Hír

Indul a Minősített Vállalati Hitel

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében útjára indította a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést, amelyre augusztusban négy nagybank nyújtott be pályázatot - olvasható az MNB közleményében. A jegybank és a Magyar Bankszövetség megállapodása nyomán életre hívott konstrukció célja, hogy a KKV-k széles köre számára elérhető, egységes, áttekinthető feltételrendszerű beruházási hitelek kerüljenek a piacra, egyszerű és gyors ügyintézés, valamint kedvező árazás mellett. Az első minősített hitelek felvételére a mai naptól van lehetőség az OTP Bank fiókjaiban.

A jegybank az elmúlt időszakban intenzív egyeztetést folytatott a Magyar Bankszövetséggel a vállalati hitelezési aktivitás piaci alapú élénkítése kapcsán, különös tekintettel a KKV-szektorra. A közös munka eredményeként a Magyar Nemzeti Bank a korábban alkalmazott Minősített Fogyasztóbarát termékek mintájára, 2025. augusztus 1-jétől elérhetővé tette a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést bankok számára.  A megjelölést a jegybank által meghatározott feltételeknek megfelelő forint alapú, beruházási célú vállalati hiteltermékek nyerhetik el. A részletes pályázati feltételek alapján a hitelintézetek 2025. augusztus 1-jétől kérhetik termékeik minősítését. A pályázatok elbírálását követően a mai naptól elérhetővé válik a vállalkozások számára a Minősített Vállalati Hitel az OTP Bank fiókjaiban. A pályázatok elbírálása továbbra is folyamatos, így a következő hetekben további 3 nagybank fiókjaiban válhat elérhetővé a Minősített Vállalati Hitel. Ezzel az új termék tartósan a piaci gyakorlat részévé válhat, széles körben támogatva a kis- és középvállalkozások beruházási céljait.

A pályázati feltételek és a vállalkozások tájékozódását szolgáló információk, valamint a Minősített Vállalati Hiteleket forgalmazó intézmények listája az MNB honlapján érhetők el.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom