Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Külföldön jobban kinyílik a magyarok bukszája

2021-12-10|Frissítve: 2022-01-18

A járvány első évéhez képest bátrabban utaztak az idén a magyarok külföldre, és ha már ott voltak, jóval többet is költöttek. 2019-től persze még messze vagyunk, és akkor még a forint is sokkal többet ért az eurós célországokban.

 

Kihasználták a magyarok a harmadik és negyedik járványhullám közötti nyári szünetet, és 2020-nál lényegesen többen utaztak külföldre. Az idén július és szeptember között 4,6 millió utazást regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal, ami 32 százalékkal több, mint 2020-ban ugyanekkor. A számok azt mutatják, hogy az elvonási tünetek megtették a hatásukat, és amint lehetett, sokan újra belevágtak a külföldi nyaralásba. Ennek itthon a kiéheztetett utazási irodák mellett alighanem a biztosítók örültek a legjobban, mert járványidőkben alighanem nagyobb volt a hajlandóság az utasbiztosításokra, különösen, hogy ezekbe már beépültek a covid-fedezetek is.

A nagy növekedés ellenére azonban még messze vagyunk a járvány előtti aranyidőktől, hiszen 2019 nyarán még 40 százalékkal többen választottak külföldi úticélt, mint az idén. Az idén legtöbben, 58 százalékban a környező országokba, Ausztriába, Szlovákiába és Horvátországba látogattak el, és átlagosan három napot töltöttek külföldön.

 

KSH adatai szerint fejenként és naponta általában 16 200 forintot költöttek kint, ami kiugróan nagy emelkedés, negyedével haladta meg az előző évit, és a 2019-esnél is sokkal több. Az egyre nagyobb külföldi költekezés persze részben kényszer is, hiszen az eurós országokban már jóval kevesebbet ér a forintunk, mint 2019-ben.

 

A járvány előtti helyzethez képest ez már önmagában is jelentősen megdrágította a nyaralást a magyarok számára. 2020-hoz képest azonban ez a hatás nem volt érdemi, ahogy a kedvenc külföldi célország, Horvátország esetében sem lett már érdemben drágább a kuna számunkra.

 

A statisztikák azt mutatják, hogy a kiadások növekedése leginkább a Horvátországban nyaralókat érintette, de jelentősek voltak az Ausztriába és Görögországba látogatók többletköltései is. Mivel ez 2021 nyarán a forintromlással nem volt magyarázható, inkább az lehet az oka, hogy a kevesebb turista ellenére is megdrágultak a nyaralóhelyek. Az összesített adatok szerint 2021 augusztusában a külföldi utazások fogyasztói ára forintban átlagosan ötödével volt magasabb 2019 augusztusához viszonyítva.

 

Az utolsó negyedév adatait még legfeljebb megtippelni lehet, de az ősszel beköszöntő negyedik járványhullám nem kecsegtet sok jóval annak ellenére sem, hogy az oltottak számára azért nagyobb a mozgáslehetőség, mint egy éve. A bizonytalanság és a külföldi korlátozás sok utazni vágyót eltántoríthatnak a „téli nyaralástól”.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is
2025-12-05

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is

Akinek van egészségpénztári számlája, annak azért, akinek esetleg még nincs, annak azért érdemes e számla-felé fordulnia! Hiszen mindkét „tábor” jelentős összeget takaríthat meg, ha egészségpénztári egyenlegéből szerzi be az ajándékokat, ráadásul igazán hasznos cikkek között lehet válogatni!

Elolvasom
Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom