Elemzés

A legfiatalabbak tudják majd a legkevésbé kihasználni az Otthon Start Programot

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-07-31|Frissítve: 2025-09-01

Néhány héten belül elindul az új Otthon Start Program, amelynek célja, hogy segítse a fiatalokat első lakásuk megszerzésében. A valóságban azonban jelentős különbségek mutatkoznak a fiatal(abb) korosztályok anyagi lehetőségei között, miközben a program egységes feltételrendszerrel működik. Ez azt is jelenti, hogy bár a program kedvező hitelfeltételeket kínál, a jogosultak között így is komoly eltérések lesznek abban, ki mekkora hitel felvételére képes, illetve milyen értékű, mekkora lakás megvásárlása válik számukra elérhetővé.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vonatkozó adatai szerint 2025. I. negyedévében Magyarországon 467 587 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete. Csakhogy e tekintetben jelentős eltérések mutatkoznak az egyes korcsoportok között, és – egyébként nem meglepő módon – éppen a legfiatalabbak átlagbére a legalacsonyabb.

A KSH adatai szerint ugyanis a 20 év alattiak nettó átlagkeresete mindössze 326 233 forint volt az idei év első negyedévében, míg a 20-29 éves korosztályé már 415 799 forint, a 30-39 éveseké pedig 486 499 forint volt. A legjobban kereső korosztály egyébként a 40-49 éveseké volt, ők átlagosan 495 587 forintot vihettek haza. A tőlük idősebb korosztályok már valamivel kevesebbet kerestek – az 50-59 évesek 448 570, míg a 60 év felettiek 481 560 forintot.

Mindennek azért van különösen nagy jelentősége, mert a jegybanki adósságfék-szabályok főszabálya értelmében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) nem haladhatja meg a jövedelem 50%-át. Ennek megfelelően átlagosan mindegyik korosztály a fenti összegek felének megfelelő havi törlesztőrészleteket vehetnek a nyakukba.

Mindez azt jelenti, hogy a KSH adatai alapján például a 20 év alattiak maximum akkora hitelt vehetnek fel, amelynek a havi törlesztője nem haladja meg a 163 117 forintot. Ez az új, kedvezményes hitel esetében is mindössze ~34,4 millió forintot jelent (25 éves futamidővel), ami jelentősen elmarad a maximálisan felvehető 50 millió forinttól.

Amennyiben csak a minimálisan elvárt 10% önerőt feltételezzük, úgy a fenti hitelösszeggel egy fiatal maximum egy ~38,2 millió forintos ingatlant tudna megvásárolni, ami a jelenlegi ingatlanárak mellett csak egy kisebb területű lakás megvásárlására lenne elegendő. Ha például az Otthon Start Program keretein belül meghúzott felső határt, vagyis az 1,5 millió forintos négyzetméterárat vesszük alapul, akkor a fenti összeg mindössze egy 25,5 négyzetméteres ingatlan megvásárlására lenne elegendő.

A 20-29 éves korosztály átlagkeresete alapján azt mondhatjuk, hogy ők havonta maximum 207 750 forintot fordíthatnának törlesztőre, így az általuk felvehető kedvezményes hitel összege ~43,8 millió forint lenne, amennyiben változatlanul 25 éves futamidővel számolunk. Ez 10% önerő esetén ~48,7 millió forintos lakás megvásárlását tenné lehetővé, amelynek alapterülete már 32,4 négyzetméter lenne, továbbra is feltételezve az 1,5 milliós négyzetméterárat.

Az előzőekkel ellentétben a 30-39 éves korosztály átlagjövedelmének fele (243 250 forint) már elbírná az Otthon Start Program maximális hitelösszegét, ugyanis az 50 millió forint havi törlesztője ~237 ezer forint lenne 25 éves futamidő esetén. Ez már egy ~55,6 millió forintos ingatlan megvásárlására nyújtana lehetőséget (10% önerő esetén), ami 1,5 milliós négyzetméterárral számolva már 37 négyzetmétert jelentene.

Mint írtuk, a 40-49 éves korosztály átlagkeresete a legmagasabb, így az ő esetükben sem jelentene problémát a kedvezményes hitel teljes összegének felvétele. Ezen korosztály kapcsán tehát ugyanazt lehet elmondani, mint a 30-39 évesek esetében. Ugyancsak a teljes hitelösszeget tudnák felvenni a 60 felettiek, akiknek átlagkeresetébe egy közel 241 ezer forintos törlesztőrészlet is beleférne.

Más a helyzet az 50-59 éves korosztály esetében, akiknél ~224 ezer forint körül alakulna a törlesztőrészlet maximális összege. Ez nagyjából 47,3 millió forintos hitelösszeget jelentene, ennek megfelelően a lakás forgalmi értéke 52,6 millió forint körül alakulna, ami 35 négyzetméteres alapterületet jelenthetne. Itt azonban már érdemes azt is megjegyezni, hogy a program elsődleges célja – mint említettük – az első lakáshoz való hozzájutás segítése, így ennek a korosztálynak a tagjai várhatóan már kevésbé lesznek érintettek.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei
2025-07-21

Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei

Megjelent a kormany.hu oldalon az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezete. Az alapfeltételek nem változtak: az állam 50 millió forintos, 3 százalékos, fix kamatozású kölcsönt biztosít legfeljebb 25 évre, emellett számos nyitott kérdésre ad választ a tervezet a szeptemberben induló kamattámogatott kölcsönnel kapcsolatban.

Elolvasom
Otthon Start Program – néhány év alatt kinőheti az ingatlan a hitelösszeget
2025-07-15

Otthon Start Program – néhány év alatt kinőheti az ingatlan a hitelösszeget

Az Eurostat adatai szerint a 2024-es magyarországi ingatlanárak 209,5 százalékkal múlták felül a 2015-ös árakat, ami évente átlagosan 13,37 százalékos áremelkedést jelent.

Elolvasom
Megjelentek az Otthon Start lakáshitel végleges részletszabályai
2025-07-31

Megjelentek az Otthon Start lakáshitel végleges részletszabályai

Közzétették az Otthon Start Programra vonatkozó rendeletet, a részletes szabályok a Magyar Közlöny 2025. évi 89. számában jelentek meg. A 227/2025. (VII. 31.) kormányrendelet az Otthon Start Program keretében biztosított FIX 3 százalékos lakáshitelről csütörtök este jelent meg.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

TBSZ: minden, amit érdemes tudni a lehetőségről
2026-10-17

TBSZ: minden, amit érdemes tudni a lehetőségről

2024 végén 386 544 tartós befektetési számla (TBSZ) volt Magyarországon, egy évvel később már 518 977. Egyetlen év alatt harmadával több lett, a rajtuk tartott értékpapírok értéke pedig 6 177 milliárdról 7 893 milliárd forintra nőtt. Egy október 8-i uniós dokumentum, az EU Pénzügyi Szolgáltatási Bizottságának jelentése már 580 ezer magyar TBSZ-ről ír, 21,2 milliárd euró értékben. Ennyi számla a lakosság 6,1 százalékának felel meg.

Elolvasom
Csökkenő kamatok, emelkedő fizetések: meddig nyújtózkodhat egy átlagos hiteligénylő?
2026-10-16

Csökkenő kamatok, emelkedő fizetések: meddig nyújtózkodhat egy átlagos hiteligénylő?

Kereken 10 százalékkal emelkedett augusztusban a nettó átlagkereset az egy évvel ezelőtti eredményhez képest a KSH péntek reggel közzétett adatai szerint. A nettó átlagkereset 519 900 forint, a nettó mediánbér pedig, ami 9,9 százalékkal emelkedett egy év alatt, 433 400 forint volt augusztusban. Ugyanebben az időszakban a személyi kölcsönök átlagos évesített kamatlába 1,74 százalékponttal csökkent, augusztusban már jócskán 14 százalék alatt volt az átlag, amire több mint négy éve nem volt példa.

Elolvasom
Egyre trükkösebbek az online csalók: így védhetjük meg a pénzünket
2026-10-15

Egyre trükkösebbek az online csalók: így védhetjük meg a pénzünket

Az online csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megszerezni a pénzünket. Míg korábban elsősorban a banki és fizetési rendszerek sérülékenységeit használták ki, ma már sokkal inkább az ügyfelek megtévesztésére építenek. Az adathalász üzenetek, a hamis weboldalak és a pszichológiai manipuláció mellett a mesterséges intelligencia is megjelent a csalók eszköztárában.

Elolvasom