Nagyszülői GYED 2020

Nagyszülői GYED: minden, amit tudni akartál a lehetőségről

Nagyszülői GYED 2020

Nagyszülői GYED: minden, amit tudni akartál a lehetőségről

Vrazsovits Rita
2020-02-19 Frissítve: 2022-01-18
2020-02-19 Frissítve: 2022-01-18
6965503

A nagyszülői GYED a Családvédelmi akcióterv egyik eleme, mely idén januártól érhető el. Összefoglaltunk mindent, amit érdemes tudni róla.

 

A még dolgozó nagyszülőket célozta meg a kormány a nagyszülői GYED-del, melynek a lényege, hogy az egyik nagymama vagy nagypapa vállalja, hogy segít az unoka nevelésében, gondozásában, ha a szülők úgy döntenek, hogy mindketten dolgozni szeretnének. A szülők és a nagyszülő közösen dönthetnek arról, hogy igénybe veszik ezt a lehetőséget; a nagyszülő a szülők beleegyezése nélkül értelemszerűen nem adhatja be a kérelmet.

 

Mennyi a nagyszülői GYED?

 

A nagyszülői GYED összegét az igénylő nagymama vagy nagypapa jövedelme alapján számolják ki. Az összeg a jövedelem alapján megállapított naptári napi alap 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka. Ez alapján egy gyermek után 2020-ban legfeljebb bruttó 225 400 forint vehető igénybe. Ebből az összegből 10 százalék nyugdíjjárulékot és 15 százalék személyi jövedelemadó előleget vonnak le, így a nettó összeg 169 050 forint lesz. A bruttó és a nettó bér számításáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

 

Egy minimálbért kereső nagyszülő egy gyermek után 84 525 forint nagyszülői GYED-et vehet igénybe, garantált bérminimummal ugyanez az összeg 110 565 forint. Ha a nagyszülő több gyermek után veszi igénybe a GYED-et, akkor annyiszor kell számolni az összeget, ahány gyermeket gondoz.

 

A gyermekgondozási díj összegét minden év január 15-ig hivatalból felülvizsgálják, és a január 1-jei időponttól újra megállapítják.

 

Milyen feltételei vannak a nagyszülői GYED-nek?

 

A nagyszülői GYED-et egyszerre csak egy nagyszülő igényelheti, viszont egy időben akár több unoka után is kérheti a juttatást. Legfeljebb addig folyósítható az összeg, amíg a nevelt gyermek be nem tölti a második életévét - ha ikrekről van szó, akkor legkésőbb a gyermekek három éves koráig lehet a jogosult nagyszülői GYED-en. 

 

Az igénylő nagyszülő:

 

  • még nem lehet nyugdíjas, tehát nem részesülhet öregségi vagy özvegyi nyugdíjban,

  • a gyermek megszületését megelőző két éven belül legalább 365 napon át biztosított volt.

 

Fontos, hogy a nagyszülői GYED folyósítása idején a nagyszülő csak abban az esetben vállalhat munkát, ha az otthonról elvégezhető. Ebben az esetben nem jelent gondot, ha a nagyszülő az otthon végzett munka után táppénzt vagy baleseti táppénzt kap.

 

A nevelt gyermek szüleinek ezeknek a feltételeknek kell eleget tenniük:

 

  • a nagyszülői GYED csak abban az esetben igényelhető, ha a gyermek szülei keresőtevékenységet végeznek,

  • a szülő(k)nek a gyermekkel közös háztartásban kell élni, a gyermek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerülhet ki,

  • a szülőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy egyetértenek a nagyszülő igénylésével.
     

Mikor nem vehető igénybe a nagyszülői GYED?

 

Abban az esetben, ha a nagyszülő részesül a következő járadékok valamelyikében:

 

  • öregségi nyugdíj,

  • özvegyi nyugdíj,

  • szolgálati járandóság,

  • korhatár előtti ellátás,

  • táncművészeti életjáradék,

  • átmeneti bányászjáradék,

  • megváltozott munkaképességű személyek ellátása,

  • ellátási díj.

 

Akkor sem vehető igénybe a nagyszülői GYED, ha a gyermek bölcsődébe jár. Szintén kizáró ok, ha a nagyszülőn kívül más is kap valamilyen gyermekgondozást segítő ellátást a gyermek vagy gyermekek után - ide tartozik a CSED, a GYED és a GYES.

 

Hol tudom igényelni a nagyszülői GYED-et?

 

Ha a nagyszülő munkavállaló, akkor a kérelmet a foglalkoztatóhoz kell benyújtani, ha pedig egyéni vállalkozó vagy őstermelő, akkor a területileg illetékes járási hivatalhoz kell beadni a kérelmet. Ez Budapesten a fővárosi kormányhivatal 13. kerületi hivatala, a többi esetben pedig a vállalkozás székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala az illetékes. 

 

A kérelem elektronikus úton is beadható, a kitöltendő nyomtatvány letölthető a Magyar Államkincstár (MÁK) weboldaláról. Egyéni vállalkozóként pedig ezt a nyomtatványt kell kitölteni.

 

Gyakori kérdések

 

Kell tartania a nagyszülőnek attól, hogy elveszíti az állását?

Nem, a nagyszülői GYED-re jogosult nagyszülőt fizetés nélküli szabadság és felmondási védelem illeti meg.

 

Nyugdíjasként dolgozó nagyszülő igényelheti a nagyszülői GYED-et?

Nem, mivel a saját jogú nyugdíjas munkavállaló nem minősül biztosítottnak.

 

Nagyszülői GYED folyósítása alatt elmehet a gyermek bölcsődébe?

Nem, a gyermek nem járhat állami, családi és munkahelyi bölcsődébe sem a nagyszülői GYED folyósítása idején. Szintén kizáró ok, ha a gyermeket bármilyen más napközbeni gyermekfelügyeletben helyezik el.

 

Meddig vehető igénybe a nagyszülői GYED?

Legfeljebb addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét. Ha ikreket gondoz a nagyszülő, akkor legfeljebb addig, amíg el nem érik a gyerekek a 3 éves kort.

 

Milyen elemei vannak a nagyszülői GYED-en kívül a Családvédelmi akciótervnek?

A Családvédelmi akcióterv keretein belül tavaly júliusban indult el többek között a babaváró hitel és a falusi CSOK, mely utóbbi a CSOK újabb verziójaként a preferált kistelepülésen élők számára nyújt segítséget a családok ingatlancéljainak eléréséhez.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!