Augusztus végéig több lakáshitel fogyott, mint tavaly egész évben
Idén augusztusban az elmúlt szűk egy év leggyengébb eredményét produkálta a magyarországi lakáshitelpiac, jóllehet a havi kihelyezés ennek ellenére is jelentősen meghaladta a 200 milliárd forintot. A hitelpiac ezen szegmense így már az év első nyolc hónapjában meghaladta a 2 000 milliárd forintos kihelyezést, amely így már a tavalyi rekorderedményt is meghaladta. Ezzel párhuzamosan a személyi hitelek piaca is szépen teljesített, az augusztusi kihelyezés megközelítette a 140 milliárd forintot.
Elolvasom14 ezer milliárd forint fölé nőtt a háztartások hitelállománya
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank Háztartások hitelállománya című negyedéves jelentése, amelyből kiderül, hogy a hazai háztartási hitelállomány 2026 II. negyedévének végére 14 292 milliárd forintra nőtt, ami negyedéves alapon 5,7%-os, éves alapon pedig 19,4%-os emelkedést jelent. Az állományon belül változatlanul a forint alapú piaci lakáshitelek részaránya a legmagasabb, igaz, ez az arány az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken. Ezzel párhuzamosan az új folyósításokon belül a piaci lakáshitelek már csak a harmadik legjelentősebb részaránnyal rendelkeznek, lemaradva a támogatott lakáshitelek és a személyi hitelek mögött.
ElolvasomElutasított személyi kölcsön: mikor érdemes újra próbálkozni?
Egy elutasított személyi kölcsön könnyen keresztülhúzhatja a számításainkat, különösen akkor, ha a pénzre egy nagyobb kiadás, felújítás vagy váratlan élethelyzet miatt lenne szükségünk. Az elutasítás azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy később sem kaphatunk hitelt. Összegyűjtöttük, mit érdemes tenni azért, hogy egy következő igénylésnél már sikerrel járjunk.
ElolvasomKijöttek a legfrissebb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten megjelent tájékoztatása szerint 2026 júliusában bruttó 745 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó érték 523 300 forint volt. A bruttó mediánérték ennél lényegesen alacsonyabb, 618 200 forint volt, míg a nettó keresetek mediánértéke 437 900 forint volt. A friss kereseti adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak az átlag- és mediánösszegeket megkereső lakossági ügyfelek.
ElolvasomŐszi kiadás, ami könnyen milliós tétel lehet: mit tehetünk, ha nincs elég megtakarítás?
Az ősz beköszöntével sok háztartásnál kerül elő újra a kérdés, vajon a fűtési rendszer gond nélkül kibírja-e a következő telet? Egy elöregedett kazán, néhány rosszul működő radiátor vagy egy régóta halogatott korszerűsítés szeptemberben már nem pusztán kényelmi kérdés. A munkák költsége könnyen elérheti a milliós nagyságrendet, egy teljesebb felújítás pedig több millió forintba is kerülhet. Ha erre nincs elegendő megtakarítás, a személyi kölcsön gyorsan elérhető, fedezet nélküli finanszírozási lehetőség lehet, de a sürgősség ellenére sem mindegy, milyen összeggel, futamidővel és teljes visszafizetendő költséggel vállaljuk be.
ElolvasomIskolakezdés áruhitelből? Megnéztük, mit árulnak el az adatok
Az áruhitelek kihelyezésében jól látható szezonalitás figyelhető meg, ám az adatok alapján nem az iskolakezdés, hanem sokkal inkább az év végi ünnepi időszak hozza a legnagyobb felfutást: novemberben és decemberben rendszerint jóval nagyobb összegben kötnek új szerződést, mint az év többi részében.
ElolvasomDrágultak a tanszerek: akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) augusztusi jelentése szerint idén júliusban a fogyasztói árak 1,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A három és több gyerekes háztartások árindexe még ettől is elmaradt némileg, az ugyanis csak 1,1%-os volt júliusban. Ehhez képest az iskolakezdés közeledtével kevésbé örvendetes hír, hogy a tan- és írószerek ára nagyobb mértékben, 3,1%-kal emelkedett 2025 júliusához viszonyítva. Igaz, legalább a tankönyvek árai nem változtak, azok esetében éves alapon a KSH nem regisztrált áremelkedést.
ElolvasomSoha nem látott szintre pörögtek a hitelek: júniusban is rekordot döntött a lakossági piac
Júniusban újabb történelmi csúcs született a személyi hitelek piacán – az új szerződések összege 156,51 milliárd forint volt, ami még a korábbi csúcstartó májusi eredményt is 19%-kal múlta felül. Emellett a lakáshitelek kihelyezése is történelmi csúcsot produkált, elvégre a konstrukció új szerződéseinek összege 282,06 milliárd forint volt júniusban. A lakáshitelpiac így az év első felében megközelítette az 1 577 milliárd forintos kihelyezést, elérve a teljes tavalyi év eredményének a 80%-át.
Elolvasom

