Tipp & tanács

A legtöbb magyar arra számít, hogy nyugdíjasként is dolgoznia kell

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2024-12-10|Frissítve: 2025-02-27

Mindössze minden 5. magyar gondolja úgy, hogy nem kell nyugdíjasként dolgoznia – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből. Ráadásul sokan azon sem lepődnének meg, ha 70 éves korukig, vagy még azután is munkába kellene járniuk. Pedig az időskori anyagi biztonságot nem csupán a nyugdíj melletti munkavállalás biztosíthatja, hanem például a nyugdíjpénztári megtakarítás is.

Sok magyar gondolja azt, hogy idős korára is munkára kényszerülhet, mert nem jön majd ki az időskori ellátásából. Csupán a lakosság 20 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz szüksége a nyugdíj melletti munkavállalásra – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült Pulzus felmérésből. A megkérdezettek közül legtöbben (26%) úgy vélik, hogy napi 4 órát kell majd dolgozniuk, de magas azok aránya is, akik napi 8 órás munkavégzésre számítanak nyugdíjasként. A felmérésből megállapítható, hogy azok, akiknek csak pár évük van a nyugdíjkorhatár eléréséig, inkább alkalmi munkában gondolkodnak. 

A 40–59 éves válaszadók többsége (26%) teljes állású munkában gondolkodik, 20 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatásban. A fiatal válaszadók gondolják legkevésbé, hogy nem lesz szükségük a nyugdíj melletti munkavégzésre (17%), ugyanakkor közel harmaduk részmunkaidőre voksolna időskorában. 

Egyre több a nyugdíjas munkavállaló

A KSH legutolsó adatai szerint az elmúlt 10 évben megnégyszereződött az idős munkavállalók száma, 2018-hoz képest pedig jelenleg kétszerannyian, közel 115 ezren dolgoznak a 65–74 éves korosztályban. A nyugdíj melletti munkavállalás oka amellett, hogy a munkaképes egészségügyi állapot javul és kitolódik, a nem megfelelő összegű nyugdíj is lehet.

„Az átlagos állami nyugdíj ma 231 ezer forint, a felmérésünk szerint viszont a megkérdezettek közel fele úgy gondolja, legalább havi 300 ezer forintra lesz szüksége, hogy eltarthassa magát. Ennek eléréséhez időskori munkavégzésre van szükség, vagy pedig már jóval a nyugdíjas évek előtt kell tudatosan elkezdeni az öngondoskodást. A nyugdíjpénztár a megtakarítással töltött évektől és összegtől függően havi többtízezres járadékot biztosít az időskorra, de akár egyösszegben is felvehető a hozammal és adó-visszatérítéssel is kiegészült megtakarítás” – mondta Budai József, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

A felmérés szerint leginkább a fiatalok és a nyugdíjhoz közelálló korosztály pesszimista ezen a téren: a 40 év alattiak 28 százaléka szerint még 70 év fölött is a munkahelyre fognak majd bejárni, a most 60 év körüliek fele pedig úgy gondolja, a jelenlegi nyugdíjkorhatár betöltése (65 év) után is dolgozniuk kell.

„A nyugdíjpénztári termék egy jó megoldás az öngondoskodásra, mely már 16 éves kortól elindítható. Mindenki számára érdemes kihasználni ezt a megtakarítási formát” – tette hozzá Budai József, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Gondoskodj magadról, gondoskodj a jövődről az OTP Nyugdíjpénztárral!

 

Hogyan?

 

1. Legyél az OTP Nyugdíjpénztár tagja. (Tovább az online belépéshez)

2. Fizess be havonta min. 8 ezer forintot a nyugdíjpénztári számládra. 

3. Az adóbevallásodban igényeld a 20% adó-visszatérítést, amit a befizetett összegek után kaphatsz, és ami akár 150 ezer Ft is lehet évente (750 ezer Ft befizetésekor).

4. Nyugdíjasként felveheted (a hozammal és adó-visszatérítéssel megnövekedett) megtakarításodat, akár egyösszegben, akár részletekben, de akár a Pénztárban is hagyhatod, hogy a hozam összegével gyarapodjon.

 

 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

 

Most akár 150 ezer Ft értékű MediaMarkt ajándékkártyát 

nyerhetsz az OTP Nyugdíjpénztárral!

 

Nyeremények:

  • 20 db 150.000 Ft értékű MediaMarkt ajándékkártya (legalább 80.000 Ft-os befizetés esetén)
  • 20 db 50.000 Ft értékű MediaMarkt ajándékkártya (30.000 Ft - 79.999 Ft közötti befizetés esetén)

 

Játék időtartama: 2024. november 18.-december 23.

 

Részvételi feltételek >>

 

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Kiderült, pontosan mennyi nyugdíjpénzt költhetünk jövőre lakásra: 2164,5 milliárdot
2024-11-29

Kiderült, pontosan mennyi nyugdíjpénzt költhetünk jövőre lakásra: 2164,5 milliárdot

A harmadik negyedévben is pompásan alakultak az önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai, a tagok vagyona 2164,5 milliárd forintos csúcsra ért. Ezt az összeget jövőre felhasználhatják lakáscélra is. A taglétszám csökkenése megállt, a befizetések rekordot döntöttek.

Elolvasom
A fekete évek után azonnal kilőnek a nyugdíjpénztári hozamok
2024-11-15

A fekete évek után azonnal kilőnek a nyugdíjpénztári hozamok

Minél nagyobbat zakóznak egy rossz évben a nyugdíjpénztári alapok, annál nagyobb mértékben emelkedik a következő esztendőben az árfolyamuk. A 2008-as és a 2022-es hatalmas bukás után is csak egyetlen esztendő kellett, hogy visszajöjjön a pénz.

Elolvasom
Itt a fordulat: újra nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma
2024-11-14

Itt a fordulat: újra nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma

A nyugdíjpénztáraknak hosszú idő után újra nőtt a tagsága - éppen akkor, amikor a kormány jövőre lakáscélra adómentesen kivehetővé teszi ezeket a kasszákban lévő megtakarításokat. Az egészségpénztárakba eközben szinte özönlenek az új tagok.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Kamatot csökkentett az Erste Bank, mutatjuk a feltételeket
2026-09-21

Kamatot csökkentett az Erste Bank, mutatjuk a feltételeket

Csökkentette személyi kölcsöne kamatait az Erste Bank, 3 millió forintnál nagyobb hitelösszeget akár 12 százalék alatti éves kamattal lehet igényelni. Megnéztük az új feltételeket, illetve, hogy a módosítást követően hogy áll a verseny a bankok között.

Elolvasom
3 „kék” tipp az egészséges és hosszú élethez
2026-09-21

3 „kék” tipp az egészséges és hosszú élethez

A hosszú élet mögött ritkán áll egyetlen csodaszer vagy speciális étrend. Sokkal inkább egy olyan életmód eredménye, amelyben a változatos, természetes, helyi alapanyagokra épülő táplálkozás, a rendszeres mozgás, a megfelelő pihenés, a minőségi közösségi kapcsolatok és a kiegyensúlyozott ritmusú mindennapok egyaránt meghatározó szerepet töltenek be.

Elolvasom
Tovább dübörög a személyi hitelek piaca: az idén újabb rekord születhet?
2026-09-20

Tovább dübörög a személyi hitelek piaca: az idén újabb rekord születhet?

A fedezetlen személyi hitelek új szerződéseinek összege a 2020 óta eltelt időszakban évről évre meghaladta az előző évi eredményt, és az idei év első felének adatai alapján borítékolható, hogy ez idén sem lesz másképpen.

Elolvasom