Elemzés

Szakadékban a lakáshitelezés, 2008 óta nem voltak ilyen betéti kamatok

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2023-01-03|Frissítve: 2023-02-24

Tízéves csúcson a lakáshitelkamatok, és ötéves mélyponton a folyósítás - ezt hozta a november a most közzétett adatok szerint. A betétkamatok ugyanakkor a 2008-as válságot idéző szintre emelkedtek. 

 

A jegybank kamatemelései csúnyán visszavetették a lakossági hitelezést Magyarországon a 2022 végére. Tavaly novemberre tízéves csúcsra értek a lakáshitelkamatok, ennek megfelelően a felvett kölcsönök volumene ötéves mélypontra esett vissza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint. A 11. hónapban felvett lakáshitelek átlagos kamata már éppen hogy csak elmaradt a 10 százaléktól (9,96 százalékos lett), ennél magasabb forint lakáshitelkamatokkal utoljára 2012 szeptemberében szembesült a lakosság. 

 

Megjöttek a kétszámjegyű lakáshitelkamatok

A jegybank a szerződéses összeggel súlyozva számítja ki az átlagos kamatokat, vagyis a nagyobb lakáshitelek nagyobb súllyal szerepelnek a statisztikában, a bankok pedig előszeretettel adnak kisebb kamatot a magasabb hitelösszegre. Ez alapján feltételezhető, hogy novemberben sokan már 10 százalék fölötti kamattal jutottak csak lakáshitelhez, ezt mutatják a bankok általános lakáshitel ajánlatai is. 

 

A változó kamatozású lakáshitelek kamata már meghaladta a hónapban a 14 százalékot, a legolcsóbban az 5-10 év közötti kamatperiódussal (ez praktikusan 10 éves kamatperiódust jelent) vehettek fel lakáshitelt az igénylők, még 7,6 százalékos átlagkamattal. Volt azonban olyan bank, éppen a piacon a legnagyobb OTP, amely október végétől már csak végig fix kamatozású lakáshiteleket értékesít.

 

A lakossági ügyfelek novemberben a szezonális kiigazított adatok szerint 50,6 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a bankoknál, ez 2017 áprilisa óta nem látott mélypont. A szerződések több mint egyharmada volt végig fix kamatozású, 30 százalék körül volt az ötéves és a tízéves kamatperiódusú hitelek volumene, változó kamatozású hitelt nagyon kevesen vettek fel.

 

 

 A személyi kölcsönök kamata is az egekben

Tovább emelkedett novemberben a személyi kölcsönök kamata is. A szerződéses összeggel súlyozott átlagos kamat 18,74 százalékosra ugrott, kereken egy százalékponttal emelkedett októberhez képest. Ilyen magas kamatokkal is nagyon régen, utoljára 2015 őszén találkozhattak a bankok ügyfelei. A felvett személyi kölcsönök volumene is visszafogottan alakult. Az év utolsó előtti hónapjában 37,8 milliárd forint volt a szerződéses összeg, alig valamivel magasabb az októberinél, vagyis a fekete péntekhez és a karácsonyi vásárlásokhoz kapcsolódó akciók nem pörgették fel a folyósítást. 

 

Az viszont látszik az MNB adatsorain, hogy a lakosságnak fogy a pénze, egyre kevesebben jönnek ki a hónap végéig a jövedelmükből. A folyószámlahitelek állománya ugyanis megugrott az év utolsó előtti hónapjában, 252,7 milliárd forintra, ez több mint 11 milliárdos növekmény egyetlen hónap alatt. Szerepet játszhattak ebben az emelkedő árak és a magasabb rezsiszámlák is, de ezek rendezéséhez a jelek szerint egyelőre nem vesznek még fel hosszabb távú hitelt a háztartások, csak a bankszámláik csúsznak egyre többször a hónap végére mínuszba - értékelik az adatokat a Bank360 szakértői. 

 

Hajrázni kezdett a babaváró

Novemberben még nem lehetett pontosan tudni, mi lesz a babaváró támogatás sorsa. A kormány megígérte még a nyáron, hogy 2023-tól is igényelni lehet majd venni a kamattámogatásos konstrukciót, de az erről szóló kormányrendelet csak a két ünnep között jelent meg a Magyar Közlönyben. 

 

A kormányhivatalok téli szünete és a bankok 10 munkanapos ügyintézési határideje miatt viszont azelőtt úgy lehetett tudni, csak a december 15-ig hiánytalanul benyújtott hiteligényeket tudják a bankok biztosan befogadni, így érthető, ha sok fiatal pár az év utolsó heteiben igyekezett még felvenni a kedvezményes babaváró hitelt. Novemberben vélhetően ennek is köszönhető, hogy októberhez képest nőtt a babaváró támogatások szerződéses összege, 32,7 milliárd forint volt az igénylés, bő 4 milliárddal több, mint a megelőző hónapban. 

 

 

Emlékszik még a 2008-as válságra? Elvileg megjöttek az akkori betétkamatok

A betétesek számára jó hír lehet, hogy az MNB friss adatai szerint a lekötött betétek átlagos kamata novemberre 10,97 százalékosra ugrott. Ennél magasabb kamatok utoljára 2008 novemberében voltak, a hitelválság legkritikusabb időszakában. A lekötött betétek szerződéses összege is emelkedett 976,4 milliárd forintra, ami bő tízéves rekord. 

 

A háztartások teljes lekötött betétállománya ugyanakkor stagnált, még mindig alig éri el a 2400 milliárd forintot, ami vélhetően annak köszönhető, hogy a lakosság szélesebb rétegei számára nem érhetők el a kiemelkedő kamatozású betétek. Néhány kisebb bank kínál ugyan az alapkamathoz kötött kamatozású lekötött betétet lakossági ügyfeleknek, de a nagybankoknál továbbra is 0 százalék körül vannak a kamatok a legtöbb esetben. 

 

Kivéve egy-két speciális konstrukciót, mint például az OTP Bank 10 százalékos kamatot fizető Bónusz betétje, amelyet azoknak kínál, akik Egyéves Magyar Állampapírban tartották a banknál a megtakarításukat, és lejár a futamidejük. Az általánosan igénybe vehető ajánlatok közül továbbra is a Cetelemé a legmagasabb, hiszen kétéves lekötésre 12 százalékos kamatot kínál, és lekötés nélkül, látra is ad 9 százalékot a megtakarítási számlán. 

 

Igazán kiemelkedő betétkamatot viszont csak a privátbanki ügyfelek érhettek el a legtöbb hitelintézetnél, akik kereskedelmi banki közvetítéssel jegybanki betétben is tarthatták a pénzüket akár 18 százalékos kamat mellett. Ennek a gyakorlatnak november végén vetett véget a kormány, amikor megtiltotta, hogy a bankok a három hónapos diszkontkincstárjegy hozamánál magasabb kamatot fizessenek a 20 millió forintot meghaladó lakossági bankbetétekre. Az intézkedés miatt elképzelhető, hogy decemberben már alacsonyabb lett a lekötött betétek átlagos kamata. 

 

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Hivatalos: még két évet kap a babaváró hitel, a falusi CSOK és az ötmilliós áfavisszaigénylés 
2022-12-28

Hivatalos: még két évet kap a babaváró hitel, a falusi CSOK és az ötmilliós áfavisszaigénylés 

Több családtámogatási kedvezményt is meghosszabbított szerda esti rendeletében a kormány. A babaváró hitel, a falusi CSOK, valamint a lakásépítésekre igénybe vehető 5 milliós áfavisszaigénylés 2024 végéig meghosszabbodik. 

Elolvasom
Befagytak a hitelkamatok a bankoknál az enyhe januárban
2023-01-04

Befagytak a hitelkamatok a bankoknál az enyhe januárban

Több mint egy évet kell visszalapozni a naptárban, hogy olyat lássunk, amit 2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél.

Elolvasom
Megtörtént a lakáspiacon az, amit sokan vártak
2023-01-12

Megtörtént a lakáspiacon az, amit sokan vártak

Fékeznek a lakásárak: a KSH adatai szerint tavaly a harmadik negyedévben már csak egy százalékkal drágultak a lakások az előző negyedévhez képest, országos átlagban. Éves alapon is lassult a növekedés üteme, igaz, még 21 százalékos volt a drágulás. Az idén a vevők tovább fogyhatnak.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom