Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak

2023-05-27|Frissítve: 2023-06-19

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak. 

 

Tavaly októberben derült ki, hogy a kormány egyszeri büntetéssel ösztönzi a SZÉP-kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az addigi szabályozás szerint, ha valaki nem használta fel a Széchenyi Pihenő Kártya juttatását az utalás évét követő második naptári év május 31-ig, akkor havi 3 százalékos díjat számíthattak fel neki erre az összegre. Így attól függően, hogy mikor kapta valaki a pénzt, 17-29 hónapja volt arra, hogy külön díj megfizetése nélkül elköltse.

 

Ezen szorított egy jó nagyot az októberi rendelet. E szerint ugyanis, ha valaki egy éven belül nem költi el a SZÉP-kártyára kapott juttatását, akkor ennek terhére 15 százalékos díjat kell fizetnie. Ezt már nem is puszta lehetőségként adta meg a jogszabály, hanem kötelezően levonandó összegként. Aki tehát nem figyel erre a határidőre, annak rögtön ugrik az egy éve el nem költött pénzének tetemes része.

 

Az egyszeri büntetést március 20-án és szeptember 20-án számítják fel a pénzükön ülőknek, de ugyanarra az összegre csak egyszer kell ezt megfizetni. Annyi segítséget kap ennek elkerüléséhez a kártyatulajdonos, hogy 90 nappal korábban kötelező figyelmeztetést küldeni neki erről.

 

A 2022. október 15-ig átutalt pénzekre még szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ezeket 2023. május 31-ig el kell költeni, különben jön a 15 százalékos büntetés. Az érintetteknek tehát már csak napjai maradtak hátra. A mostani hosszú hétvége viszont jó lehetőség arra, hogy szállásra, vendéglátásra vagy más, igénybe vehető szolgáltatásra elköltsék ezt a pénzt.

 

Akinek tehát még van október 15-ig kapott juttatása a SZÉP-kártyáján, érdemes figyelnie, hogy olyan helyekre menjen, ahol így tud fizetni. Megkönnyíti a pénzköltést, hogy 2023-tól megszűntek a SZÉP-kártya zsebek, alszámlák, ezért aztán a meglévő összeget az összes kártyaelfogadónál fel lehet használni, a SZÉP-kártyával igénybe vehető valamennyi termékre és szolgáltatásra.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Megjöttek a 2023-as SZÉP-kártya szabályok, így kaphatjuk és költhetjük a pénzt 
2022-12-29

Megjöttek a 2023-as SZÉP-kártya szabályok, így kaphatjuk és költhetjük a pénzt 

Megjelentek a SZÉP-kártya 2023-ban érvényes új szabályai. Megszűnnek az alszámlák, a kapott összeget szabadon használhatjuk fel a támogatott szolgáltatásokra. A kedvezményesen adható pénz évi 450 ezer forint.

Elolvasom
SZÉP-kártya zsebek: minden korlátot eltöröltek
2022-11-16

SZÉP-kártya zsebek: minden korlátot eltöröltek

Teljesen összeolvadnak a SZÉP-kártyás zsebek, és átmenetileg felfüggesztik a turisztikai adót - derült ki a szerda délutáni rendkívüli kormányinfón, amit eredetileg az orosz-ukrán háború fejleményei miatt hirdettek meg, de ugyanitt ismertették a turisztikai akciótervet is.

Elolvasom
Megjelent a rendelet: így kell fizetni a büntetést a SZÉP-kártyán megmaradt pénzre
2022-10-07

Megjelent a rendelet: így kell fizetni a büntetést a SZÉP-kártyán megmaradt pénzre

Egyszeri büntetéssel ösztönzi a kormány a SZÉP-kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az erről szóló új rendelet határidejét elmulasztók bukják a pénzük 15 százalékát.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom