Minimálbér összege 2020

Minimálbér 2021 és garantált bérminimum - bruttó és nettó

Minimálbér összege 2020

Minimálbér 2021 és garantált bérminimum - bruttó és nettó

Sipos Ákos
2021-01-26 Frissítve: 2021-06-03
2021-01-26 Frissítve: 2021-06-03
12106658

Megszületett a megegyezés a munkaadói és munkavállalói oldal között. A tárgyalások eredményeképpen 2021 februártól a bruttó minimálbér összege 167 400 forint, a garantált bérminimum pedig 219 000 forint. A  megállapodás ugyan érvényben van, de a végleges összeget a vonatkozó kormányrendelet tartalmazza majd. A fenti összeget azok kapják, akik főállásban dolgoznak, azaz napi nyolc órát, a pontos definíció szerint heti 36 óránál többet.

 

A minimálbért minden munkavállalónak ki kell fizetni, aki főállású dolgozóként van bejelentve. Ennél kevesebbet nem kaphat egyetlen alkalmazott sem függetlenül attól, hogy mi a munkaköre, feladata, illetve milyen a végzettsége.

 

Garantált bérminimum: mitől függ, hogy megkapod-e?

 

A minimálbérnél magasabb összegű garantált bérminimumot (havi bruttó 219 000 Ft) akkor kell megfizetnie a munkaadónak, ha az adott munkakör legalább középfokú végzettséghez kötött. Fontos, hogy nem az alkalmazott végzettségét, képzettségét kell ez esetben vizsgálni, hanem az adott munkakört. Ha az adott feladatot csak minimum középfokú végzettséggel lehet végezni, az alkalmazottnak meg kell adni a garantált bérminimumot.  

 

A munkakör számít

 

A garantált bérminimum jogosságának meghatározása nem mindig egyszerű. Meg kell vizsgálni az adott munkakörre vonatkozó jogszabályokat, az ott előírt kötelezettséget és korlátozásokat, és annak alapján kell eljárni. Ha az adott jogszabály előírja adott munkakörök esetében a középszintű, illetve szakirányú végzettséget, akkor az ilyennel rendelkező munkavállalónak ki kell fizetni a garantált bérminimumot.

 

Nem kötelezhető azonban a munkaadó arra, hogy garantált bérminimumot fizessen olyan munkakörre, amelyhez alapfokú végzettség is elegendő. Így például egy gondnoki, rakodói vagy takarítói munkakörben dolgozónak hiába van szakmája, vagy akár diplomája, ezt ebben a munkakörben nem köteles figyelembe venni a munkaadó.

 

Sokféle elnevezés - ugyanaz a jelentés

 

Nevezetjük sokfélének a garantált bérminimumot, mind ugyanazt jelenti. A diplomás minimálbér, szakmunkás minimálbér és a szakképzett minimálbér minden esetben a garantált bérminimumot jelenti. Ebből az is következik, hogy diplomásként nem jár magasabb minimálbér, mint szakmunkásként. 

 

Négy százalékos növekedés 2021-ben

 

A 2021. január végi 4 százelékos emelés alacsonynak számít a korábbi évekhez képest. A minimálbér összege 2019-ben 149 000 forint volt, tehát a 2020-as emelés kilenc százalékos volt. Az emelés mértéke akkor nem számított kiugrónak, hiszen 2018-ban 138 000 forint volt a minimálbér, vagyis a 2019-es emelés mértéke a tavaliyhoz hasonlóan kilenc százalék volt.
 

Sajtóértesülések szerint 2021 második felében ttovábbi egy százalékkal nőhet a minimálbér bér összege. Ehhez az szükséges, hogy csökkenjen a fizetnedő szociális hozzájárulás mértéke.

A minimálbér összegéről 2010 óta a kormány dönt, 2021-re a vonatkozó 20/2021. (I. 28.) kormányendelet van érvényben (pdf letöltés). A korábbi bértárgyalások megszűntek, a résztvevők csak a konzultációban vehetnek részt.

 

Mennyi a nettó minimálbér 2021-ben?

 

Mivel a járulék- és adófizetés szabályai nem változtak 2021-re vonatkozólag, ezért a nettó bérek is ugyanolyan mértékben nőnek, mint a bruttók. 2021-ben a nyolcórás minimálbér nettó összege 111 321 forint. 2020-ban a nettó minimálbér 107 065 forint volt , 2019-ben pedig 99 085 forint.

 

A nettó bér összegét befolyásolják az adókedvezmények, így tipikusan a családi adókedvezmény. Ennek összege egy gyerek után 10, két gyerek után 40, három gyerek után 99 ezer forint. A kedvezményhez igénybe lehet venni a személyi jövedelemadó címén levont összeget, majd ennek kimerítését követően a járulékok összegét is.

 

Nettó miminálbér családi adókedvezmény után

 

A gyerekek után idénybe vett adó és járulékkedvezmények után a nettó bér 2021-ban:

  • Egy gyerek után 121 321 forint 
  • Két gyerek után 151 321 forint
  • Három gyerek után 164 889 forint

 

Három gyerek után ugyan 99 000 forint kedvezmény jár, ezt azonban egyedül nem tudja kihasználni a szülő, hiszen a teljes adó és járulékteher 56 079 forint. Ha mindkét szülő dolgozik, megoszthatják a kedvezményt, így az nem vész el.

 

Mennyi hitelt kaphatok minimálbérre?

 

Ez attól függ, hogy személyi kölcsönt vagy lakáshitelt igényelsz. Utóbbinál szintén számít, milyen hosszú a hitel kamatperiódusa. A 2021-es minimálbérrel igényelhető személyi kölcsönökről ebben a cikkben írtunk.

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!