Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

A legjobb személyi kölcsön akciók, ha új berendezés kell a sulihoz

2018-09-21|Frissítve: 2022-01-18

Nem egyszerű a pénztárcának az iskolakezdés, ha most megy a gyerek első osztályba. A beiskolázás általában egyenlő az anyagi csőddel, hatalmas megterhelés, pláne, ha egyszerre több gyerkőc is megkezdi az iskolás éveket.

Attól függően, hogy mit engedhet meg a családi kassza, a költségek egészen több százezer forintra is rúghatnak. Ekkor dönt úgy a legtöbb szülő, hogy itt az ideje kicsit felturbózni a gyerekszobát. Ez minimum egy új íróasztalt és a hozzá tartozó széket jelenti, de a többség nem áll meg itt: van, aki számítógépet is ilyenkor vesz, esetleg nagyobb ágyat vagy más, komolyabb bútorokat.
 

Egyben a lakásfelújítással?
 

Nem csoda hát, ha a szülők külső finanszírozást keresnek, azaz megpróbálják egy olcsó kölcsönből finanszírozni az iskolakezdést. Érthető, hiszen jellemzően nyaralás után már nem marad túl sok pénz, de az is megtörténhet, hogy egy füst alatt akkor már az egész lakás felújítását megcsinálják télre, és így nagyobb hitelösszeget vesznek fel.
 

Ma már szerencsére nem kell az otthonunkat kockára tenni, ha nagyobb hitelt akarunk felvenni lakásfelújításra. Egyre több bank kínál akár 10 millió forint személyi kölcsönt is, amihez elég mindössze egy jövedelemigazolás, sem önerő, sem fedezet nem szükséges.
 

Ezek a nyerő ajánlatok
 

A legolcsóbb személyi kölcsön felkutatásához a Bank360 hitelkalkulátorát ajánljuk, amellyel ingyenesen rangsorolhatjuk a kölcsönajánlatokat akár törlesztőrészlet, THM vagy teljes visszafizetendő összeg alapján. A kalkulátor eredményei mellett érdemes figyelnünk az elérhető akciókra is, hiszen így még olcsóbban kaphatunk hitelt. A Bank360 összegyűjtötte, hogy melyek augusztus legjobb ajánlatai:

Raiffeisen Bank: meglehetősen jó ajánlattal jött ki a pénzintézet augusztus elején az új ügyfelek számára. Most jövedelemátutalás nélkül szerezhetjük meg azokat a kedvezményeket, amiért máshol folyószámlát kell nyitnunk. Mindössze 9 százalék a THM, ha legalább 1 millió forintot felveszünk és tudunk igazolni nettó 250 000 forint rendszeres jövedelmet. 100 000 forintos nettó jövedelemtől hitelösszegre vonatkozó megkötés nélkül 12,3 százalékos THM-et kaphatunk. A Bank360 kalkulációi szerint ez most a piacon a legjobb ajánlat, ha nem akarjuk a fizetésünket elvinni másik bankba.

Sberbank: a Sberbanknál továbbra is él az Árgarancia akció. Ha ugyanazon feltételek mellett olcsóbb kamatozású hitelt találunk egy másik banknál a folyósítás utáni 5 napban, és erről ígérvényt is bemutatunk, a Sberbank az alacsonyabb kamatra csökkenti a hitelszerződésünket.

OTP Bank: a legnagyobb magyar banknál online kuponnal kaphatunk 1 százalékos kedvezményt az ügyleti kamatból, promóciós kóddal pedig 1-3% közötti kedvezményt szerezhetünk.

Erste Bank: az Erste meglévő ügyfeleinek kínál kamatkedvezményt az Erste Most Hűség kölcsönből az első hat hónapban.

Persze mindezek mellett szinte az összes pénzintézetnél elérhető jövedelemátutaláshoz kötött kedvezmény, azaz több százalékponttal kedvezőbb ajánlatot kapunk, ha vállaljuk, hogy a bankhoz érkeztetjük a fizetésünket.

Ne az akciók vezéreljenek

Felhívjuk a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy nem szabad pusztán a kamatkedvezmények alapján dönteni. A teljes hiteldíjmutató legyen az irányadó és az, hogy mekkora törlesztőrészletet tudunk még probléma nélkül akár hosszú távon is fizetni.

Másfajta hitelre, esetleg nagyobb összegre van szükség? A Bank360 hitelkalkulátorával könnyedén megtalálhatjuk a legjobb kölcsönöket, legyen szó egy kisebb vásárlásról vagy akár egy lakás felépítéséről.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb hírek

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is
2025-12-05

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is

Akinek van egészségpénztári számlája, annak azért, akinek esetleg még nincs, annak azért érdemes e számla-felé fordulnia! Hiszen mindkét „tábor” jelentős összeget takaríthat meg, ha egészségpénztári egyenlegéből szerzi be az ajándékokat, ráadásul igazán hasznos cikkek között lehet válogatni!

Elolvasom
Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom