Elemzés

Ismét 400 forint fölött az euró, visszatért a háborús árfolyam

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2024-10-03|Frissítve: 2024-12-12

 

 

Másfél éves mélypontra került a forint árfolyama október első napjaiban. A hazai események helyett a nemzetközi pénzpiaci hangulat és makrogazdasági adatok mozgatják a magyar fizetőeszköz árfolyamát. 

 

Ismét 400 forint fölé emelkedett az euró/forint keresztárfolyam október 2-án azt követően, hogy Irán megtámadta Izraelt, és ezzel tovább eszkalálódott a konfliktus a Közel-Keleten. A geopolitikai kockázatok fokozódása általában nem kedvez a kockázatosabbnak tartott pénzügyi eszközöknek, így a feltörekvő országok devizáinak, köztük a forintnak sem. A befektetők, pénzügyi intézmények ilyenkor a biztonságosabb, alacsonyabb kockázatú befektetéseket választják, például az amerikai állampapírokat, és ezért a kockázatosabb eszközök árfolyama romlik, így járt most a forint is.

 

A dollár sokat erősödött kedden és szerdán az euróval szemben is, a forinttal szemben pedig még többet. A szeptember végén még 355 forint körüli dollár-árfolyam október 3-án már 363 fölött járt, vagyis 2 százalék körül volt a gyengülés. Az euró ára a 396 körüli szintről néhány nap alatt 400 fölé emelkedett, ez 1 százalék körüli gyengülést jelent. Az árfolyam csütörtökön már áttörte a 401-et is.

 

eurhuf

 

 

 

Folytatódhat a gyengülés

 

Az euró/forint árfolyam már a nyári hónapokban is tesztelte a 400-as szintet, augusztusban egyebek mellett ezért is torpanhatott meg a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) a kamatcsökkentési ciklus. Szeptemberben viszont stabilizálódott a kurzus, és folytatódott a kamatcsökkentés is. A jelenlegi 6,5 százalékos alapkamat pedig a legutóbbi, 3,4 százalékos inflációs adat és az idei évre átlagosan várt 3,5-3,9 százalékos áremelkedéshez képest vaskos reálkamatot jelent, ami valamennyire képes visszafogni a forintgyengülést. 

 

A forint rövid távú kilátásait részben technikai tényezők is befolyásolhatják. A 400-as lélektani határ után akár tovább gyengülhet a forint, amíg el nem ér egy komolyabb ellenállási szintet, amely 403,5 forint környékén lehet az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint. Ha erősödés jön az árfolyamban, akkor 397,5 forintos eurónál van az ellenállás, az alá nehezebben megy a keresztárfolyam. 

 

Sokan gondolják úgy egy lélektani határ áttörése után, hogy devizában kellene megtakarítaniuk, de legalább annyi kisbefektető bukik ilyenkor, mint ahányan nyernek ezen a befektetésen. Hogy mikor és hogyan érdemes devizát váltani ilyen helyzetekben, arról ebben az anyagban írtunk. 

 

A tengerentúlon dőlhet el a forint sorsa

 

Ezen kívül az Egyesült Államokból érkező makrogazdasági adatok lehetnek hatással a forint árfolyamára is. Egy úgynevezett beszerzési-menedzser index adatára várnak csütörtökön, amelyből kiderülhet, mennyire erősödik az USA gazdasága. Emellett munkaerőpiaci adatok is érkeznek csütörtökön és pénteken, amelyek szintén fontos támpontot adnak az ottani jegybank szerepét betöltő Fednek a monetáris politikát illetően. 

 

Ha ezekből az adatokból arra lehet következtetni, hogy a vártnál rosszabb állapotban van az USA gazdasága, az lazítást, és ezzel a dollár gyengülését, és a forint erősödését hozhatja. Ha viszont jól teljesít az Egyesült Államok, akkor kevesebb, a dollár gyengítésével járó intézkedés várható, így tovább gyengülhet a forint. 

 

Visszatért az árfolyam 2022-be

 

A forint utoljára 2022 végén volt 400-as euróárfolyam felett. Az orosz ukrán-háború kitörése után kezdett meredeken gyengülni, és 2022 őszőn áttörte a 430-as árfolyamot is, akkor azonban az MNB drászatikus kamatemeléssel megfogta a gyengülést, és visszaszorította az árfolyamot. A hatalmas reálkamattal védett forint azóta 2023 óta a 400-as szint alatt volt, volt időszak, amikor 370 alá erősödött az árfolyam. Az elmúlt hónapokban azonban egyre többet volt 395 közelében, és ezért várható volt, hogy ilyen szinten egy rossz hazai vagy nemzetközi hír már képes lesz újra 400-ig vagy afölé gyengíteni. 

 

eurhuf

 

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Megdőlt a régi mítosz: meglepő elemzést tett közzé az MNB a forint árfolyamáról 
2023-07-18

Megdőlt a régi mítosz: meglepő elemzést tett közzé az MNB a forint árfolyamáról 

Tíz-tizenöt éve még valóban segítette a magyar gazdaságot a gyenge forint, mostanra viszont fordult a kocka. Olyan mértékben növeli az inflációt a magyar fizetőeszköz leértékelődése, hogy az már csökkenti a GDP-t - derül ki az MNB friss tanulmányából. 

Elolvasom
Mikor, hogyan, mennyit? Kilenc tipp, ami jól jön a devizaváltásnál
2024-09-04

Mikor, hogyan, mennyit? Kilenc tipp, ami jól jön a devizaváltásnál

A magyarok kedvenc befektetései közé került a deviza: 9000 milliárd forintnál is több a külföldi fizetőeszközben lévő lakossági megtakarítás. Egyre többet utazunk külföldre, és vásárolunk ott kártyával vagy váltunk át hozzá készpénzt. 

Elolvasom
Felvették a kesztyűt a bankok az olcsó devizaváltás terén: megnéztük, mit kínálnak
2023-11-27

Felvették a kesztyűt a bankok az olcsó devizaváltás terén: megnéztük, mit kínálnak

A népszerű Revolut megmozgatta a hazai bankokat is, az ügyfelek számára legvonzóbb szolgáltatásában, a kedvező árfolyamú és egy limitig díjmentes devizaváltásban kezdenek vele versenyezni. A feltételek azonban mindenhol különböznek, ezért összehasonlítottuk, mit kínálnak a fintechek és a magyar bankok.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom