Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Hamarosan elkezdheti a hitelekre kiható igazi kamatcsökkentését is az MNB

2023-04-25|Frissítve: 2023-05-04

Valami van, de még nem az igazi így lehet kommentálni a Magyar Nemzeti Bank döntését, amellyel az egyik kamatát már jelentősen csökkentette. Az igazi, már a bankok hitelkamatait is mérsékelni képes kamatcsökkentés egy-két hónapon belül veheti kezdetét, miután az infláció nagyobb ütemben elindul lefelé.  

 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25,0 százalékról 20,5 százalékra csökkentette az egynapos jegybanki hitel kamatát a keddi ülésén. Korai azonban még örömtüzeket gyújtani, és ekkora kamatvágás láttán a banki hitelkamatok közelgő csökkenésére számítani. Ez ugyan fontos lépés volt a jegybanktól, de ez a kamatcsökkentés még nem az, amire mindenki vár. A banki hitelkamatok majd akkor kezdhetnek el csökkenni, amikor a jegybank a pénzpiac számára meghatározó irányadó kamatát, valamint az alapkamatát is mérsékli. Ez most még nem történt meg, de a monetáris tanács döntése ennek ellenére fontos jelzése annak, hogy mindez belátható időn belül megkezdődhet.

 

Ennek ideje attól függ, mikor lát a jegybank olyan tartós és jelentős csökkenést a fogyasztói árakban, amikor ezt már megteheti anélkül, hogy veszélyeztetné az infláció letörését. A kamatdöntés utáni tájékoztatón elhangzottak alapján az MNB várakozása szerint a következő hónapokban jöhet ütemváltás az infláció csökkenésében, ami azt jelenti, hogy az elmúlt időszak néhány tized százalékos mérséklődése végre nagyobb ütemre kapcsol. Az MNB arra számít, hogy ez a csökkenés az év második felére még erőteljesebbé válhat. 

 

Ha az infláció a jegybank várakozásai szerint alakul, akkor Virág Barnabás alelnök szerint a következő hónapokban fokozatosan csökkenhet az irányadó kamat. Ez jelenleg az egynapos betéti tender 18 százalékos kamata. Először ennek a csökkentését kezdheti meg az MNB. Az alelnök szerint őszre érheti el ez a kamat a 13 százalékos alapkamat szintjét. Ekkor lényegében ez a kettős kamatrendszer meg is szűnne, ahogy ez egyszer már megtörtént 2022-ben.

 

Ha például a kedvező inflációs adatok láttán a jegybank júniusban elkezdené a kamatcsökkentését, és ezt egy százalékonként folytatná havonta, akkor októberben érne össze a két kamat. Ezt követően történhetne már meg a 13 százalékos alapkamat mérséklése is. A banki hitelkamatokat azonban már az irányadó kamat mérséklődése is jelentősen befolyásolná. Tehát a bankok által kínált hitelfeltételek is kedvezőbbé válhatnának már az alapkamat csökkentése előtt is. 

 

A 18 százalékos irányadó jegybanki kamat fokozatos csökkentése megjelenik majd a bankközi kamatokban, ezek pedig a lakosságnak és a vállalatoknak kínált feltételeket is fokozatosan kedvezőbbé tehetik az év hátralévő részében, így például elindulhatnak lefelé a személyi kölcsönök és lakáshitelek kamatai is.

 

Rövid távon az a kérdés, hogy a Monetáris Tanács már a következő, május végi kamatdöntő ülésén is lát-e elég okot a kamatcsökkentés elkezdésére, vagy ezt az infláció tartósabb és jelentősebb mérséklődése után majd június végén kezdi meg. A jegybank szerint már a május elején ismertté váló április inflációs adatban is megmutatkozhat a várt ütemváltás, de ebből azért nem következik automatikusan, hogy május végén megtörténik az első kamatvágás.

 

Mindenesetre arra lehet számítani, hogy a jegybank akkor kezdi el a kamatcsökkentését, amikor biztosítva látja annak előre kommunikálható módon történő folytatását lépésről lépésre a következő hónapokban. Annak ugyanis nem lenne jó hatása, ha idő előtt belevágna ebbe a folyamatba, majd azt a mégsem annyira kedvező inflációs adatok alapján meg kellene akasztania.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Ekkor kezdődhet el a várva-várt kamatcsökkentés
2023-04-24

Ekkor kezdődhet el a várva-várt kamatcsökkentés

A csak lassan csökkenő magyar infláció nyomán legkorábban májusban vagy júniusban kezdheti meg a jegybank az irányadó kamatának csökkentését. Addig a banki hitelkamatokban sem várható érdemi változás.

Elolvasom
Kifulladt a nagyon lanyha kamatcsökkentés is, kivárnak a bankok
2023-04-04

Kifulladt a nagyon lanyha kamatcsökkentés is, kivárnak a bankok

Az elmúlt hónapok óvatos, de egyértelmű kamatcsökkentései szinte teljesen leálltak áprilisra a bankoknál. Akadt még olyan, amelyik olcsóbbá tette a hiteleit, de a többiek inkább emeltek vagy kivártak a változtatással.

Elolvasom
Szinte teljes a szélcsend a hitelkamatokban, mindenki a jegybankra vár
2023-05-05

Szinte teljes a szélcsend a hitelkamatokban, mindenki a jegybankra vár

Fél éve még teljesen megszokott volt, hogy a bankok akár kéthetente is hozzányúltak a kamatokhoz. A folyamat év elején kezdett el lassulni, mostanra pedig gyakorlatilag megállt, május elején már csak egy-egy bank módosított a kamatokon, azok is csak minimális mértékben.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők
2025-03-21

Ilyen betéti kamatok közül válogathatnak a pénzüket lekötők

Az állampapírkamatokért folyó versenyben ott vannak a lekötött betéti ajánlatok is, amely között találni 5-6 százalék felettieket is különböző futamidőkre. Megmutatjuk, március második felében milyen lehetőségek közül válogathatnak a kisbefektetők. 

Elolvasom
Itt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak
2025-03-20

Itt az újabb kamateső, ezek a bankok ajánlatai a PMÁP-osoknak

A napokban újabb 300 milliárd forintnyi állampapírkamat érkezik a kisbefektetőkhöz, és le is jár hamarosan egy 260 milliárdos sorozat. A bankok is beszálltak a megtakarításokért folyó versenybe, betétre és jelzáloglevélre is kínálnak versengő kamatot.

Elolvasom
Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány
2025-03-19

Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány

Az ország valamennyi településére legalább egy bankjegykiadó automatát akar a kormány. Ennek megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszternek kell tervet készítenie április 30-ig.

Elolvasom