Debrecen ingatlanpiac lakásárak

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Debrecen ingatlanpiac lakásárak

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Domokos Erika
2024-05-06 Frissítve: 2024-05-06
2024-05-06
38683543

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest.

 

A magyarországi lakáspiac 2022-ben kezdődő visszaesése a vármegyeszékhelyeket érintette a legsúlyosabban. Tavaly éves szinten 31-34 százalékkal kevesebb lakást adtak el a kisebb településeken és Budapesten, mint 2021-ben, a vármegyeszékhelyeken viszont 42 százalékkal esett vissza az értékesítés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közölt jelentéséből.

 

A kereslet visszaesésével az áremelkedés is mérséklődött, míg 2022-ben kiugró mértékben, 22 százalékkal nőttek a hazai lakásárak az előző évhez képest, 2023-ban már jóval infláció alatt, kevesebb mint 6 százalékkal. (Éven belül, negyedévről negyedévre mérséklődött az áremelkedés, az utolsó negyedévben már árcsökkenést mutattak az adatok.)

 

Debrecen visszaelőzte Győrt

 

Több vidéki nagyvárosban is megtorpant a használt lakások árának növekedése az év végére. Kivéve Debrecent, ahol a folyamatos áremelkedés hatására az árak ismét meghaladják a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. 2022 második negyedévétől, bő egy évig a nyugat-magyarországi megyeszékhelyen mérték a legmagasabb átlagos négyzetméterárat. (Ez előtt szintén Debrecen volt az éllovas, megelőzve Székesfehérvárt és Győrt.)

 

Ingatlannet

 

2023 első negyedévében még mintegy 30 ezer forinttal magasabb volt az átlagos négyzetméterár Győrben (669 ezer forint), mint Debrecenben. Ezt követően negyedévről negyedévre feljebb kúsztak az árak a cívisvárosban, a második félévben pedig beelőzték a győrieket: a harmadik negyedévben 36 ezer forinttal, a negyedik negyedévben már 76 ezer forinttal nagyobb átlagárat mért itt a KSH, mint Győrben.

 

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt a használt lakások átlagos négyzetméterára Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent. Eközben Győrben ellentétes folyamat zajlott le: az átlagár tavaly közel 10 százalékkal csökkent, 602 ezer forintra.

 

Szintén mérséklődtek a négyzetméterárak 2023-ban Szegeden és Miskolcon, átlagosan 3-3 százalékkal, míg Pécsett alig 1 százalékot mozdult az átlagár. Székesfehérváron közel két évig nagyjából stagnáltak az árak.

 

 

Mit mutatnak a lakáshirdetések árai?

 

Az Ingatlanneten közzétett hirdetések négyzetméterárainak magasabb az átlaga, mint a KSH használt lakáspiacot lefedő statisztikájában (mivel azok hirdetési árak és tartalmaznak új lakásokat is), de a változás itt is világosan kirajzolódik: tavaly az év közepétől felfelé indultak a debreceni irányárak és beelőzték a győrieket. Az emelkedés 2024-ben is folytatódott. (A kereslet élénkülésével idén Győrben is felfelé mutat a hirdetési árak görbéje.)

 

Majdnem kétszeres a szorzó Miskolc és Debrecen között

 

Miskolc lakásárai egyre inkább elszakadnak a többi nagyvárosétól, a lakáspiacának elmaradása az elmúlt két évben fokozódott – állapította meg a KSH jelentésében. A borsodi nagyváros lakásainak átlagos négyzetméterára tavaly az utolsó negyedévben 360 ezer forint volt, ami több mint 300 ezerrel alacsonyabb a debreceni átlagnál, és 146 ezerrel a kevésbé iparosodott pécsinél. Két év alatt a debreceni és a pécsi lakásárak is 35 százalékkal emelkedtek, a miskolciak „csak” 22 százalékkal.

 

Ingatlannet

 

Az Ingatlanneten megjelent miskolci hirdetések irányáraiból látszik, hogy a rezsiszabályok módosításának bejelentésekor és hatálybalépésekor, 2022. július-augusztusban estek a lakásárak, majd a rezsi-védettebb téglalakások ára gyorsabban, a paneleké lassabban emelkedni kezdett. Az energiapazarlóbb családi házaké viszont csökkent. A miskolci hirdetések átlagos négyzetméterára 2024 elején 9 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. A családi házak ára alig változott, a téglalakások eladói kénytelenek voltak árat csökkenteni, a paneleké viszont kis megtorpanás után ismét emelkedik. Január és március között már pár százalékos emelkedés látszik az összevont árindexben.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!