Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Sokat spóroltak a magyarok, így lassan a pénzüknél vannak 

2023-11-20|Frissítve: 2023-12-05

A hozamok csúcsra jártak, félretenni is sikerült, ennek köszönhetően reálértéken lassan visszaszerzi a vagyonát a lakosság. A szocho nem vette el a háztartások kedvét a befektetési alapoktól, és az öngondoskodásban is újra jobban hisznek. 

 

Végre a pénzénél van a lakosság - legalábbis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint az elmúlt egy év történései alapján. Szeptember végére az előzetes harmadik negyedéves adatok alapján a háztartások pénzügyi vagyona 92 821,7 milliárd forintra hízott, ez 12,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Tekintettel viszont arra, hogy szeptemberben az éves infláció pont 12,2 százalékos volt, ez azt is jelenti, hogy a harmadik negyedév végére nagyjából éppen annyi vagyona volt a háztartásoknak reálértéken, mint egy évvel korábban. 

 

Ehhez persze nagyon sokat kellett félretenni, 12 hónap alatt több mint 5 ezer milliárd forintot, és a hozamoknak is jól kellett alakulni. Azért az adatokból az is kiderül, hogy a nyári hónapok megterhelőek voltak a legtöbb család számára, a harmadik negyedévben kevesebbet tudtak megspórolni, mint az első vagy a második negyedévben. A korábbi években is így volt ez, a nyaralás és az iskolakezdés idején kevesebbet halmoztak fel a háztartások, mint az év többi részében. 

 

Az idén júliustól szeptember végéig nem egészen 743 milliárd forintot tettek ki a friss megtakarítások. A lakosság vagyonát nem is a félretett pénz, inkább a hozamok növelték érdemben, az átértékelődések csaknem 2460 milliárd forintot hoztak, ami történelmi rekord egyetlen negyedév alatt. 

Még mindig sok a készpénz

 

A készpénz és betétek állománya három negyedéven át folyamatosan csökkent, ez a folyamat azonban a harmadik negyedévben látszólag megakadt, és kis mértékben ugyan, de ismét nőtt a lakosságnál lévő készpénz és bankbetét volumene. Ennek azonban nem az volt az oka, hogy a lakosság elkezdett több pénzt tartani otthon bankjegyekben, vagy több pénzt vitt be a bankokba. A részletes adatokból jól látszik, hogy a devizában tartott betétek és készpénz értéke ugrott meg, miután a július elején még 375 forint alatt járó euró árfolyama szeptember végén 390 forint fölé került. (Az azóta eltelt időben újra erősödött a forint, aminek a hatása ellentétes irányban fog majd jelentkezni a következő negyedév adataiban.)

 

Szeptember végén a háztartásoknál 6 ezer milliárd forintnyi forint készpénz és csaknem 450 milliárd forintnyi valuta volt, emellett forint betétben nem egészen 9400 milliárd, devizabetétben több mint 2400 milliárd forintot tartottak. A külföldi bankokban minden korábbinál több pénzt halmoztak fel a magyarok 1734,3 milliárd forintot tetőzött a volumen. 

 

külföldi betétek

 

Nem rendezte át a piacot a szocho

 

Az értékpapírokban lévő megtakarítások volumene sokkal nagyobb mértékben nőtt, a kisbefektetők inkább ott fektették be a pénzüket, hogy ellensúlyozzák az infláció hatásait. Állampapírokba több mint 450 milliárd forint áramlott a harmadik negyedévben, ezzel a teljes állomány 12 ezer milliárd forint fölé került. 

Banki kötvényekbe is került mintegy 60 milliárd forintnyi lakossági megtakarítás, ez az állomány már 540 milliárd forint fölött volt, annak ellenére népszerű maradt ez a hitelpapír, hogy július óta a kamatait már csupán a 15 százalékos kamatadó, de 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) is terheli.

 

állampapír-állomány

 

Nem mentesültek az új közteher alól a befektetési alapok sem (az ingatlanalapok kivételével), ennek dacára a lakossági kereslet irántuk mit sem csökkent. Belföldi befektetési alapokba a harmadik negyedévben csaknem 480 milliárd forint friss pénz áramlott, több mint a szocho-mentes állampapírokba, külföldi alapokban pedig további 23,3 milliárd landolt. Ennek köszönhetően a háztartások szeptember végén hazai és külföldi befektetési jegyekben már 8919 milliárd forintot tartottak, ami persze történelmi rekord. 

 

Tőzsdei részvényekben is rekord összeget tartott a lakosság a kilencedik hónap végén, első ízben haladta meg az értékpapírok értéke a 2 ezer milliárd forintot. A kisbefektetők a részvénypiacon akárcsak a második negyedévben a harmadikban is nettó eladók voltak, az árfolyamok viszont olyan szépen alakultak, hogy bő 160 milliárd forintot kerestek a részvény-befektetéseiken. 

 

Észbe kaptak az öngondoskodók

 

Örömteli hír, hogy a nyugdíjpénztári és életbiztosítási díjtartalékok végre nőnek. A második és harmadik negyedévben a pénztárak kiváló hozamot értek el, ez vélhetően visszahozta a bizalmat az intézmények iránt. Talán ennek tudható be, hogy az idén a tavalyinál lényegesen több friss megtakarítás érkezett a nyugdíjalapokba és az életbiztosításokba is, mint 2022 harmadik negyedévében. 

 

Az életbiztosítások 30 milliárd, a nyugdíjalapok 26,3 milliárd forintnyi befizetést könyvelhettek le, előbbi 70 százalékkal haladta meg a tavalyit, az utóbbi a háromszorosa a 2022-es harmadik negyedévinek. Az életbiztosítások hozama csaknem 50 milliárd forint volt ebben a három hónapban, az önkéntes nyugdíjkasszák pedig több mint 46 milliárd forintot nyertek a befektetési tevékenység eredményeként. Az életbiztosítások díjtartalékai így 2380 milliárd forintos rekordon zártak, az önkéntes nyugdíjpénztárak szintén csúcsot döntöttek, csaknem 2090 milliárd forintos ügyfélvagyonukkal.

 

A magánnyugdíjpénztárak szintén növelték a vagyonukat részben a befizetéseknek, részben a hozamoknak köszönhetően. Az időszak végén nem egészen 286 milliárd forinton osztozhatott a megmaradt mintegy 52 ezer magán-nyugdíjpénztári tag. 

 

Az adósságok is rekord közelében

 

A harmadik negyedévben kis mértékben tovább nőtt a háztartások kötelezettség-állománya, és elérte a 14 617,8 milliárd forintot, ami nagyon közel van a mindenkori rekordhoz, a 2022 végén mért ​​14 625,7 milliárdhoz. A háztartások nettó pénzügyi vagyona így 78 204 milliárd forint volt szeptember végén. 

 

A kötelezettségek döntő része - 12 482 milliárd forint - hitel volt, amit valamilyen pénzügyi intézménytől vettek fel a háztartások. A fogyasztási és a lakáshitelek állományánál is visszafogott növekedés volt, az idei alig a harmada lett a tavalyi nettó hitelfelvételnek. Bár a személyi hiteleknél nem volt visszaesés, az állomány csak kis mértékben nőtt, mivel a felvett hitelek mennyisége csak szerényebb mértékben haladta meg a törlesztésekét. 




 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó pillanatig kivárnak a bankok az önostorozó állampapíros levéllel
2023-10-21

Az utolsó pillanatig kivárnak a bankok az önostorozó állampapíros levéllel

Október elejétől már küldhetnék a bankok az állampapírok tájékoztató levelet az ügyfeleknek, de a legtöbb hitelintézet csak decemberben postázza ki a dokumentumot. A tartalma már régen köztudott, de az abban szereplő kamatokat aligha kapja meg majd az ügyfél.

Elolvasom
Hiába lepett be minden kamatot a szocho, nem fogy több adómentes állampapír
2023-07-16

Hiába lepett be minden kamatot a szocho, nem fogy több adómentes állampapír

Ott van már az új sarc a megtakarításokon, de a 13 százalékos szocho a jelek szerint senkit sem zavar. A kisbefektetők ugyanúgy vásárolják a befektetési alapokat, mint eddig, az állampapírok iránt pedig nem ugrott meg a kereslet.

Elolvasom
Százmilliárdokat menekítettek külföldre a magyarok
2023-05-11

Százmilliárdokat menekítettek külföldre a magyarok

Több mint 460 milliárd forinttal nőtt a magyarok külföldi bankokban tartott betétjeinek összege tavaly. A mélyponton lévő forintárfolyam és a kamatot nem fizető magyarországi bankok miatt választhatták sokan a határon túli pénzintézeteket. A magyarok banki megtakarításainak csaknem egynyolcada van már külföldön. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Varga Mihály sem változtatott az alapkamaton
2025-03-25

Varga Mihály sem változtatott az alapkamaton

Márciusban is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A monetáris tanácsot azonban már az új jegybankelnök Varga Mihály vezette. A januári, februári magas infláció miatt nem volt lehetőség lazításra, a piaci kamatok is egyre magasabbak.

Elolvasom
Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM
2025-03-25

Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM

Több lépcsőben és lélekszámtól függően valósulhat meg a kormány terve, hogy minden településen legyen bankautomata. A nagyobb falvakban is csak akkor, ha az önkormányzat kéri és ad hozzá helyet. Meglévő ATM-et viszont nem szüntethetnének meg a bankok.

Elolvasom
Lakásbiztosításod van? Siess, már nincs sok idő váltani!
2025-03-25

Lakásbiztosításod van? Siess, már nincs sok idő váltani!

Egy hét van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Most mindenki megtalálhatja a neki legjobb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. Ezek a legfontosabb tudnivalók a váltásról.

Elolvasom