Hír

Nincs megállás: a közszférában dolgozók plusz pénzt kapnak otthonteremtésre

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-07-30|Frissítve: 2025-11-25

Nem egészen egy hónappal azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette az Otthon Start Programot, újabb lakástámogatásról tett közzé videót a közösségi oldalán. E szerint a közszférában dolgozók évente 1 millió forint támogatást kapnának, amelyet lakáscélra használhatnak fel, ezek között a lakáshitel törlesztést, illetve új lakáshitel önrészének a kifizetését említette a miniszterelnök. A kormány tervei szerint a támogatás összevonható lesz az Otthon Start Programmal is. 

A közszférában dolgozók támogatása érinti majd többek között az 

  • orvosokat,
  • ápolókat,
  • rendőröket,
  • tanárokat,
  • katonákat és más köztisztviselőket.
     

Az évenkénti 1 millió forint ki tudja egészíteni a lakáshitel igényléshez szükséges önrészt, a későbbiekben pedig, ha törlesztésre fordítja a támogatott az összeget, havonta 83 333 forinttal csökkentheti a költségeit. Ez a maximálisan felvehető, 50 millió forintos Otthon Start lakáshitel esetében azt jelenti, hogy a havi 237 ezer forintos törlesztőrészlet 35 százalékát az állam finanszírozza minden hónapban. Vagyis a közalkalmazottak nemcsak a kamattámogatásra számíthatnak, hanem erre a plusz segítségre is. Az új támogatási formával kapcsolatban augusztusra ígért több információt Orbán Viktor. 

Emellett arról beszélt a miniszterelnök, hogy lezárult az Otthon Start lakáshitellel kapcsolatban a társadalmi vita, a beérkező javaslatokat a szerdai kormányülésen vitatták meg. Amint közzéteszik a végleges szabályrendszert, beszámolunk róla. 

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Az Otthon Start hitel nélkül is kétszámjegyű a lakásár-emelkedés
2025-07-25

Az Otthon Start hitel nélkül is kétszámjegyű a lakásár-emelkedés

2025 első negyedévében a fővárosban éves és negyedéves alapon is kétszámjegyű lakásár-emelkedés volt mérhető - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett adataiból. Éves szinten a vidéki városokban is jelentős volt az áremelkedés, a községekben lassult a drágulás mértéke. Az adatok még az Otthon Start hitelprogram bejelentése előtti állapotot tükrözik, az új támogatott kölcsön bevezetése várhatóan még tovább fűti a lakáspiacot.

Elolvasom
Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei
2025-07-21

Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei

Megjelent a kormany.hu oldalon az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezete. Az alapfeltételek nem változtak: az állam 50 millió forintos, 3 százalékos, fix kamatozású kölcsönt biztosít legfeljebb 25 évre, emellett számos nyitott kérdésre ad választ a tervezet a szeptemberben induló kamattámogatott kölcsönnel kapcsolatban.

Elolvasom
Megjelentek az Otthon Start lakáshitel végleges részletszabályai
2025-07-31

Megjelentek az Otthon Start lakáshitel végleges részletszabályai

Közzétették az Otthon Start Programra vonatkozó rendeletet, a részletes szabályok a Magyar Közlöny 2025. évi 89. számában jelentek meg. A 227/2025. (VII. 31.) kormányrendelet az Otthon Start Program keretében biztosított FIX 3 százalékos lakáshitelről csütörtök este jelent meg.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

TBSZ: minden, amit érdemes tudni a lehetőségről
2026-10-17

TBSZ: minden, amit érdemes tudni a lehetőségről

2024 végén 386 544 tartós befektetési számla (TBSZ) volt Magyarországon, egy évvel később már 518 977. Egyetlen év alatt harmadával több lett, a rajtuk tartott értékpapírok értéke pedig 6 177 milliárdról 7 893 milliárd forintra nőtt. Egy október 8-i uniós dokumentum, az EU Pénzügyi Szolgáltatási Bizottságának jelentése már 580 ezer magyar TBSZ-ről ír, 21,2 milliárd euró értékben. Ennyi számla a lakosság 6,1 százalékának felel meg.

Elolvasom
Csökkenő kamatok, emelkedő fizetések: meddig nyújtózkodhat egy átlagos hiteligénylő?
2026-10-16

Csökkenő kamatok, emelkedő fizetések: meddig nyújtózkodhat egy átlagos hiteligénylő?

Kereken 10 százalékkal emelkedett augusztusban a nettó átlagkereset az egy évvel ezelőtti eredményhez képest a KSH péntek reggel közzétett adatai szerint. A nettó átlagkereset 519 900 forint, a nettó mediánbér pedig, ami 9,9 százalékkal emelkedett egy év alatt, 433 400 forint volt augusztusban. Ugyanebben az időszakban a személyi kölcsönök átlagos évesített kamatlába 1,74 százalékponttal csökkent, augusztusban már jócskán 14 százalék alatt volt az átlag, amire több mint négy éve nem volt példa.

Elolvasom
Egyre trükkösebbek az online csalók: így védhetjük meg a pénzünket
2026-10-15

Egyre trükkösebbek az online csalók: így védhetjük meg a pénzünket

Az online csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megszerezni a pénzünket. Míg korábban elsősorban a banki és fizetési rendszerek sérülékenységeit használták ki, ma már sokkal inkább az ügyfelek megtévesztésére építenek. Az adathalász üzenetek, a hamis weboldalak és a pszichológiai manipuláció mellett a mesterséges intelligencia is megjelent a csalók eszköztárában.

Elolvasom