Wekerle Plusz vs Otthon Start: így változtak a korábbi lakástulajdonra vonatkozó szabályok
Alaposan átalakultak a korábbi és meglévő ingatlantulajdonra vonatkozó feltételek az Otthon Start Program helyébe lépő Wekerle Plusz bevezetésével. Az új program több szempontból szigorúbb az elődjénél, hiszen már nemcsak az elmúlt 10 év lakástulajdonát vizsgálják, hanem az igénylő teljes korábbi tulajdonosi múltját.
ElolvasomSzigorúbb és enyhébb feltételeket is hozott a Wekerle Plusz, ezek a legnagyobb különbségek
Múlt héten jelentették be az Otthon Start Programot felváltó Wekerle Plusz indulását, amelynek részletes feltételei a héten már a Magyar Közlönyben is megjelentek. A két konstrukció sok szempontból hasonlít egymásra, hiszen a maximális hitelösszeg, a futamidő és az ingatlanokra vonatkozó értékhatárok változatlanok maradtak. Vannak azonban fontos különbségek is a két program között, ezeket gyűjtöttük össze ebben a cikkben.
ElolvasomMár készülnek a bankok: itt adhatod be először a Wekerle lakáshitel igénylést
Az Otthon Start Program egyik napról a másikra történő kivezetése, illetve a Wekerle Plusz lakáshitel elindítása nemcsak a lakosságot, hanem a bankokat is felkészületlenül érte. Több hitelintézet azonban máris jelezte, hogy mikortól tudják fogadni a Wekerle Plusz lakáshitel iránt érdeklődőket, ebben a cikkben összefoglaltuk a fontosabb információkat.
ElolvasomNégymilliós büntetés várhat a babavárósokra, de mentőövet is dobott a kormány
Akár négymillió forintos visszafizetési kötelezettséggel is szembesülhetnek azok a házaspárok, akik még 2019-ben vették fel a babaváró hitelt, de azóta sem teljesítették a gyerekvállalási feltételt. A korábban többször meghosszabbított határidő napokon belül lejár, a kormány azonban az utolsó pillanatban könnyítésekről döntött.
ElolvasomAkár 9 millióval drágább új lakás is megérheti a Wekerle Pluszban
A Wekerle Plusz az új lakások megvásárlását 3%-os, a használt ingatlanokét 5%-os kamatozású hitellel támogatja. A két kamatszint közötti különbség miatt egy drágább új lakás megvásárlása is járhat ugyanakkora havi törlesztéssel, mint egy olcsóbb használté. Számításaink szerint elméletileg egy 50 millió forintos használt lakással szemben 10 millió forint önerővel akár 9,3 millió forinttal drágább új ingatlan is versenyképes lehet, 30 millió forint önerő mellett azonban az előny nagyjából 4,7 millió forintra csökkenhet. Az összehasonlításból az is kiderül, hogy a kedvezőbb kamatot nem lehet korlátlanul magasabb vételárra váltani, hiszen a hitelösszegnek és az ingatlan árának is van felső határa.
ElolvasomMegjelentek a Wekerle Plusz lakáshitel részletszabályai
Kedden este megjelent a Magyar Közlöny oldalán a Wekerle Plusz lakáshitelről szóló kormányrendelet, amely legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes lakáshitel feltételeit részletezi. A program jogilag már szerdán elindulhat, a bankoknak azonban még biztosan kell idő.
ElolvasomBejelentette a kormány, így mentenék meg a babaváró hiteleseket
Közel 25 ezer családnak jelenthet könnyítést a babaváró hitel szabályainak módosítása. Kármán András pénzügyminiszter kedden bejelentette, hogy nem szankcionálnák azokat, akik önhibájukon kívül nem tudtak gyermeket vállalni, bizonyos esetekben kamatmentes részletfizetést engednének, az alacsony jövedelműeknek pedig a visszafizetendő kamat egy részét is elengednék. A döntés néhány nappal az újabb gyermekvállalási határidő lejárta előtt érkezett.
ElolvasomMár holnap indul a Wekerle Plusz, akár 50 millió forint hitel is igényelhető
Október 28-án, szerdán elindul a Wekerle Plusz vásárlási és építési hitel, amelynek maximális összege 50 millió forint lesz. A kormány keddi bejelentése szerint a támogatott kölcsönt a korábban közöltnél szélesebb korosztály, a 18 és 45 év közöttiek igényelhetik, és több feltételen is enyhítenek. Nem lesz szükség többéves TB-jogviszonyra, házasságra vagy gyerekvállalásra, ugyanakkor kötelezővé teszik az ötéves bentlakást. A kormány emellett 2027 januárjától újra állami támogatást biztosít a lakástakarékokhoz, amelynek éves összege akár 240 ezer forint is lehet.
Elolvasom

