Hír

Megszületett a lista, melyik településre melyik bank telepít ATM-et

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-06-27|Frissítve: 2026-09-15

Tegnap este megjelent a Magyar Közlönyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19/2025. (VI. 26.) rendelete, amely tételesen felsorolja, melyik banknak mely településeken kell automata bankjegykiadó gépeket (ATM) telepítenie. Mint ismeretes, a kormány célja, hogy valamennyi magyarországi településen legyen legalább egy ATM, hiszen csak így biztosítható a készpénzhasználathoz és a készpénzzel történő fizetéshez való jog, amely immáron az alaptörvénybe is bekerült.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 16/2025. (V. 29.) rendelete már korábban szabályozta az ATM-ek kihelyezésének ütemezését. A rendelet értelmében 2025. december 31-étől valamennyi 1000 főt, 2026. december 31-étől pedig valamennyi 500 főt meghaladó népességgel rendelkező településen biztosítják az automaták jelenlétét. Mindehhez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2022. évi népszámlálási adatait veszik alapul.

Azt azonban, hogy mely településen mely bank lesz köteles ATM-et telepíteni, csak az este megjelent Magyar Közlönyből tudhattuk meg. Íme a lista:

CIB Bank

  • Tokod

  • Hajdúbagos

  • Csókakő

  • Gyúró

  • Nagybajcs

  • Szárföld

  • Egerág

  • Királyegyháza

  • Makkoshotyka

  • Mátramindszent

  • Káva

  • Túrricse

  • Pápakovácsi

  • Abasár

  • Bátya

  • Kaposszekcső

  • Nádasd

  • Máza

  • Nagylók

  • Serényfalva

  • Horvátzsidány

  • Szabadszentkirály

  • Alsóberecki

  • Nyírlövő

  • Ete

  • Erdőtarcsa

  • Mány

  • Farkaslyuk

  • Tiszatenyő

  • Vasszécseny

  • Borota

  • Hejőkeresztúr

  • Isztimér

  • Takácsi

  • Vassurány

  • Borsfa

  • Vadna

  • Mersevát

  • Tornyosnémeti

  • Szomód

  • Dávod

  • Kübekháza

  • Acsa

  • Nagykamarás

  • Tardona

  • Tiborszállás

  • Csörötnek

  • Nikla

  • Bodony

  • Nagyar

  • Pécsely

  • Nagytevel

Erste Bank

  • Győrszemere

  • Csór

  • Kőszárhegy

  • Kőröshegy

  • Somogysárd

  • Nyíribrony

  • Nagysimonyi

  • Nemesszalók

  • Marcaltő

  • Penyige

  • Homokbödöge

  • Sajóivánka

  • Egyházashollós

  • Jászjákóhalma

  • Úrkút

  • Pusztamonostor

  • Neszmély

  • Kislőd

  • Varbó

  • Boldogkőváralja

  • Uraiújfalu

  • Ostffyasszonyfa

  • Aldebrő

  • Győrvár

  • Imrehegy

  • Bár

  • Megyaszó

  • Tar

  • Ozora

  • Kutas

  • Tenk

  • Sajóhídvég

  • Magyarbóly

  • Bodrogolaszi

  • Csikóstőttős

  • Nagyút

  • Epöl

  • Salomvár

  • Zimány

  • Balatonkeresztúr

  • Anarcs

  • Tiszajenő

  • Etes

  • Tarany

  • Dad

  • Tiszakerecseny

  • Rakaca

  • Felsőrajk

  • Balatonőszöd

  • Garabonc

  • Piliny

  • Semjénháza

  • Kimle

  • Pátka

  • Papkeszi

  • Áporka

  • Igrici

  • Rábatamási

  • Beszterec

  • Söpte

  • Mindszentgodisa

  • Alsónána

  • Dör

  • Simaság

  • Jobaháza

  • Arnót

  • Taktaszada

  • Kisapostag

  • Tiszatelek

  • Gérce

  • Kaposszerdahely

