Az infláció egyre jobban megelőző a bérek emelkedését: A reálbércsökkenés már októberre 2,2 százalékos volt, és még csak ezután jön a java, hiszen decemberre 25 százalék fölé is mehetett az infláció.
2023-01-04
30886895
Létrejött a végső megállapodás, és ez alapján 2023-ban bruttó 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint a garantált bérminimum. Kiszámoltuk, mennyi lesz ennek a nettója.
2022-12-15
30680588
Idén augusztusban 497 200 forint volt a bruttó átlagkereset, ami kismértékben alacsonyabb mint a júliusi 500 000 forintos. A reálkereset még így is tudott nőni egy hajszálnyit, de szeptemberben várhatóan már nem így lesz.
2022-10-24
30106448
Bruttóban a béremelésektől, nettóban pedig még az szja-mentességtől is többet keresnek az idén az diákok, mint egy éve. A kettővel együtt már bőven lefőzik a nagyon magas inflációt is. 
2022-10-02
29654957
Könnyű a jót megszokni: az idéntől szja-mentes bért kapó 25 év alattiak többsége a kedvezmény lejárta után is a mostani nettó bérét akarja, ezért fizetésemelést fog kérni.
2022-09-03
29115164
Százezrek keresik most, hogy mihez kezdjenek, hogyan adózzanak a kata elvesztése után szeptembertől. Az egyik lehetőségük a vonzóbbá tett ekhózás. Segítünk a választásban, leírunk minden fontosat az ekhóról. 
2022-08-12
28836017
Az év eleji extra juttatások nélkül is félmillió forint fölött maradt a bruttó átlagkereset márciusban. A bruttó és nettó átlagkereset növekedése is jócskán meghaladja a kiemelkedően magas inflációt.
2022-05-24
23144818
Decemberben csak egy kicsit fékezett a béremelkedés, de így is 9,7 százalékkal voltak magasabbak az átlagkeresetek, mint egy éve. A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó átlagbér már átütötte a félmillió forintot. A növekedés nagyobb részét azonban elvitte az infláció, és még csak most jön a java.
2022-02-23
19102420
Új fejlesztéssel jelent meg a piacon a Bank360.hu pénzügyi aggregátor oldal: a látogatók személyre szabott bérkalkulációt végezhetnek, melynek az eredményét a hitelkalkulációk során is hasznosíthatják. A bérkalkulátor a vállalkozások számára is hasznos eszköz lehet, mivel a munkáltatók kedvezményeit és összköltségét is figyelembe veszi az új fejlesztés.
2021-12-17
17755129
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő ()
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!