvennék a versenyt a piacon kínált többi számlacsomaggal.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Lakáshitel
500 000 Ft100 000 000 Ft
2 év30 év
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online
Írd be és válaszd ki, hova utazol!

Legfrisebb hírek

Tízből még csupán három magyarnak van nyugdíjcélú megtakarítása
2025-03-26

Tízből még csupán három magyarnak van nyugdíjcélú megtakarítása

Ötből négy magyar az állami nyugdíjrendszertől várja megélhetése biztosítását idős korában, viszont ennél is többek szerint ez nem lesz elég. A nyugdíjcélú megtakarítások elengedhetetlenek a vágyott életszínvonalhoz, mégis sokan halogatják az öngondoskodás megkezdését.

Elolvasom
Varga Mihály sem változtatott az alapkamaton
2025-03-25

Varga Mihály sem változtatott az alapkamaton

Márciusban is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A monetáris tanácsot azonban már az új jegybankelnök Varga Mihály vezette. A januári, februári magas infláció miatt nem volt lehetőség lazításra, a piaci kamatok is egyre magasabbak.

Elolvasom
Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM
2025-03-25

Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM

Több lépcsőben és lélekszámtól függően valósulhat meg a kormány terve, hogy minden településen legyen bankautomata. A nagyobb falvakban is csak akkor, ha az önkormányzat kéri és ad hozzá helyet. Meglévő ATM-et viszont nem szüntethetnének meg a bankok.

Elolvasom