Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Tipp & tanács

Ekkora betéti kamatok között válogathatnak most a pénzüket lekötők

2025-07-02|Frissítve: 2025-11-18

Feltételek teljesítése nélkül is kaphatunk 5% feletti kamatot lekötött betétünk után, míg bizonyos feltételek teljesítésével akár 8%-os kamat sem elképzelhetetlen. Érdemes azonban alaposan áttanulmányozni a pontos feltételeket, mert sok helyen csak 3 hónapra tudjuk magas kamattal lekötni a pénzünket, és az is gyakori, hogy kizárólag új forrásra vehetjük igénybe a kedvezőbb ajánlatokat. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mekkora kamatok közül válogathat az, aki most szeretné lekötni a pénzét.

Amint arról mi is beszámoltunk, a Monetáris Tanács június 24-i ülésén érintetlenül hagyta a jegybanki alapkamatot, amely így továbbra is 6,50%. A kamatkörnyezet tehát most már háromnegyed éve, 2024. szeptember 25-e óta változatlan, így a betéti kamatok terén sem várhatóak jelentős változások. Ennek ellenére a Bank360 megvizsgálta, milyen kamatokra számíthatnak azok, akik most szeretnék lekötni a pénzüket, illetve számba vettünk néhány lekötés nélküli lehetőséget is.

A Bank360 kalkulátora szerint 1 millió forint egyéves lekötése esetén jelenleg a Cofidis Banknál találhatjuk a legmagasabb betéti kamatot (EBKM 5,50%), amit a Gránit Bank ajánlata követ a sorban (EBKM 4,75%) (KamatMax Plusz betét). A Cofidisnél az előbb említettnél még magasabb, 5,75%-os éves kamatot (EBKM 5,59%) is kaphatunk, igaz, ekkor nem egy, hanem kettő évre kell lekötnünk a pénzünket. A Gránit már említett ajánlatán túl még a bank ún. eBank betétje ajánl az előbbieket is meghaladó, 6,25%-os kamatozást (EBKM 6,25%), igaz, ebben az esetben a futamidő csupán 3 hónap, illetve csak új pénz köthető le ebben a formában.

Még a fent felsoroltaknál is magasabb, 8%-os (EBKM 8,00%) éves kamatot kínál a Gránit Hozampáros betétje is, azonban ennek igénybevételéhez is már több feltételt is teljesítenünk kell. Az ajánlat új pénz lekötésével vehető igénybe, amennyiben a betét mellé a betét nagyságával megegyező összegben befektetési jegyet is vásárolunk a banknál. További fontos kikötés, hogy a lekötés hossza itt is csak 3 hónap.

A MagNet Banknál még mindig a Prizma forint betéttel érhetjük el a legmagasabb, 6,62%-os éves kamatot (EBKM 6,55%), jóllehet a lekötés hossza itt is csak 3 hónap, továbbá az ajánlat kizárólag új forrás lekötésével vehető igénybe. A konstrukció egyébként 6 hónapos lekötésre is igénybe vehető, jóllehet ekkor valamivel alacsonyabb kamatra számíthatunk (EBKM 6,45%).

A K&H Bank esetében 8% kamatra (EBKM 8,00%) számíthatunk a K&H mix megtakarítás és a K&H rajt betét esetében is. Előbbinél minimum 250 ezer forint új megtakarítást kell lekötnünk, továbbá a lekötéssel megegyező összegből befektetési eszközöket is kell vásárolnunk a banknál (tehát a minimálisan befektethető összeg végső soron 500 ezer forint). A lekötési idő ennél a konstrukciónál 6 hónap. A már említett K&H rajt betétnél nem kell befektetési eszközt vásárolnunk, ellenben a leköthető minimális összeg 500 ezer forint, továbbá a lekötési idő csupán 3 hónap.

Az Oberbanknál 5,50% (EBKM 5,50%) az elérhető legmagasabb betéti kamat, jóllehet ennek is igen szigorú feltételei vannak – ezt új forrás lekötése esetén kaphatjuk meg, amennyiben az összeg legalább 8 millió forint. A lekötés futamideje 3 hónap.

Lekötés nélküli ajánlatok

Több bank is kínál ún. megtakarítási vagy takarékszámlát, melyek akár lekötés nélkül is magasabb kamatot fizetnek a számlán lévő pénzünk után. Ilyen például a Cofidis Takarékszámla, amely évi 3,50% (EBKM 3,56%) látra szóló kamatot fizet az ügyfelek számára.

A Gránit Megtakarítási számla 2,00% éves kamatot (EBKM 2,00%) fizet a számlaegyenleg 500 ezer forint alatti részére, míg az azon felüli részére 2,50%-ot (EBKM 2,50%).

Bár a többi bank is kínál a fentiekhez hasonló megtakarítási számlákat, azok látra szóló kamata már jóval szerényebb, mint a fent felsoroltak – ezekben az esetekben az éves kamat jellemzően még a 0,20%-ot sem éri el, de a 0,01%-os ajánlat sem ritka.

Kapcsolódó cikkek

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők
2025-03-21

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők

Az állampapírkamatokért folyó versenyben ott vannak a lekötött betéti ajánlatok is, amely között találni 5-6 százalék felettieket is különböző futamidőkre. Megmutatjuk, március második felében milyen lehetőségek közül válogathatnak a kisbefektetők. 

Elolvasom
Az állampapírokkal versenyeznek a legmagasabb betéti kamatok
2025-02-11

Az állampapírokkal versenyeznek a legmagasabb betéti kamatok

Sok száz milliárd forintnyi állampapírpénz keresi az újrabefektetési lehetőséget ezekben a hónapokban. Az értük folyó versenybe a bankbetétek is beszálltak, amelyek legmagasabb ajánlatai 5-6 százalék körüliek vagy akár azt meghaladó mértékűek.

Elolvasom
Rövid időre is megéri lekötni: hozz ki minél többet a megtakarításodból!
2025-08-11

Rövid időre is megéri lekötni: hozz ki minél többet a megtakarításodból!

A bankbetét a legbiztonságosabb megtakarítási formák közé tartozik, és akár egészen rövid időre is kihasználhatjuk az előnyeit. Ha nincsenek éveink arra, hogy a megtakarításunkat gyarapítani tudjuk, a betétlekötés akkor is jó megoldás lehet, és akár néhány hónap alatt is hozhat a konyhára.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom