Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Betett a forintnak a kamatemelés lezárása, csúcson a dollár és az euró   

2022-09-29|Frissítve: 2023-02-28

Nem tett jót a jegybank kamatemeléseket lezáró bejelentése a forintnak, ami az euróval szemben is rekordszintre gyengült. Már a 420 forintot nyaldossa az árfolyam, a dolláré pedig a 435-öt. Bő félév alatt hatalmasat kaszáltak azok, akik a forintjukat idejekorán euróra vagy dollárra váltották.

 

A forint az elmúlt három hónapban képes volt magát a 395-415 forintos árfolyamsávban tartania magát az euróhoz képest. Ezen belül folyamatosak voltak a nagy kilengések, de tartósan se felfelé, se lefelé nem tört ki ebből. Erősödni már nem volt képes 390 alá, a 415-416-os csúcstól pedig visszarángatták a Magyar Nemzeti Bank folyamatos kamatemelései.

 

A Monetáris Tanács keddi kamatdöntése egy viszonylag gyenge, de még 410 alatti árfolyamon érte a forintot. Az 1,25 százalékos kamatemelés ugyan elég nagy volt, de egy rövid ideig tartó azonnali hatáson kívül nem volt képes erősíteni a forint euróárfolyamát. Ebben nyilvánvalóan az is szerepet játszhatott, hogy Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, hogy ezzel lezárták a 2021 tavaszán elkezdett kamatemelési ciklust, és nem kívánják 13 százalék fölé növelni az irányadó kamatot.

 

Korábban azt mondta az MNB, hogy amíg az infláció nő, addig a kamatot is emelni fogják, most azonban változtatott ezen, hiszen a pénzromlás növekedése még a jegybank szerint is eltart 2022 végéig, 2023 elejéig, azonban ezt az MNB már nem kívánja követni az alapkamattal.

 

Matolcsy György a kamatemelés lezárásának bejelentésekor még kiskaput sem hagyott az MNB számára, nem mondta, hogy kedvezőtlen fejlemények esetén a jegybank továbbra is kész rendkívüli kamatlépésre, csak arról beszélt, hogy az MNB más eszközöket használ a továbbiakban az infláció megfékezésére.

 

A forintnak rosszkor jött a bejelentés, hiszen a pénzpiacokon kedvezőtlen fejlemények vannak, és ebben a helyzetben az MNB bejelentései közül nem a kamatemelésnek, hanem a további kamatemelések leállításának lett nagyobb hatása. Csütörtök délelőtt az általános gyengülés közepette jószerivel egy pillanat alatt áttörte a korábbi, 416-os árfolyamcsúcsát a forint, amely az euróhoz képest 419 fölé gyengült, és azóta a 420-at is elérte. Eközben a nagyon megerősödött, és az eurót is elhagyó dollárért már huzamosabb ideje ennél jóval több forintot kell adni. A mostani gyengülésben 435 forintig ment a dollárárfolyam.  

 

Egyelőre nem látszik olyan fejlemény, ami a forint árfolyamát tartósan és érdemben képes lenne lejjebb vinni. Így elképzelhető: a legjobb esetben is meg kell barátkozni azzal, hogy az euró ára 410 forint felett maradhat. Ez azonban önmagában még nem kényszeríti az MNB-t arra, hogy feladja a kamatemelési ciklus lezárását. Ez valószínűleg csak tartósan és jelentősen rosszabb árfolyamnál következhetne be, hiszen egy ilyen lépés nagy presztízs- és bizalomvesztés lenne a jegybank számára.

 

Mindezzel együtt az orosz-ukrán háború kitörése óta a magyar fizetőeszköz már 60 forintot gyengült az euróhoz és több mint 100 forintot a dollárhoz képest, ami mindkét esetben brutális romlás. Emlékezhetünk, hogy februárban, a háború kitörése előtt még 360 forint alatt volt az euró, és 330 körül a dollár árfolyama. Aki tehát például a megtakarításait időben euróba vagy dollárba tette, akár lekötés vagy plusz befektetés nélkül is, az hatalmasat kaszált fél év alatt.     

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Újra nagyot emelt a kamaton az MNB, de most már megáll
2022-09-27

Újra nagyot emelt a kamaton az MNB, de most már megáll

A mai, szeptember 27-i kamatdöntő ülésén az MNB Monetáris Tanácsa a vártnál nagyobb mértékben, 11,75 százalékról 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Viszont ezzel lezárja a kamatemelési ciklusát.

Elolvasom
Mi történhet még az MNB kamatstopja óta elszabadult forinttal?
2022-10-12

Mi történhet még az MNB kamatstopja óta elszabadult forinttal?

A háború kitörése óta mostanáig 20 százalékot gyengült a forint az euróhoz képest. A 430 fölé emelkedő árfolyam tovább növelheti a pénzromlást, amit a kamatemelései leállítását bejelentő MNB sem nézhet tétlenül.

Elolvasom
Mi történhet még az MNB kamatstopja óta elszabadult forinttal?
2022-10-12

Mi történhet még az MNB kamatstopja óta elszabadult forinttal?

A háború kitörése óta mostanáig 20 százalékot gyengült a forint az euróhoz képest. A 430 fölé emelkedő árfolyam tovább növelheti a pénzromlást, amit a kamatemelései leállítását bejelentő MNB sem nézhet tétlenül.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?
2025-05-17

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?

A szülők szeretnének gondoskodni a gyerekeikről, de általában tanácstalanok, hogyan fogjanak hozzá. Az iskoláztatás, az albérlet, az első lakás megvásárlása hatalmas terhet jelent majd a jövőben, és az is aggaszt sokakat, hogyan boldogul a gyerek, ha a kenyérkereső családfővel történik valami.

Elolvasom
Autóvásárlás gyorsan és egyszerűen: egy kedvező hitel segíthet
2025-05-16

Autóvásárlás gyorsan és egyszerűen: egy kedvező hitel segíthet

Egy szabad felhasználású személyi kölcsön számos célra felhasználható, akár autót is vásárolhatsz a segítségével. Nem számít, hogy az első járgányt szeretnéd megvenni, vagy a meglévőt cserélnéd fiatalabbra, egy kedvező ajánlattal egyszerűen és gyorsan célba érhetsz.

Elolvasom
Extra kedvezményekhez juthatsz a tudatos megtakarítással - mindezt otthonról, mobilon keresztül
2025-05-15

Extra kedvezményekhez juthatsz a tudatos megtakarítással - mindezt otthonról, mobilon keresztül

A Gránit Bank megújult mobil applikációjában egy felületen intézheted a napi pénzügyeidet, követheted a megtakarításaidat és a befektetéseket is. Ha most nyitsz számlát a banknál, az ezért kapott ajándék jóváírás mellett magasabb hozamra is számíthatsz.

Elolvasom