Több pénzintézet is jelentős kamatcsökkentést hajtott végre a személyi kölcsönöknél, a jelzáloghitelek kamataihoz azonban nem nyúltak a bankok a hónap elején, amire évek óta nem volt példa. Személyi kölcsönt már 10 százalékhoz közelítő kamattal is adnak.
38210356
Az MNB májusban elkezdett kamatvágásai előbb-utóbb megteszik a hatásukat a személyi kölcsönöknél is. Megnéztük, mekkora költséggel vehetünk fel most 3 millió forint személyi kölcsönt öt éven túli futamidővel, alacsony és magas jövedelmekkel.
33210119
Ha pénzzavarba kerülünk, biztonságos segítséget nyújthat egy fix kamatozású személyi kölcsön. Megnéztük, mekkora költséggel vehetünk fel egymilliós gyorskölcsönt két és három éves futamidővel, ha a jövedelmünk nem éri el a 353 ezer forintos nettó átlagbért.
32975303
A legkedvezőbb 3 milliós személyi kölcsönök havi törlesztői most 9-10 ezer forinttal, a 6 milliósaké 18-20 ezerrel magasabbak, mint egy évvel korábban, ha havi 300 ezres nettó jövedelmet és 72 hónapos futamidő veszünk alapul.
31244918
Több mint egy évet kell visszalapozni a naptárban, hogy olyat lássunk, amit 2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél.
30866678
Korán jött a Mikulás a banki ügyfeleknek, akik olyat láthatnak a hitelfeltételek hó eleji változtatásakor, amire utoljára tavaly volt példa. Elmaradt a megszokottá vált kamatemelési hullám, két nagybank pedig már csökkentette is a kölcsönei kamatát.
30559796
Bepótolták a kamatemelést a napokban azok a bankok is, amelyek még nem reagáltak az MNB legutóbbi lépéseire. A lakáshiteleknél egyre gyakoribb a 10 százalék feletti kamat, a személyi kölcsönöknél pedig a 20 százalék körüli. 
30195158
Megnéztük, mekkora törlesztőt kell vállalni most öt évre felvett 1 millió és 3 millió forintos személyi hitelhez. Csak az a jó hír, hogy vannak olcsóbb ajánlatok a jelenlegi inflációnál. 
29312216
Négy nagybank is változtatott a hitelei kamatain szeptember elsejétől. Kettő azonban a jegybanki emelés ellenére is csökkentette azokat, ami azt mutatja, hogy ilyen drágán egyre nehezebb eladni a kölcsönöket az ügyfeleknek. 
29108474
Kezdődik az új tanév, ami sok család számára jár együtt a kiadások növekedésével az elszálló infláció miatt. Min lehet spórolni, és ha nincs rá elég pénzünk, mennyiért lehet most kisebb összegű kölcsönt kapni? 
28975160
Nem maradtak visszhang nélkül az MNB júliusi rendkívüli kamatemelései. Több bank is hóközi lépésekkel drágította a személyi vagy lakáshiteleit, de a reakciók eddig visszafogottak.
28332953
Kisebb összegű személyi kölcsönnél is jelentős drágulást hoztak az elmúlt hónapok kamatemelései. Megnéztük, mennyiért adtak a bankok 1 és 3 millió forint hitelt novemberben és április elején. 
20451034
A nagy kamatemelési hullám után is akad még kedvezőbb árú személyi kölcsön. Megnéztük, milyen törlesztővel lehet felvenni hárommilliót, és hogy mennyit segít ebben egy fogyasztóbarát személyi kölcsön.
19794442
Ismét változtatott kamatkondícióin az OTP Bank. Emelkedett a lakásvásárlásra fordítható jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök kamata, emellett a fogyasztóbarát kölcsönök is drágábbak lettek március 16-tól. Összefoglaltuk a fontosabb változásokat. 
19736248
Több mint egy éve vehetünk fel minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönt, jelenleg hét banknál. Az MNB feltételei minden piaci szereplőre vonatkoznak, mégis jelentősek az eltérések az ajánlatok között, főként az árazásban és az elvárt jövedelemben.
19127170
Akár nettó 350 ezer forint igazolása is szükséges lehet a minősített fogyasztóbarát személyi hitelek igényléséhez, ami jóval magasabb annál, mint ami egy egyszerű személyi kölcsönhöz kell. Emiatt az átlagbérből és az annál kevesebből élők több hitelintézetnél nem juthatnak hozzá a kedvezőbb feltételekkel igényelhető kölcsönhöz.
18856510
Két hónapon belül búcsút int az ügyfeleknek a Budapest Bank, most azonban váratlanul még új hitelekkel állt elő. A március végén az MKB Bankba olvadó BB hitelfeltételein már tetten érhetők a küszöbön álló házasság jelei.
18639241
Jelentős mértékben, közel 20 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, de több év kihagyás után a közmunkások bére is nőtt. Mire elég a törvényi minimum, ha hitelfelvételre kerül a sor, és milyen kamatokra számíthatnak az igénylők? Cikkünkben ennek számoltunk utána.
18200182
A személyi kölcsönöknél is elkezdték a kamatemeléseket a bankok, van, amelyik már 2022-ben is drágította a hitelét. Megvizsgáltuk milyen feltételekkel lehet 2022 elején felvenni 6 millió forintot a váratlan kiadásokra.
18068053
Jelenleg összesen hat hazai pénzintézetnél lehet Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel konstrukciót igényelni, a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek pedig a legtöbb nagyobb hazai hitelintézetnél elérhetők.
15937684
Az MNB adatai szerint az idei év első négy hónapjában felvett személyi kölcsönök közül minden ötödik fogyasztóbarát volt.
15388066
Hét banknál érhető el jelenleg minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön - ezek mindegyike megfelel a Magyar Nemzeti Bank által kialakított feltételrendszernek, ami ahhoz szükséges, hogy egy pénzügyi szolgáltatás elnyerje a minősített fogyasztóbarát jelzőt. Július 1-től a jelenlegi kritériumok mellett egy további feltételnek is meg kell felelni a fogyasztóbarát személyi kölcsönöknek: 100 százalékban elérhetőnek kell lenniük online is. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy állnak a bankok két héttel a határidő előtt.
14771593
Január óta a személyi kölcsönök között is megjelentek a fogyasztóbarát szolgáltatások, jelenleg hét hitelintézet is kínál ilyet az ügyfeleknek. Miben különböznek ezek a hitelek, mint a hagyományos személyi kölcsönök? Tényleg olcsóbbak, vagy más előnyeik vannak? Összehasonlítottuk a bankok ajánlatait.
14167756
Számtalan személyi kölcsön konstrukcióból választhatunk, ha pénzre van szükségünk. A feltételek meglehetősen különbözőek, jó hír viszont, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát minősítése megbízható sorvezetőt nyújt e hitelek útvesztőjében. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat, hogy a számodra legkedvezőbb ajánlatot választhasd!
13717897
A lakásfelújítási támogatás már lassan három hónapja igényelhető, viszont továbbra is csak a felújítás után kaphatjuk meg az akár 3 milliós összeget a benyújtott számlák felére. A magas támogatási összeg elnyeréséhez sokan még hitelt is felvesznek, amiben segítséget nyújt a februártól elérhető kamattámogatott lakásfelújítási hitel.
13276978
Már nem csak lakáshiteleknél vagy otthonbiztosításoknál lelhető fel a Minősített Fogyasztóbarát védjegy, 2021-től a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiterjesztette a minősítést a személyi kölcsönökre is. Ahhoz, hogy egy adott pénzintézet vagy biztosító fogyasztóbarátként hirdethesse termékét, szigorú jegybanki követelményeknek kell megfelelnie, amelyek közül az egyik legfontosabb a fogyasztók számára a kiszámíthatóság, valamint az online ügyintézés lehetőségének biztosítása. Ennek köszönhetően gyorsan és kényelmesen dönthetünk a számunkra megfelelő konstrukcióról akár otthonunkból is, az ajánlatok közötti választásunkat pedig a jegybank összehasonlító kalkulátorai is segítik.
12940543
A tavaly óta velünk élő koronavírus-járvány a személyi hiteleken hagyta rajta a nyomát leginkább a főbb hiteltípusok közül. A hitelezés csúcspontján, 2019 júliusában folyósított 53,0 milliárd forint már elérhetetlenül magasnak tűnik. Tavaly április óta a havi személyi hitel volumen a 30 milliárd forintot egyszer sem érte el, a járvány így nagyjából felére csökkentette a személyi kölcsönök folyósítását.
13049878
2021-től a lakáshitelek és otthonbiztosítások mellett már a személyi kölcsönök is megkaphatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által életre hívott Minősített Fogyasztóbarát védjegyet. Szigorú kritériumoknak kell megfelelnie egy hitelkonstrukciónak ahhoz, hogy a minősítést megkapja, de mostanra már egyre szélesebb körben érhetőek el a bankok kínálatában és töretlen népszerűségnek örvendenek. Cikkünkben összegyűjtöttük, mi az, amit tudhatunk a fogyasztóbarát pénzügyi termékekről.
12669413
Már a Takarékbanknál is igényelhetjük az új minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönt. Az eddig elérhető ajánlatok közül itt vehetünk fel először 500 000 forint alatti fogyasztóbarát hitelt. A Bank360.hu megnézte a kölcsön részleteit. 
12157178
Januártól elérhetők a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönök. A jegybanki minősítés az 500 000 forint alatti hiteleknél nagy árváltozással járhatna, de egyelőre csak egy bank kínál ilyen hitelt.
12135485
Már a Budapest Banknál is igényelhető fogyasztóbarát személyi kölcsön. A Bank360.hu megvizsgálta a hitelt: kemény feltételeket szab a bank, de a kamatozás is kedvező.
12106733
A lakáshitelek és otthonbiztosítások mellett az idei évtől már a fogyasztóbarát személyi kölcsönök is elérhetők, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) e termékekre is kiterjesztette minősítési rendszerét. Ahhoz, hogy egy hitelintézet terméke megkapja a minősítést, szigorú kritériumoknak kell megfelelnie. De pontosan mitől fogyasztóbarát egy pénzügyi termék? Mutatjuk a részleteket.
12000353
Már a Cetelemnél is elérhető az ügyfélbarát személyi kölcsön. A Bank360.hu megvizsgálta a termék részleteit és azt, hogyan teljesít a piaci hitelekhez képest.
12035750
Óriási változáson megy keresztül 2021-ben, hogy miként bankolunk, fizetünk a boltokban és teremtünk forrást lakásvásárlásra. A Bank360.hu összegyűjtötte az idei év pénzügyi változásait, amelyekkel nem árt tisztában lenni.
11853074
Megnéztük, milyen lehetőségek közül választhatnak azok, akik az én elején keresnek kis összegű szabad felhasználású kölcsönt.
11846783
Január negyedikétől már az Erste Banknál is igényelhető fogyasztóbarát személyi kölcsön. Részletesen megvizsgáltuk az új terméket.
11814218
Az OTP Bank elsőként kínál az ügyfelek számára egyszerűen átlátható és összehasonlítható fogyasztóbarát személyi kölcsönt. A Bank360.hu megvizsgálta, miben más a hagyományos termékekhez képest a bank fogyasztóbarát hitele.
11757083
Ahogyan arról a Bank360.hu is beszámolt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) néhány héttel ezelőtt elbírálta az első Minősített Fogyasztóbarát személyi kölcsönt, a következő hetekben pedig további bankok szerezhetik meg a minősítést - így akár már bő egy hónap múlva igényelhető lesz az új termék. Összefoglaltuk, milyen változásokra számíthatnak az igénylők 2021-től, ha fogyasztóbarát személyi kölcsönt szeretnének igényelni.
11213459
Az OTP Bank nyerte el elsőként a fogyasztóbarát minősítést új személyi kölcsön termékével a Magyar Nemzeti Bank bírálata alapján. Az igénylők akár már 2021 januárjában is igényelhetik az új terméket. Összefoglaltuk, mit lehet tudni az új fogyasztóbarát kölcsönről.
10976549
A jövő évtől már igényelhetjük a legújabb minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönöket. A kedvező hitel alkalmas lehet arra, hogy enyhítse a koronavírus okozta gazdasági nehézségeket, például lecserélhetjük a korábbi, drágább hitelünket. De vajon kinél igényelhetjük majd? A Bank360.hu-nak elárulták a bankok, mire készülnek.
10269821
Július végén publikálja a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel (MSZH) minősítés feltételrendszerét a jegybank, az első termékek pedig 2021. januárjától lesznek elérhetőek - írja a Magyar Nemzeti Bank.
9837422
A Bank360.hu kérdésére a Magyar Bankszövetség megerősítette: egyeztetés folyik a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsönökről.
6618334
Hitelösszeg (Ft)
Futamidő (hó)
bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!