  • Osli

  • Kenyeri

  • Gyód

  • Bolhó

  • Hercegkút

  • Felsőpetény

  • Malomsok

  • Apagy

  • Gégény

  • Mátraszőlős

  • Ugod

  • Taktakenéz

  • Berente

  • Rátka

  • Vokány

  • Jánd

  • Felsőtelekes

  • Lak

  • Nick

  • Bezi

  • Városföld

  • Fábiánháza

  • Monok

  • Boconád

  • Parasznya

  • Várvölgy

  • Nemesbikk

  • Nadap

  • Jászágó

  • Máriahalom

  • Csobaj

  • Bálványos

  • Máriakéménd

Gránit Bank

  • Gyöngyössolymos

  • Süttő

  • Fülöp

  • Sé

  • Vajdácska

  • Szuhogy

  • Felsőlajos

  • Sóshartyán

  • Bársonyos

  • Egyházaskozár

  • Hosszúpereszteg

  • Tiszamogyorós

  • Tófalu

K&H Bank

  • Vámosszabadi

  • Mérk

  • Rimóc

  • Dejtár

  • Bocfölde

  • Őrhalom

  • Dág

  • Pirtó

  • Boba

  • Tiszagyulaháza

  • Jéke

  • Nemesvid

  • Vasboldogasszony

  • Karácsond

  • Kék

  • Csólyospálos

  • Gyarmat

  • Rohod

  • Görgeteg

  • Kisar

  • Badacsonytördemic

  • Pölöske

  • Egyházasgerge

  • Siójut

  • Sátorhely

  • Kerta

  • Pócsmegyer

  • Farád

  • Hernádkak

  • Pély

  • Gerjen

  • Tépe

  • Aparhant

  • Pakod

  • Kunpeszér

  • Lónya

  • Ácsteszér

  • Tiszaadony

  • Érsekhalma

  • Sárkeresztúr

  • Nyírvasvári

  • Mezőtárkány

  • Nagykarácsony

  • Alsószentmárton

  • Szentpéterszeg

  • Vállaj

  • Bernecebaráti

  • Úny

  • Mihályháza

  • Sorkifalud

  • Felsőnána

  • Ura

  • Szárliget

  • Csomád

  • Szerep

  • Sárszentágota

  • Végegyháza

  • Penészlek

  • Fertőhomok

  • Baktakék

  • Karmacs

  • Magyaregregy

  • Acsád

  • Jákó

  • Dunatetétlen

  • Konyár

  • Váchartyán

  • Kaposfő

  • Balatonendréd

  • Inke

  • Örményes

  • Mogyorósbánya

  • Vajta

  • Püspökszilágy

  • Fácánkert

  • Zemplénagárd

  • Nagypáli

  • Rábacsanak

  • Szurdokpüspöki

  • Soponya

  • Alsóvadász

  • Csabdi

  • Hencida

  • Galgagyörk

  • Versend

  • Nemesdéd

  • Dunaszentbenedek

  • Értény

  • Nemesgörzsöny

  • Abaújkér

  • Pusztamagyaród

  • Pilisszentkereszt

  • Tényő

  • Pusztaföldvár

  • Bánhorváti

  • Halimba

  • Dorogháza

  • Bihartorda

  • Sormás

  • Rábagyarmat

  • Mórágy

  • Nagyveleg

  • Cserkút

  • Lázi

  • Nyírcsaholy

  • Nagyfüged

  • Vitnyéd

  • Egercsehi

  • Kömlőd

  • Mezőlak

  • Nagyszokoly

  • Berkesz

  • Almáskamarás

  • Alsónemesapáti

  • Csegöld

  • Sárkeszi

  • Vámosatya

MagNet Bank

  • Sárosd

  • Rád

  • Kisgyőr

  • Pusztaszer

  • Paszab

  • Felsőnyék

  • Rábapordány

  • Nábrád

  • Hegyfalu

  • Tarnabod

  • Rozsály

  • Csömödér

  • Erdőhorváti

MBH Bank

  • Hernádnémeti

  • Pilisjászfalu

  • Nógrádmegyer

  • Fertőszéplak

  • Iván

  • Hernádvécse

  • Szentpéterúr

  • Zichyújfalu

  • Külsővat

  • Medina

  • Ivánc

  • Taktabáj

  • Rétalap

  • Hort

  • Nyírkáta

  • Sály

  • Novaj

  • Csákberény

  • Vásárosdombó

  • Hobol

  • Tiszaszalka

  • Tornanádaska

  • Feketeerdő

  • Királd

  • Pátyod

  • Lovas

  • Pilisszántó

  • Nagyszentjános

  • Olaszliszka

  • Magyarpolány

  • Szabolcsbáka

  • Váncsod

  • Gulács

  • Újrónafő

  • Váralja

  • Becsvölgye

  • Mecsér

  • Oszkó

  • Pusztaszentlászló

  • Kocsord

  • Ikrény

  • Vaszar

  • Rezi

  • Lovászi

  • Pusztamérges

  • Vácegres

  • Dunafalva

  • Barbacs

  • Szilsárkány

  • Borsodivánka

  • Szajla

  • Dencsháza

  • Kosd

  • Zagyvaszántó

  • Szatmárcseke

  • Istenmezeje

  • Gyöngyösfalu

  • Berzék

  • Zalaszántó

  • Újtikos

  • Somogyaszaló

  • Rudolftelep

  • Abaliget

  • Hevesaranyos

  • Peresznye

  • Kistokaj

  • Márkó

  • Csokonyavisonta

  • Verseg

  • Pázmándfalu

  • Cered

  • Újudvar

  • Csajág

  • Várgesztes

  • Mikebuda

  • Ferencszállás

  • Vértestolna

  • Birján

  • Tunyogmatolcs

  • Besnyő

  • Ormosbánya

  • Mezőszentgyörgy

  • Nagyrécse

  • Györköny

  • Nógrádsáp

  • Gemzse

  • Attala

  • Geszt

  • Tisztaberek

  • Györe

  • Kőkút

  • Ónod

  • Mátraverebély

  • Szűcsi

  • Mártély

  • Nagykereki

  • Nagylózs

  • Patak

  • Laskod

  • Patvarc

  • Jásd

  • Pári

  • Sárpilis

  • Pörböly

  • Buj

  • Atkár

  • Nagysáp

  • Tarnazsadány

  • Szirák

  • Szentpéterfa

  • Újkenéz

  • Ordacsehi

  • Harkakötöny

  • Nemti

  • Vécs

  • Csaroda

  • Nyalka

  • Mocsa

  • Markaz

  • Tiszapalkonya

  • Kölcse

  • Detk

  • Újpetre

  • Mezőkomárom

  • Szajk

  • Tiszaigar

  • Dáka

  • Szabás

  • Kovácsvágás

  • Selyeb

  • Nagydobos

  • Majosháza

  • Vilmány

  • Timár

  • Bogád

  • Bakonynána

  • Pókaszepetk

  • Újcsanálos

  • Bő

  • Egerfarmos

  • Szamossályi

  • Kispalád

  • Nyírderzs

  • Alattyán

  • Ököritófülpös

  • Szabolcsveresmart

  • Makád

  • Nagybánhegyes

  • Somogyudvarhely

  • Zalavár

  • Berkesd

  • Búcsúszentlászló

  • Alacska

  • Nekézseny

  • Szátok

  • Rásonysápberencs

  • Tiszabő

  • Tác

  • Ludányhalászi

  • Daruszentmiklós

  • Eperjeske

  • Csököly

  • Egyházasfalu

  • Magyargéc

  • Karancsberény

  • Csikéria

  • Rákóczibánya

  • Sümegcsehi

  • Somogyfajsz

  • Csány

  • Tiszanagyfalu

  • Szügy

  • Homokmégy

  • Tótszerdahely

  • Kázsmárk

  • Fülöpháza

  • Szabadhídvég

  • Drávaszabolcs

  • Csobád

  • Kemenesszentpéter

  • Golop

  • Székelyszabar

  • Jászdózsa

  • Pálmonostora

  • Báta

  • Jenő

  • Nyírcsászári

  • Kisbajcs

  • Uszód

  • Hejőszalonta

  • Miháld

  • Perenye

  • Vezseny

  • Vérteskethely

  • Karos

Raiffeisen Bank

  • Ópályi

  • Ősi

  • Sajóörös

  • Köröm

  • Kocsola

  • Újléta

  • Sarród

  • Kemenesmagasi

  • Gógánfa

  • Tarhos

  • Himod

  • Pálosvörösmart

  • Tapsony

  • Nyírmeggyes

  • Győrladamér

  • Tiszakanyár

  • Bágyogszovát

  • Juta

  • Feldebrő

  • Mátraszele

  • Zalaszentbalázs

  • Csengerújfalu

  • Kömpöc

  • Gyulakeszi

  • Terem

  • Erdőkürt

  • Prügy

  • Lábod

  • Gyöngyösoroszi

  • Esztár

  • Kismarja

  • Székely

  • Rédics

  • Csécse

  • Kaposújlak

  • Gamás

  • Botpalád

  • Mike

  • Nagygyimót

  • Domony

  • Vértesacsa

  • Bükkaranyos

  • Pusztazámor

