Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor

Új adót kaptak a gyógyszergyártók, emelték a nagy biztosítók különadóját is

2022-12-24|Frissítve: 2022-12-24

Éhes a költségvetés, ezért növeli a kormány az extraprofitadókból származó bevételét. Új rendeletében pótadót vet ki a gyógyszergyártókra is, és csaknem duplájára emeli a nagy biztosítók által fizetendő extraprofitadót.

 

A péntek éjszaka közzétett új rendeletében a kormány jelentősen megnövelte a biztosítókra kivetett extraprofitadót. Ez a pótadó eredetileg 2023-ban a biztosítási szolgáltatás 36 milliárd forintot meghaladó része után 7 százalék, a biztosítási díjbevétel 36 milliárd forintot meghaladó része után pedig 3 százalék lett volna. Ezt a kormány az első esetben 12 százalékra, a másodikban pedig 5 százalékra emeli, azaz csaknem megduplázza.

 

Az extraprofitadók május végi bejelentésekor Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a biztosítók különadójából évi 50 milliárdot várnak. Ezt az összeg a mostani emeléssel nyilvánvalóan jelentősen megemelkedhet.

 

A bevétel azonban nem arányosan nő, ugyanis a mostani változtatás csak a legnagyobb bevételű biztosítókat érinti, a 36 milliárd forint alatti sávokban meghatározott adómértéket (2-4, illetve 1-1,5 százalék) ez nem érinti, ahogyan a 2022-es bevétel alapján fizetendő pótadót sem.

 

A kormány nem csupán a biztosítók különadóján tekert egyet a srófon, hanem egy új extraprofitadót is bevezetett. Ez alapján a gyógyszergyártó és gyógyszeralapanyag-gyártó cégeknek 2023-ban a nettó árbevételük egy részét pótadóként be kell fizetniük. Az új adó mértéke a biztosítókhoz hasonlóan sávos, itt a nettó árbevétel nagyságától függ.

  • 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 1 százalék,
  • 50 milliárd forintot meghaladó, de 150 milliárd forintot meg nem haladó része után 3 százalék,
  • 150 milliárd forintot meghaladó része után 8 százalék.

 

Ezt az új adót az érintett gyártóknak már a 2022-es évre is meg kell fizetniük, majd ezután 2023-ra is.

 

A gyógyszerágazaton már eddig is volt különadó, hiszen az extraprofitadók között bevezettek egy közterhet a gyógyszerforgalmazókra. Ez alapján a társadalombiztosítási támogatásnak a termelői árral vagy importbeszerzési árral arányos részére a 10 ezer forintot meg nem haladó termelői áras gyógyszerek esetén 20 százalékos, a 10 ezer forintot meghaladó termelői áras gyógyszerek esetén 28 százalékos mértékű befizetési kötelezettség terheli őket.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Megjöttek az extraprofitadók: minimum 3900 forint a repülőjegyadó, dupla cégautóadó, fizet a Revolut
2022-06-04

Megjöttek az extraprofitadók: minimum 3900 forint a repülőjegyadó, dupla cégautóadó, fizet a Revolut

Megjelent az extraprofitadókról szóló rendelet. A repülések után 3900-9750 forintot kell fizetni, az értékpapírügyletekre 0,3 százalék lesz a tranzakciós illeték, és a Revolut is fizet. A cégautóadó duplázódik.

Elolvasom
Jön a repülőjegyadó, nő a tranzakciós illeték, nem lesz olcsó benzin a külföldieknek
2022-05-26

Jön a repülőjegyadó, nő a tranzakciós illeték, nem lesz olcsó benzin a külföldieknek

Évi 800 milliárd extra adót akar beszedni a kormány. Jön a 10-15 eurós repülőjegyadó, nő és kibővül a tranzakciós illeték, a külföldiek pedig nem tankolhatnak majd olcsó üzemanyagot.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is
2025-12-05

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is

Akinek van egészségpénztári számlája, annak azért, akinek esetleg még nincs, annak azért érdemes e számla-felé fordulnia! Hiszen mindkét „tábor” jelentős összeget takaríthat meg, ha egészségpénztári egyenlegéből szerzi be az ajándékokat, ráadásul igazán hasznos cikkek között lehet válogatni!

Elolvasom
Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom