Több pénzintézet is közzétette a napokban a bankbetétek feltételeit. Az aktuális kedvezményes ajánlatok között jócskán találhatunk olyat, ahol az éves kamat jócskán meghaladja az infláció mértékét. Jelentős különbségek vannak viszont a feltételek terén: van, ahol több kritériumnak is meg kell felelni a magasabb kamatért, míg máshol elég a szerződést megkötni.
Akár 8 százalékos kamat mellett is találhatunk bankbetétet, ha alaposan körülnézünk a piacon. Míg korábban főként a kisebb pénzintézetekre volt jellemző, hogy magasabb kamatokat ajánlottak az ügyfélszerzés érdekében, ma már a nagyobb bankoknál is egyre több akciós ajánlat érhető el.
A CIB Bank Tandem Megtakarítása 6 hónapra szól. A teljes befektetett összeg maximum egyharmada kerülhet betétbe, a fennmaradó kétharmadot pedig más befektetési termékekben kell elhelyezni. A betéti rész minimum 100 ezer, maximum 5 millió forint lehet. Az első kamatperiódus során a betét évi 7 százalékos kamatot biztosít, ezt követően viszont a kamatszint 0,01 százalékra mérséklődik. Magnifica kedvezménnyel a betéti kamat akár 10 százalék is lehet, szintén csak az első kamatperiódusban.
A Cofidis Banknál a látra szóló betét kamata 4 százalék évente, ezért nincs szükség plusz feltétel teljesítésére. Ezenkívül rövidebb és hosszabb lekötési időt is lehet választani, ha valaki tudja nélkülözni egy időre a megtakarítását a magasabb kamat reményében. 6 hónapos lekötéssel az éves kamat 4,50 százalék. Ennél is magasabb kamatot lehet elérni, ha hosszabb lekötést vállalunk: egyéves lekötés esetén 5,50 százalék, kétéves lekötés esetén 5,25 százalék, hároméves lekötés esetén pedig 5 százalékos éves kamatra számíthatunk. Ha négy vagy öt évre vállaljuk a lekötést, akkor az éves kamat 3 százalék. A feltételek alapján jelenleg akár jobban megérheti lekötés nélkül betenni a pénzt megtakarítási számlára, mint négy vagy öt évre lekötni.
A Gránit Bank eBank betét 3 hónapos lekötés mellett évi 8 százalékos kamatot kínál. A KamatMax betéttel 6 hónapos futamidő esetén évi 5,50 százalékos kamat érhető el, a jegybanki alapkamat mértékéhez kötött KamatMax Plusz betét 1 éves futamidővel évi 3,75 százalékos kamatot fizet. A Tripla 3 betét 3 hónapos lekötési idő mellett kínál 4,50 százalékos éves kamatot. A Gránit Banknál a betétlekötésnek különböző feltételei vannak, ezeket mindenképp érdemes megnézni választás előtt. A megtakarítások zömét akár már 100 000 forintos összeggel is el lehet indítani, a Szimpla betétnél pedig 50 000 forint a minimum leköthető összeg. A Gránit Bank betéteinél több esetben különböző feltételekhez van kötve a kedvező kamatozás: szükség lehet bankszámlanyitásra, illetve aktív számlahasználatra, ami jelenthet rendszeres jövedelem érkeztetést, bankkártyás vásárlásokat vagy internetbankos regisztrációt.
A Gránit Bank a bankbetétek mellett kínál kombinált megtakarítást is. Évi 8 százalékos kamatot biztosít a 3 hónapos Hozampáros betét, amelynél előírás, hogy az ügyfél a lekötött összeggel legalább megegyező értékben befektetési jegyet is vásároljon.
A K&H Bank K&H mix megtakarítása 180 napos futamidőre évi 8 százalékos kamatot kínál. Az ajánlat kizárólag új forrásból, legalább 250 ezer forintos összeggel vehető igénybe, és további követelmény, hogy az ügyfél a lekötött összeggel megegyező értékben befektetési terméket is vásároljon. A teljes befektetendő összeg így legalább 500 ezer forint. A K&H rajt betéttel ennél alacsonyabb, 7 százalékos kamat érhető el. Ehhez szintén új forrás szükséges, legalább 500 ezer forint értékben, a futamidő pedig mindössze 90 nap.
