Növekvő betéti kamatok: melyik banknál járunk a legjobban?
Szeptemberben is 6,5%-on hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, így már egy éve változatlan az irányadó ráta.
ElolvasomEkkora betéti kamatok között válogathatnak most a pénzüket lekötők
Feltételek teljesítése nélkül is kaphatunk 5% feletti kamatot lekötött betétünk után, míg bizonyos feltételek teljesítésével akár 8%-os kamat sem elképzelhetetlen. Érdemes azonban alaposan áttanulmányozni a pontos feltételeket, mert sok helyen csak 3 hónapra tudjuk magas kamattal lekötni a pénzünket, és az is gyakori, hogy kizárólag új forrásra vehetjük igénybe a kedvezőbb ajánlatokat.
ElolvasomÖrdög a részletekben - erre figyelj, ha lekötnéd a pénzedet
Sokan a mai napig ódzkodnak a megtakarítási termékek jelentős részétől, vagy mert túl kockázatosnak, vagy mert túl bonyolultnak tartják azokat. Márpedig az utóbbi években könnyen pórul járhattak azok, akik nem gondozták megfelelően a megtakarításaikat – a Magyarországon az utóbbi fél évtizedben végbement jelentős pénzromlás bizony sokat erodálhatott egy-egy kezeletlen megtakarítás vásárlóerejéből. Jelenleg azonban a legbiztonságosabbnak, legegyszerűbbnek tartott megtakarítási forma esetén sem kell nélkülözni a magas kamatokat, így a fent felvázolt ügyfélkörnek sem kell tétlenül néznie megtakarításuk elolvadását.
ElolvasomKombival túráztatják a betéti kamatokat a bankok
A bankok sorra jelennek meg azokkal a kombi befektetési ajánlataikkal, amelyekben a betéti részre 8-10 százalékos kamatot is fizetnek, ha az ügyfél a többi pénzből befektetési jegyet vásárol.
ElolvasomÁrfolyamcsata az ügyfelekért: így válts okosan pénzt a bankodnál
Négy olyan bank is van már Magyarországon, amelyik középárfolyamos devizaváltást ajánl az ügyfeleinek. Van olyan hitelintézet, amelynél a lekötött devizabetétre magas kamat is jár.
ElolvasomNégy tipp, hogy ne bukjuk el a folyószámlán álló pénzünk kamatát
Soha nem volt még annyi lekötetlen pénz a lakossági folyószámlákon, mint jelenleg. Arra is van pedig számos megoldás, hogyan hozhat ez a pénz is kamatot akkor is, ha nem akarjuk hosszabb dőre lekötni, mert szükségünk lehet rá.
ElolvasomIlyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők
Az állampapírkamatokért folyó versenyben ott vannak a lekötött betéti ajánlatok is, amely között találni 5-6 százalék felettieket is különböző futamidőkre. Megmutatjuk, március második felében milyen lehetőségek közül válogathatnak a kisbefektetők.
ElolvasomItt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak
A napokban újabb 300 milliárd forintnyi állampapírkamat érkezik a kisbefektetőkhöz, és le is jár hamarosan egy 260 milliárdos sorozat. A bankok is beszálltak a megtakarításokért folyó versenybe, betétre és jelzáloglevélre is kínálnak versengő kamatot.
Elolvasom

