Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Ennyivel nő már decembertől a minimálbér

2023-11-16|Frissítve: 2024-02-27

Megszületett a megállapodás: már 2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum, ami érvényes lesz 2024-re is. A minimálbérrel számos juttatás és kedvezmény összege is emelkedik, összeszedtük, melyek ezek.

 

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023. december 1-jétől emelkednek.

A megállapodás szerint

  • minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra
  • a garantált bérminimum 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedik.

 

Ez alapján

  • a kedvezmények nélkül számolt nettó minimálbér 177 400 forint
  • a kedvezmények nélkül számolt nettó garantált bérminimum 216 800 forint lesz. 

 

Ezeket a béreket azok kapják, akik főállásban dolgoznak teljes munkaidőben, heti 36 óránál többet.

2023. november végéig a bruttó minimálbér 232 000 forint, a garantált bérminimum pedig 296 400 forint. Ez 16, illetve 14 százalékos emelkedést jelentett a 2022-eshez képest.

minimálbér bérminimum 2024

Mennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum 2024-ben?

A megállapodásból az következik, hogy 2024 januárjától is bruttó 266 800 forint lesz a havi minimálbér (ez 61 340 forint hetibért, 12 270 forint napibért és 1534 forint napibért jelent). A garantált bérminimum havi összege bruttó 326 000 forintra emelkedik (ez 74 950 forint hetibért, 14 990 forint napibért és 1874 forint órabért jelent).

 

Milyen juttatások emelkednek a minimálbérrel?

A minimálbér emelésével számos juttatás és kedvezmény összege is emelkedik, ezek megállapítását ugyanis a minimálbérhez kötik. Összeszedtük, hogy a 2023. december elsejétől hatályos béremeléssel kinek és milyen mértékben nő a jövedelme.

 

  • A gyerek 2 éves koráig járó gyermekgondozási díj (gyed) legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet, azaz bruttó 373 520 forint. Ez a nagyszülői gyed felső határa is.
  • A gyedre nem jogosult, a gyermek születése előtti két évben felsőoktatásban tanulóknak járó diplomás gyed is változik. A felsőfokú alapképzésben vagy szakképzésben tanulóknak a minimálbér 70 százaléka, azaz bruttó 186 760 forint jár, míg a mesterképzésben, osztatlan vagy doktori képzésben részt vevő hallgatóknak a garantált bérminimum 70 százaléka, 228 200 forint.
  • A gyermekek otthongondozási díja (gyod) a minimálbér emelésével összhangban bruttó 266 800 forintra emelkedik.
  • Az álláskeresési járadék (korábbi nevén munkanélküli segély) a korábbi keresethez igazodik, de itt is van egy törvényi maximum, ami a mindenkori minimálbér értékéhez van kötve. Az egy napra kifizetett járadék összege nem haladhatja meg a legkisebb munkabér napi összegét, (a minimálbér harmincad részét), a bruttó 8893 forintot.
  • A táppénz maximum összege is a minimálbérhez van kötve: egy napra a minimálbér kétszeresének 30-ad részée jár, ami 2023. decembertől 17 786 forint. 
  • A munkaadók a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása esetén járulékkedvezményt vehetnek igénybe, az állam a járulékokat a minimálbér kétszereséig engedi el, vagyis legfeljebb 533 600 forintig.
  • Az adózásban személyi kedvezményt vehetnek igénybe a fogyatékossággal élők (például cukorbetegek, laktóz- vagy gluténérzékenyek, hallási vagy látási fogyatékossággal élők, mozgásszervi fogyatékossággal élők), ami havonta a minimálbér egyharmada lehet, száz forintra kerekítve. A kedvezmény 2024-ben havi 88 900 forint lehet, maximum ennyivel csökkenthető a jövedelem összevont adóalapjának adója.
  • A tanulószerződéses pénzbeli juttatások összege is a minimálbérrel arányosan emelkedik, és ugyanez igaz a szakképzési munkaszerződéssel összefüggő egyéb juttatásokra is.

 

Kaphatok hitelt minimálbérrel?

A hitelfelvételnél is számít, hogy mennyi a minimálbér, néhány bank ugyanis ehhez az összeghez köti az elvárt minimum jövedelmet a hiteligénylésnél. A minimálbért keresőknek emellett a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) szempontjából is jót tesz az emelés, hiszen a magasabb igazolt jövedelemre a bankok arányosan magasabb összegű hitelt adhatnak. 

 

Személyi kölcsön esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál a havi törlesztőrészlet maximum a nettó jövedelem 50 százaléka lehet. A jelenlegi minimálbérrel legfeljebb 88 700 forintos törlesztőrészlet vállalható, garantált bérminimum esetén 108 400 forint.

Lakáshiteleknél a törlesztőrészlet a minimálbérnél és a bérminimumnál - a JTM-korlát alapján - a havi jövedelem 25-50 százaléka lehet a hitel kamatperiódusától függően. (A havi törlesztő minimálbérrel legfeljebb 44 350 vagy 88 700 forint, bérminimummal 54 200, illetve 108 400 forint lehet.) Azt már a bankok határozzák meg, hogy a minimálbérre hiteleznek-e egyáltalában, és ha igen, milyen feltételekkel, gyakran adóstárs bevonását kérik.

 

Mi a garantált bérminimum?

A legalább középfokú iskolai végzettséget vagy szakképzettséget igénylő munkakörökben foglalkoztatottaknak jár a garantált bérminimum. A diplomás minimálbér, a szakmunkás minimálbér és a szakképzett minimálbér is mind ugyanazt jelenti, a garantált bérminimumot, ugyanakkora munkabérrel.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Mennyi személyi kölcsönt vehetünk fel a 2023-as minimálbérrel és átlagbérrel?
2023-01-06

Mennyi személyi kölcsönt vehetünk fel a 2023-as minimálbérrel és átlagbérrel?

Januártól jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, és ezzel együtt az ezekre felvehető személyi kölcsön összege is. Megnéztük, mekkora hitelre futja ezekből és az aktuális átlagbérből.

Elolvasom
Megjelent a rendelet a 2023-as minimálbérről, 1334 forint a legkisebb órabér
2022-12-23

Megjelent a rendelet a 2023-as minimálbérről, 1334 forint a legkisebb órabér

A Magyar Közlönyben megjelent a kormány rendelete a 2023-as minimálbérről és a garantált bérminimumról. A napokban kötött megállapodásban szereplő összegek ezzel válik kötelezően alkalmazandóvá 2023. január elsejétől.

Elolvasom
Új online gyorskölcsönnel lépett be a piacra a Trive Bank: még a minimálbér sem kell hozzá
2024-01-08

Új online gyorskölcsönnel lépett be a piacra a Trive Bank: még a minimálbér sem kell hozzá

Új, kizárólag online igényelhető gyorskölcsönnel jelent meg a piacon a Trive, a korábbi Sopron Bank utódja. A kis összegű személyi kölcsönre az igénylés a hét bármely napján beadható, akár a minimálbérnél is alacsonyabb jövedelemmel, és a Trive 15 perc alatti folyósítást ígér.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Mesterséges Intelligencia Tartalomhasználati Irányelvek
2025-07-16

Mesterséges Intelligencia Tartalomhasználati Irányelvek

Mesterséges Intelligencia Tartalomhasználati Irányelvek

Elolvasom
Tarol az utazók körében a horvát tengerpart, de Olaszország is egyre népszerűbb
2025-07-16

Tarol az utazók körében a horvát tengerpart, de Olaszország is egyre népszerűbb

Júniusban még egy hajszállal Olaszország volt az első a legnépszerűbb úti célok listáján, júliusban viszont egyértelműen a horvát tengerpart vált a favorittá az utasbiztosítási szerződést kötők körében.

Elolvasom
Diákszámla akciók: hol érdemes kihasználni és számlát nyitni a kisebbeknek?
2025-07-16

Diákszámla akciók: hol érdemes kihasználni és számlát nyitni a kisebbeknek?

Nyáron sok diák számára aktuálissá válik a bankszámlanyitás. Szükség lehet rá több élethelyzetben, legyen szó diákmunkáról, amelynek bérét bankszámlára utalják, vagy a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséről, amihez szintén elengedhetetlen egy bankszámla megléte. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban a bankok egymás után állnak elő különböző, kifejezetten diákoknak szóló akciókkal és kedvezményes ajánlatokkal. Az alábbiakban ezeket az ajánlatokat hasonlítjuk össze egymással.

Elolvasom