
Megugrott a felújítási kedv, a tulajdonosok a későbbi inflációtól tartanak
Tízből hat magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, a tulajdonosok harmada pedig már tervezi is a munkálatokat. A forrásokat tekintve óvatosabbak, a többség a már meglévő megtakarításait használná fel, hitelért kevesebben folyamodnának.
Elolvasom
Megjelent a rendelet: a nyugdíjasok is igényelhetik az otthonfelújítási támogatást
Március 27-től már a nyugdíjasok is igényelhetik a vidéki otthonfelújítási támogatás 3+6 millió forintját az ország több ezer településén. Az erről szóló jogszabály kedd este jelent meg.
Elolvasom
Itt a bejelentés: falusi nyugdíjasok is kapnak felújítási támogatást
A várakozásoknak megfelelően a Kormányinfón bejelentették, hogy a januártól indult vidéki otthonfelújítási programot kiterjesztik a nyugdíjasokra is. Az majd a módosító jogszabályból derülhet ki, kell-e valamilyen speciális feltételnek eleget tenniük a hitelért a nyugdíjasuknak.
ElolvasomBejelentés előtt a nyugdíjasoknak járó otthonfelújítási támogatás
A szerdai kormányülés után várhatóan bejelentik a 3+6 millió forintos vidéki otthonfelújítási program kiterjesztését a nyugdíjasokra is. Ez a program 2025-től indult újra a gyerekesek számára, de már nem országosan, hanem csak 2887 kistelepülésen vehető igénybe.
ElolvasomMegjelent az első új otthonfelújítási hitel 5 százalék alatti kamattal
Februártól már nemcsak program van, hanem végre kedvezményes hitel is az új otthonfelújítási támogatáshoz. Meghirdette az első két bank a maximum 6 milliós kölcsönt, ami a jobbik ajánlatban 4,65 százalékos kamattal és 5,2 százalékos THM-mel vehető fel.
ElolvasomSokkal fiatalabb családi házakra is igényelhető az otthonfelújítási támogatás
Már 2007 előtt felépült családi házakkal is lehet pályázni az energetikai otthonfelújítási program 2025. január 20-tól. A támogatás teljes összege továbbra is 6 millió forint lehet, de mostantól ez fixen fele-fele részben kamatmentes hitel és vissza nem fizetendő pénz.
ElolvasomNyugdíjasokra is kiterjeszthetik a vidéki otthonfelújítási programot
A kormány vizsgálja, hogy a januártól indult vidéki otthonfelújítási programot hogyan tudja kiterjeszteni a nyugdíjasokra is. Jelenleg a gyermeket nevelők veheti igénybe a 3 milliós támogatást és 6 milliós kedvezményes hitelt 2887 kistelepülésen.
Elolvasom