A MagNet Bank Prizma forint betét 3 hónapos futamidő esetén évi 7,08 százalékos kamatot biztosít. Hat hónapos lekötés választásakor 4,52 százalékos éves kamat érhető el. Egyéves futamidőnél a kamat 4,26 százalék. A MagNet Hello betét 6 hónapos lekötésre 3,22 százalékos kamatot fizet, amelyhez a futamidő lejártakor egyszeri bónusz is társulhat. A bónusz nagysága a lekötött tőke összegétől függ, és akár 100 ezer forintot is elérhet.
Azok számára, akik hosszabb időtávra kötnék le megtakarításukat, lehetőség lehet a 2 éves MagNet Hűség betét, amely a kamatfizetési periódustól függően 3,05-4,30 százalék közötti kamatot biztosít, a futamidő végén pedig további 0,20 százalékos kamatprémiumot fizet. A 3 éves Mentor Plusz betétnél online lekötés esetén jelenleg évi 3 százalékos kamat érhető el, míg bankfióki ügyintézés esetén 2 százalékos kamatot kínál a bank.
Az MBH Bank rövidebb futamidőre, 3 hónapra kínál magasabb kamatot, kereken 7 százalékot. A kedvezményes ajánlat az MBH Banknál számlával rendelkező ügyfelek számára elérhető, új forrás lekötési esetén. A betét minimum összege 100 000 forint, maximum 50 millió forint.
Az Oberbanknál minimum 8 millió forint lekötése esetén 3,70 százalékos kamat érhető el, az ennél kisebb, legalább 100 ezer forintot elérő összeg lekötése esetén pedig a TOP betét vehető igénybe évi 3,20 százalékos kamattal, 3, 6, 9, 12 és 18 havi futamidők mellett. A TOP betétnél 3 havi és a 6 havi futamidő mellett 1,60 százalék, illetve 1,30 százalék kamatbónusz érhető el, így a végső kamat 4,80 százalék, illetve 4,50 százalék is lehet. A legalább 8 millió forintot elérő lekötések esetén pedig 1,10 százalék és 0,80 százalék kamatbónuszok érhetők el a 3 havi és a 6 havi futamidők mellett, így az elérhető legmagasabb kamatok itt is 4,80 százalék, illetve 4,50 százalék. Mindkét konstrukció esetében a kamatbónusz feltétele új forrás lekötése.
Az OTP Bank Prémium forint betétével 6 hónapos futamidőre évi 5 százalékos kamat érhető el. A kamat igénybevételéhez ugyanakkor több feltételnek is teljesülnie kell: az ügyfélnek új forrást kell lekötnie, legalább 100 ezer forintos összegben, továbbá rendelkeznie kell a Prémium Next szolgáltatással.
A Revolut magyarországi ügyfelei számára is elérhető megtakarítási számla. Azok, akik 2026. július 14-től kezdődően új ügyfélként csatlakoznak, és egy hónapon belül személyes Azonnal Hozzáférhető Megtakarítási Számlát nyitnak, az EBKM akár 4,25 százalék is lehet az első 6 hónapban. A kamatot naponta írja jóvá a bank. A már meglévő ügyfelek ennél alacsonyabb kamattal köthetik le a pénzüket, attól függően, hogy melyik csomagban vannak.
Az UniCredit Bank is kedvező betéti kamatot hirdet azoknak az ügyfeleknek, akik legalább 250 000 forint új forrást szeretnének lekötni. Az első, 3 hónapos lekötési periódusban az éves kamat 7,50 százalék. A betét lejáratkor automatikusan megújul, a második lekötési periódusban viszont a kamat már alacsonyabb, minden esetben az aktuális jegybanki alapkamat mínusz 1,50 százalékpont. A harmadik lekötési periódustól számítva pedig a mindenkor érvényes standard betéti kamattal számolhatnak az ügyfelek.
A cikk az allampapirkalkulator.hu oldalán is megjelent, díjazás nélküli tartalomcsere-együttműködés keretében.





