Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Sokadik próbálkozásra megszületett a 400 forintos euró

2022-06-13|Frissítve: 2022-10-25

Többszöri nekifutás kellett hozzá, de hétfő délutánra tartósan 400 forint fölé került az euró árfolyama. A kilátások nem jók, a háború kitörése után folyamatosan gyengült a forint, amely csak időnként tudott ideig-óráig visszakapaszkodni.

 

Áldhatja az eszét az, akinek még sikerült a háború kitörése előtt 360 forintnál olcsóbban vennie eurót, akár készpénzben, akár devizaszámlán tette ezt meg. A magyar fizetőeszköz februárban még a 350-360-as árfolyamsávban mozgott, de azóta tartósan nem tudott visszakapaszkodnia, és a nagy gyengülések utáni korrekciók már mindig egy rosszabb árfolyamszintet tudtak csak visszahozni.

 

A forint a múlt héten már többször is vészesen közel került a lélektani határnak tartott 400-as euróárfolyamhoz, de még sosem vitte át. Az azonban látszott, hogy olyan közel van hozzá, hogy már egy enyhe fuvallat, a pénzpiacok számára néhány rossz hír hatására is elérheti azt. A hetet ugyan egy markánsabb erősödéssel kezdte a forint, de a délutáni órákra már huzamosabb időre meghaladta a 400-as szintet, majd már csaknem 403 forintot is kellett adni a pénzpiacon egy euróért. A nap végén 401 körülire süllyedt az árfolyam.

 

A forint gyengülése az orosz-ukrán háború és a részben ezért még jobban felpörgő infláció hatására lódult meg az elmúlt hónapokban. Februárban, a háború kitörése előtti napokban még 355 forint körüli árfolyamon állt az euró. Ez a háború megindulása után pillanatok alatt 370-re ugrott, majd napok alatt 400 forintig vágtatott.

 

Március elején a pénzpiacinál magasabb árfolyamon számoló pénzváltóknál és a bankokban már megtapasztalhattuk egy rövid időre a 400 forint fölötti eurót, de ekkor még sikerült visszatéríteni a forintot. Igaz, már nem a háború előtti szintig, de április elejére kicsivel 370 alá is süllyedt az árfolyam. Innentől azonban újabb, azúttal már makacsabb gyengülés következett. Erre az volt a jellemző, hogy a nagyobb gyengülés után már midig valamivel rosszabb szintre tudott csak visszakapaszkodni a forint. Az elmúlt időszakban pedig már szinte folyamatosan 390 forint fölött volt az euró.

 

Ha a mai gyengülés tartósnak bizonyul, és 400 forint felett ragad az euró, amire megvan az esély, akkor az tovább növelheti a májusban már 10,7 százalékos inflációt, a jegybankot pedig újabb, akár nagyobb kamatemelésekre sarkallhatja, ami kihat majd a személyi kölcsönök és lakáshitelek kamataira is.

 

Bár az Európai Unió tagjaként Magyarországon elsősorban az euró árfolyamára figyelünk, a forint a dollártól még nagyobb pofonokat kapott. Február végén még 314 forint volt az amerikai fizetőeszköz a pénzpiacon, most már viszont 380 fölé ért a dollár árfolyam, ami nem is olyan rég még euróárfolyamnak is csúcsa lett volna.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Az élelmiszerárak bőven 10 százalék fölé tolták az inflációt 
2022-06-08

Az élelmiszerárak bőven 10 százalék fölé tolták az inflációt 

Májusban 10,7 százalék volt az infláció az egy évvel korábbihoz képest- jelentette a KSH.  A gyenge forint és az újonnan bevezetett különadók tovább ronthatnak a helyzeten, és a 10 százalék feletti infláció az év nagyobb részében velünk maradhat.  

Elolvasom
Túl a rémálomhatáron: a bankokban már 400 forintnál drágábban vehetjük az eurót
2022-03-07

Túl a rémálomhatáron: a bankokban már 400 forintnál drágábban vehetjük az eurót

A hétfői kereskedésben órák alatt elérte a forint a 400-as árfolyamot, a bankokban és a pénzváltóknál pedig már ennél drágábban lehet eurót venni.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom
Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!
2025-05-20

Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.

Elolvasom
Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?
2025-05-17

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?

A szülők szeretnének gondoskodni a gyerekeikről, de általában tanácstalanok, hogyan fogjanak hozzá. Az iskoláztatás, az albérlet, az első lakás megvásárlása hatalmas terhet jelent majd a jövőben, és az is aggaszt sokakat, hogyan boldogul a gyerek, ha a kenyérkereső családfővel történik valami.

Elolvasom