  • Szomor

  • Újkér

  • Gutorfölde

  • Darány

  • Nyírpilis

  • Alsónyék

  • Fertőendréd

  • Magyarhertelend

  • Markotabödöge

  • Mezőzombor

  • Csökmő

  • Karancsalja

  • Szeremle

  • Tiszaszentmárton

  • Dormánd

  • Borsosberény

  • Bakonyszentkirály

  • Csokvaomány

  • Kunbaracs

  • Nógrádkövesd

  • Kokad

  • Tiszarád

UniCredit Bank

  • Baj

  • Harsány

  • Jásztelek

  • Balatonfőkajár

  • Fülöpjakab

  • Zalaszentiván

  • Tolnanémedi

  • Sopronhorpács

  • Osztopán

  • Som

  • Vát

  • Kapoly

  • Paloznak

  • Kisláng

  • Piricse

  • Pócspetri

  • Pilisszentlászló

  • Mezőcsokonya

  • Sajóecseg

  • Girincs

  • Borsodbóta

  • Dunaszentpál

  • Tereske

  • Kéty

  • Tiszaladány

  • Tüskevár

  • Naszály

  • Apostag

  • Kápolna

  • Magyarcsanád

  • Bakonszeg

  • Gelse

  • Püspökmolnári

  • Vereb

  • Berkenye

  • Dóc

  • Galgaguta

  • Nagybörzsöny

  • Mezőpeterd

  • Bekecs

  • Gyulaháza

  • Átány

  • Bénye

  • Sokorópátka

  • Sárszentlőrinc

  • Annavölgy

  • Sáp

  • Kóspallag

  • Vámosújfalu

  • Öttömös

  • Csapod

  • Kálmáncsa

OTP Bank

  • Sajókaza

  • Kántorjánosi

  • Katymár

  • Kunbaja

  • Pápateszér

  • Egervár

  • Mezőörs

  • Tés

  • Gölle

  • Somogysámson

  • Csengersima

  • Bakonytamási

  • Alsóújlak

  • Érsekcsanád

  • Jobbágyi

  • Kincsesbánya

  • Nagyberki

  • Vizslás

  • Káld

  • Homokszentgyörgy

  • Gacsály

  • Borzavár

  • Zalabér

  • Tófej

  • Mezősas

  • Hont

  • Kesztölc

  • Jászfelsőszentgyörgy

  • Tarnaméra

  • Nagyberény

  • Rém

  • Kurd

  • Erk

  • Kapospula

  • Káptalanfa

  • Cserhátsurány

  • Kisdorog

  • Ragály

  • Gelej

  • Kóny

  • Rózsaszentmárton

  • Petneháza

  • Újszentmargita

  • Ecseg

  • Tabajd

  • Zalaszentmihály

  • Gyulaj

  • Keszeg

  • Babarc

  • Hevesvezekény

  • Somlószőlős

  • Alsószentiván

  • Úrhida

  • Szentkirály

  • Görcsöny

  • Kővágószőlős

  • Szalánta

  • Egerszólát

  • Gyékényes

  • Domaháza

  • Papos

  • Öregcsertő

  • Nógrádsipek

  • Bátorliget

  • Töttös

  • Szakoly

  • Aszaló

  • Sárkeresztes

  • Egyházasrádóc

  • Bánréve

  • Szalaszend

  • Mohora

  • Nyírparasznya

  • Gánt

  • Bakonyjákó

  • Eszteregnye

  • Moha

  • Kishartyán

  • Vál

  • Tyukod

  • Nárai

  • Nagyvarsány

  • Endrefalva

  • Beloiannisz

  • Nyírtét

  • Felsődobsza

  • Litke

  • Kisfalud

  • Kökény

  • Sümegprága

  • Kőszegszerdahely

  • Szigetszentmárton

  • Alap

  • Varsány

  • Dédestapolcsány

  • Balogunyom

  • Tiszasas

  • Nagytálya

  • Szin

  • Szenna

  • Csénye

  • Erdőkövesd

  • Bucsu

  • Hidvégardó

  • Győrújfalu

  • Nyírgyulaj

  • Sajókeresztúr

  • Márianosztra

  • Komoró

  • Olaszfalu

  • Bárna

  • Mórichida

  • Somogyszentpál

  • Ölbő

  • Nagybárkány

  • Zalabaksa

  • Cirák

  • Ágfalva

  • Encsencs

  • Dunaegyháza

  • Pusztavacs

  • Bárdudvarnok

  • Regöly

  • Mezőnagymihály

  • Nyírjákó

  • Gödre

  • Bánd

  • Háromfa

  • Rábacsécsény

  • Szanda

  • Bagamér

  • Heréd

  • Tiszavárkony

  • Csátalja

  • Monostorapáti

  • Páka

  • Balinka

  • Szerecseny

  • Pecöl

  • Vönöck

  • Göncruszka

  • Alsópetény

  • Orci

  • Tornyospálca

  • Nyírtass

  • Kurityán

  • Tetétlen

  • Visznek

  • Szuhakálló

  • Tápszentmiklós

  • Sorokpolány

  • Tiszakóród

  • Mátraballa

  • Molnári

  • Szálka

  • Gelénes

  • Nyírkarász

  • Lánycsók

  • Méra

  • Teskánd

  • Bükkszentkereszt

  • Csősz

  • Vizsoly

  • Harc

  • Sárhida

  • Balatonszőlős

  • Csővár

  • Beleg

  • Kondó

  • Öskü

  • Vácduka

  • Egerbakta

  • Kétsoprony

  • Tataháza

  • Bakonysárkány

  • Vértesboglár

  • Pusztakovácsi

  • Geresdlak

  • Hárskút

  • Cégénydányád

  • Csányoszró

  • Babosdöbréte

  • Csörög

  • Kálló

  • Vértessomló

  • Városlőd

  • Apaj

  • Szelevény

  • Beregdaróc

  • Győrsövényház

  • Meggyeskovácsi

  • Somogyszil

  • Sótony

  • Ipolyszög

  • Vanyola

  • Nyírmihálydi

  • Rábapaty

  • Tótvázsony

  • Remeteszőlős

  • Nagyesztergár

  • Agyagosszergény

  • Kiskorpád

  • Bodrogkisfalud

  • Felsőpáhok

  • Zsana

  • Nagyrév

  • Herencsény

  • Kereki

  • Pilismarót

  • Izsófalva

  • Kékcse

  • Szőlősgyörök

  • Sáta

  • Hahót

  • Mozsgó

  • Pécsudvard

  • Csernely

  • Mikófalva

  • Újdombrád

  • Csatár

  • Kuncsorba

  • Kecskéd

  • Ladánybene

  • Pálfa

  • Ilk

  • Magyarkeszi

  • Kisvarsány

  • Géderlak

  • Szakcs

  • Sáregres

  • Taliándörögd

  • Diósviszló

  • Magyaregres

  • Márokpapi

  • Gara

  • Szendehely

  • Pácin

  • Karancsság

  • Rétközberencs

  • Ságújfalu

  • Mezőgyán

  • Baté

  • Kolontár

  • Besenyőd

  • Szulok

  • Homorúd

  • Mihálygerge

  • Csetény

  • Nádasdladány

  • Pusztadobos

  • Tibolddaróc

  • Ecsegfalva

  • Tiszagyenda

  • Nyárád

  • Ipolyvece

  • Somogyvámos

  • Méhtelek

  • Nágocs

  • Csögle

  • Becske

  • Tordas

  • Szamosszeg

  • Nagylóc

  • Bagod

  • Várdomb

  • Nemesgulács

  • Gátér

  • Magyarhomorog

  • Vilonya

  • Bükkszék

  • Zsurk

  • Szögliget

  • Kemenesmihályfa

  • Felsőörs

  • Fertőrákos

  • Tök

  • Kajászó

  • Kajdacs

  • Kaskantyú

  • Tiszaug

  • Tolmács

  • Tótszentmárton

  • Szeleste

  • Nagyrozvágy

  • Hangács

  • Győrasszonyfa

  • Nagykozár

  • Járdánháza

  • Foktő

  • Zalahaláp

  • Gerendás

  • Lesenceistvánd

  • Medgyesbodzás

  • Mánfa

  • Sajóvelezd

  • Nagynyárád

  • Nógrádszakál

  • Romonya

  • Lakócsa

  • Döge

  • Dudar

  • Látrány

  • Ravazd

  • Babót

  • Noszlop

  • Hantos

  • Tarnaszentmiklós

  • Sitke

  • Túristvándi

  • Belezna

  • Bánokszentgyörgy

  • Somogyzsitfa

  • Kópháza

  • Vasmegyer

  • Legyesbénye

  • Kötegyán

  • Tard

  • Pusztahencse

  • Milota

  • Adásztevel

  • Ludas

  • Nemesbőd

  • Lucfalva

  • Nagykökényes

  • Eplény

  • Szentkirályszabadja

  • Ászár

  • Börcs

  • Dömös

  • Bácsborsód

  • Kölked

  • Hugyag

  • Perkupa

  • Bánk

  • Fürged

  • Bekölce

  • Tiszavid

  • Tornyiszentmiklós

  • Sajóvámos

  • Bajót

  • Őr

  • Gyömöre

  • Nyírgelse

  • Kisnána

  • Nagyvisnyó

  • Magyarlak

  • Nyírkércs

  • Boldogkőújfalu

  • Nagyacsád

  • Lad

  • Csincse

  • Aranyosapáti

  • Nagycserkesz

  • Szigetbecse

  • Dalmand

  • Borsodszentgyörgy

  • Mezőladány

  • Magy

  • Bábonymegyer

  • Vése

  • Balsa

  • Kővágóörs

  • Söréd

  • Szentantalfa

  • Mezőszilas

  • Magyaralmás

  • Tiszasüly

  • Gyüre

  • Héreg

  • Kamut

  • Ötvöskónyi

  • Felsőszentmárton

  • Kisnémedi

  • Kerékteleki

  • Beregsurány

  • Dunaszentmiklós

  • Kisszekeres

  • Szokolya

  • Karancskeszi

  • Keszü

  • Lovászpatona

  • Ároktő

  • Kerekharaszt

  • Füle

  • Nagycsécs

  • Bázakerettye

  • Püski

  • Zalatárnok

  • Sóly

  • Balajt

  • Szendrőlád

  • Kisléta

  • Tiszatarján

  • Nőtincs

  • Mezőszemere

  • Balaton

  • Majs

  • Nemesbük

  • Mátyásdomb

  • Gersekarát

  • Királyhegyes

  • Felsőszölnök

  • Kardos

  • Dég

  • Győrtelek

  • Bakonyszombathely

  • Halmajugra

  • Lesencetomaj

  • Szalonna

  • Cikó

  • Tanakajd

  • Sajópálfala

  • Sonkád

  • Bogyoszló

  • Szólád

  • Szuha

  • Torony

  • Karcsa

  • Sajópetri

  • Nézsa

  • Bicsérd

  • Felpéc

  • Nagybarca

  • Magyaratád

  • Olcsva

  • Rábakecöl

  • Fityeház

  • Radostyán

Még lehet változás

Egy-egy ATM telepítése, üzemeltetése nem olcsó mulatság, így a szabályozók igyekeztek egyenlő mértékű terhet róni az egyes kereskedelmi bankokra. Ettől függetlenül a rendelet lehetőséget ad arra, hogy a bankok elcseréljék egymás között a településeket, amennyiben erről szerződést kötnek egymással.

Mindebből pedig az következik, hogy a lista még nincsen kőbe vésve – ez az eredeti szabályozói szándékot tükrözi, ám a gyakorlatban még lehet, hogy lesz változás.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM
2025-03-25

Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM

Több lépcsőben és lélekszámtól függően valósulhat meg a kormány terve, hogy minden településen legyen bankautomata. A nagyobb falvakban is csak akkor, ha az önkormányzat kéri és ad hozzá helyet. Meglévő ATM-et viszont nem szüntethetnének meg a bankok.

Elolvasom
Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány
2025-03-19

Megjelent a határozat: minden településre ATM-et akar a kormány

Az ország valamennyi településére legalább egy bankjegykiadó automatát akar a kormány. Ennek megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszternek kell tervet készítenie április 30-ig.

Elolvasom
MNB: tovább emelkedett a mobiltárcákba regisztrált bankkártyák száma
2026-06-15

MNB: tovább emelkedett a mobiltárcákba regisztrált bankkártyák száma

Az elmúlt egy évben is folytatódott az online fizetési megoldások térnyerése. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma kiadott tájékoztatása szerint az egyedi forint átutalások értéke 14,8%-kal emelkedett, míg a qvik kérelemre válaszul indított átutalás száma és értéke is több mint kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom