Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Egymásra licitálnak a lakástakarékok, olyan bónuszt adnak, mint korábban az állam

2024-07-15|Frissítve: 2024-10-29

Folyamatosan rukkolnak ki a lakástakarékok az egyre kedvezőbb ajánlataikkal. A nyolcéves konstrukcióknál alap a 30 százalékos bónusz, ami annyi, mint régen az állami támogatás. Most már a futamidő vége előtt is hozzá lehet jutni a megtakarítás egy részéhez. 

 

Egyre vonzóbb ajánlatokkal állnak elő a hazai lakás-takarékpénztárak. A nem egészen hat évvel ezelőtt megszüntetett állami támogatás nem söpörte el a piacot, bár sokáig csak egy olyan szereplő maradt, amelyiknél új szerződést is lehetett kötni. Tavaly azonban véget ért a hibernáció, sorra jelentek meg az új konstrukciók, és mostanra a megmaradt három lakáskassza között minden korábbinál komolyabb verseny látszik kibontakozni. Legutóbb az Erste Lakástakarék jelentette be, hogy júliustól már három különböző megtakarítási idejű konstrukcióval várja az ügyfeleket, akik egy teljesen új lehetőséget is igénybe vehetnek nála. 

 

A legrövidebb megtakarítási idejű termékük ötéves futamidejű és 15 százalékos kamatbónuszt fizet. Változatlan kamatbónusszal megy tovább a jelenleg legsikeresebb termék, a nyolcéves megtakarítási idejű, a befizetések után 30 százalékos plusz kamatot fizető konstrukció. Az ügyfelek dönthetnek, hogy havi 10 ezer, 20 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy 50 ezer forint befizetését vállalják. 

 

Négy év után lehet kérni részkifizetést

 

Júliustól pedig indul az új lakástakarékpénztári konstrukció, amelynek a futamideje tíz év, négy év után azonban lehetőség van lakáscélú részkifizetésre, amire sem most, sem a hazai lakástakarékok eddigi története során nem volt még példa. A bónusz itt is 30 százalék, de a futamidő vége előtt is fel lehet venni a pénzt. Az ügyfelek a saját befizetés 40 százalékának megfelelő összeget is felvehetnek előre, még a futamidő lejárta előtt. A termék abban is rugalmas, hogy az ügyfelek az igényeiknek, élethelyzetüknek megfelelően növelhetik vagy csökkenthetik a havi befizetés összegét.

 

Az OTP-nél hasonlóak a bónuszok. Jelenleg az ügyfelek két lehetőség közül választhatnak: 4, illetve 8 évre köthetnek lakástakarék-szerződést. Az első esetben a futamidő végén 10, a másodikban pedig 30 százalékos prémium illeti meg őket, kamatadó-, szociális hozzájárulási adó- és tranzakciósilleték-mentesen. A konstrukció az szerződők rendszeres, havi befizetéseire épül, ami szabadon válaszhatóan 10 és 50 ezer forint közötti összeg lehet és a futamidő alatt is módosítható.

 

A legnagyobb piaci szereplőnél, a mostanra már az MBH Bankhoz tartozó Fundmentánál az ügyfelek 9 futamidő közül tudnak választani, a legrövidebb futamidő 48 hónap, a leghosszabb pedig 180 hónap, vagyis 15 év. A szerződéses összeg tekintetében is nagy a Fundamentát választó ügyfelek mozgástere, 1,25 millió és 40 millió forint között dönthetnek igényeiknek megfelelően. A bónuszok a konstrukciótól függően változnak, de az utolsó évben akár a 40 százalékot is elérheti az ügyfél. 

 

Hitel is volna, de a többség csak megtakarítani szeretne

 

A lakástakarékoknál a szerződéses összeg úgy áll össze, hogy egy része lakáscélú hitel, a másik része pedig megtakarítás. Hitelt azonban viszonylag kevesen kérnek. Az OTP-nél főleg megtakarításra használják a lakástakarékot, a Fundamentánál 2024-ben a lejáró lakás-előtakarékossági szerződések 17 százaléka folytatódott lakáskölcsönnel, ugyanakkor az előzetes hitelhez jutást biztosító áthidaló hitel konstrukciónak köszönhetően a lejáró lakásszámlák 47 százalékához kapcsolódik hitel. Ilyen áthidaló hitelt az OTP-nél nem adnak, ha lakáshitelre van szüksége az ügyfélnek, a banktól igényelhet. Az Erste sem kínál hasonlót, ott a már említett részkifizetésre van lehetőség négy év után. 

 

Az átlagos megtakarítások egyre nagyobbak. A friss konstrukciókkal tavaly májusban újraindult Erste Lakástakaréknál azóta 20 ezer szerződést kötöttek összesen közel 200 milliárd forint szerződéses összeggel. A havi átlagos lakástakarék-megtakarítás 2024-re már elérte a 40 ezer forintot, míg ugyanez 2019-ben még csak 17 ezer forint volt. Az átlagos szerződési összeg pedig ennél is nagyobb arányban, 10,2 millió forintra emelkedett 3,9 millióról. Ez annak köszönhető, hogy a megtakarítások hossza is nőtt: 2024-re a szerződések 75 százalékát kötötték le négy évnél hosszabb időre, míg 2019 előtt ezek aránya 65 százalék volt.

 

A bónuszra mennek az ügyfelek

 

A Fundamentánál a legnépszerűbb konstrukció most a tavaly decemberben bevezetett Gyarapodó Lakásszámla Progresszív bónusszal. Az idei év során a Fundamenta ügyfelei egyenletes arányban döntöttek az egyes futamidők mellett, és az átlagos megtakarítás 40 ezer forint körül alakul, de akár 100 ezer forintos havi megtakarítás is elérhető. Jelenleg 566 ezer élő szerződést kezel a hitelintézet, a betétállomány 552 milliárd forint, a hitelállomány pedig 513 milliárd forintot tesz ki.

 

Az OTP-nél az új termékek tavaly márciusi bevezetése óta a megkötött szerződések értéke meghaladta a 100 milliárd forintot, és már minden negyedik szerződést online jött létre. A leggyakrabban 20 ezer forintos havi megtakarítást választanak 8 évre, ami megfelel az állami támogatású termék korábbi értékesítése során szerzett tapasztalatainknak. A szerződések több mint 70 százaléka nyolcéves, az ügyfelek mindössze 29 százaléka választja a négyéves lakástakarékot. Ez érthető, hiszen a 8 éves futamidőhöz jár csak a 30 százalékos bónusz. 

 

A társasházak számára is elérhetők voltak régebben a lakás-takarékpénztári konstrukciók. Ez most sincs másként. A Fundamentánál és az OTP-nél köthetnek ilyen szerződést, az Erste egyelőre csak magánszemélyeknek kínálja a termékeit. 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Kamatbónuszokat kínálva újraéledtek a lakástakarékok, eladhatják a legnagyobbat
2023-08-25

Kamatbónuszokat kínálva újraéledtek a lakástakarékok, eladhatják a legnagyobbat

Az adókedvezmény megszüntetése után egészen 2023-ig kellett várni arra, hogy újraéledjen a lakástakarékok piaca. Az idén azonban új, már állami támogatás nélküli kamatbónuszokat kínálva lépett színre az OTP és az Erste. A mindvégig kitartó, 2018 óta is értékesítő Fundamenta új tulajdonoshoz, valamelyik hazai nagybankhoz kerülhet. Megnéztük, melyik lakástakarék mit kínál, és kinek érdemes élni ezzel a megtakarítási lehetőséggel.

Elolvasom
Májustól újra teljes a kínálat: megéri lakástakarékba tenni a pénzünket?
2023-05-22

Májustól újra teljes a kínálat: megéri lakástakarékba tenni a pénzünket?

Májustól teljes gőzzel mennek a lakástakarék-pénztárak: a Fundamenta sokáig egyedüliként kínált ilyen lehetőséget, de aztán márciusban visszatért az OTP, az Erste pedig májusban kezdte újra az értékesítést. Állami támogatás már nincs hozzá, viszont ahhoz hasonló kamatbónusz igen. Megnéztük, hogy kinek miért érheti meg lakástakarékba tenni a pénzét, és miben különböznek a versengő ajánlatok.

Elolvasom
Feltámadt a lakástakarék, de mire elég a piaci kamatbónusz?
2023-03-10

Feltámadt a lakástakarék, de mire elég a piaci kamatbónusz?

Több mint három év után újra elindította az értékesítést az OTP Lakástakarékpénztár, amivel véget ért a Fundamenta Lakáskassza monopóliuma. Megnéztük, mit kínál az OTP új ajánlata az ügyfeleknek, mennyit ér egy lakástakarék szerződés az állami támogatás nélkül, melyik pénztárral érhetjük el előbb a kitűzött lakáscélokat.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Extra kedvezményekhez juthatsz a tudatos megtakarítással - mindezt otthonról, mobilon keresztül
2025-05-15

Extra kedvezményekhez juthatsz a tudatos megtakarítással - mindezt otthonról, mobilon keresztül

A Gránit Bank megújult mobil applikációjában egy felületen intézheted a napi pénzügyeidet, követheted a megtakarításaidat és a befektetéseket is. Ha most nyitsz számlát a banknál, az ezért kapott ajándék jóváírás mellett magasabb hozamra is számíthatsz.

Elolvasom
Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat
2025-05-13

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek.

Elolvasom
SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra
2025-05-12

SZJA-bevallás: már csak néhány napod maradt hátra

Május 20. fontos határidő az adózásban, az szja-bevallásoknak eddig kell elkészülniük. A legtöbb adózónak akkor sem kell aggódnia viszont, ha lemaradt róla, büntetésre csak azok számíthatnak, akiknek befizetnivalójuk is van.

Elolvasom